Kritika

Szeretföld

Az újrakezdés lehetőségei

Bilsiczky Balázs

Milyen eséllyel tanulhatja újra az életet az, akinek bakanccsal tiport bele a múltjába a háború.

A 2000-es évek kezdetétől az Inforg Stúdióban alkotó Buvári Tamást már az elmúlt évtizedben készített rövidfilmjei egy részében is erősen foglalkoztatta a háború (és az előszeretettel öldöklő ember) természete, illetve a háború utáni krízis és talpra állás folyamata. Nem meglepő tehát, hogy első nagyjátékfilmjével, a Szeretfölddel is ezt a vonalat viszi tovább, immár egészestés formátumban osztva meg a nézővel a fentiekhez fűződő gondolatait. A közösségi finanszírozásból megvalósult film alapjául Iancu Laura kisregénye szolgált, amelyben az író az első világháború utáni állapotokkal foglalkozik. Buvári szerencsére nem ragaszkodott hozzá, hogy megmaradjon egy konkrét időszak lefestésénél, e helyett egy alternatív valóságba helyezte át a történetet. Egy térben és időben is beazonosíthatatlan falu, Szeretföld lakossága a véget ért háború után próbálja újratanulni azt a fajta életet, melyet nem a szakadatlan rettegés és a bizonytalanságtól való félelem, hanem az alapvetően nyugodt hétköznapok jellemeznek. A vérontás és az azzal járó egyéb borzalmak ugyanakkor olyan súlyú traumákat hagynak maguk mögött, amelyeket a falu lakóinak egy része csak nagyon lassan, vagy egyáltalán nem képes feldolgozni.

Buvári filmje azonban nem csak az ő történetükről szól. A rendező egy, (nagyjából) a jelenben játszódó kerettörténetet húz a fentiek köré: Kelet-Európát háború sújtja, aminek következtében sokan menekülnek Magyarországra, főleg Ukrajnából és Romániából. A film kezdetén egy szociális munkás érkezik egy határmenti menekültszállásra, hogy a művészet-terápia sajátos módszerével egy fiktív, mégis a háborúban átélteken alapuló történetet próbáljon meg közösen létrehozni a hazájukat elhagyni kénytelenekkel. A Szeretföldön játszódó történetet tehát a menekültek írják, felidézve saját sorsukat, mégis áthelyezve azt egy, a valóságban nem létező világba, ami – a terapeuta szándékai és elképzelése szerint – segít majd nekik elszakadni a valóságban történtektől, kívülről és távolról vizsgálva felül a múltjukban történt sérüléseket.

A minimális költségvetés dacára szépen, gondosan kivitelezett párhuzam-történet két vonalát eltérő eszközökkel húzzák meg az alkotók. A valóságban élő, dolgozó és segíteni próbáló szociális munkást folyamatos bizonytalanság lengi körül, köszönhetően feladata, küldetése a lehetetlen felé hajlásának, a „programban” résztvevők szkepticizmusából adódó, főként kezdeti kudarcélményeknek. Ebből adódóan a szállón történő jeleneteket az imbolygó, követő kézikamerázás jellemzi, míg Szeretföldön lassabban zajlik az élet, ha nem is zavartalanul. Egyes szereplők visszatérő rémálmokkal küzdenek és az önpusztítás lassú, de biztos eszközével próbálnak kilépni az életből, mások (így az egyik központi karakter, Magdolna) minden érezhető reménytelenség ellenére is bíznak a változásban, és szenvtelenül, összeszorított szájjal, de akkor is várják lelki sebeik összeforrását, vagy konkrét események bekövetkeztét – Magdolna például férje hazatérését a frontról.

A legnagyobb kérdőjel viszont egyértelműen Péterke sorsához köthető. Az erőszakban fogant, tízéves forma gyermek már puszta létét is a háborúnak „köszönheti”, a sötét középkorhoz hasonlítható időszakban cseperedik fel, és nincs olyan figura az életében, akitől elsajátíthatná a békés együttélés és a szeretet mintáját. Péterkével mindent meg lehet csinálni, zokszó nélkül tűri például az őt nem gyermekükként, hanem rabszolgaként kezelő (tartó) házaspár kegyetlenkedéseit, és erősen kérdéses, hogy a jövőben van-e még esélye elsajátítani a „boldogság tudományát”. A végkifejlettel Buvári ugyan felvillantja a remény szikráját, mégis marad okunk a kétkedésre: milyen jövő várhat ránk egy olyan világban, ahol folyamatosak az emberek közötti fegyveres összecsapások (legyen szó milliókat érintő háborúkról vagy helyközi konfliktusokról), napról napra, percről percre növelve ez által a Péterkéhez hasonlók számát?

SZERETFÖLD – magyar, 2017. Rendezte: Buvári Tamás. Írta: Iancu Laura regényéből Buvári Tamás. Kép: Ladányi János, Lovasi Zoltán. Szereplők: Turós-Máté Kinga (Magdolna), Nagy Zsolt (Jeremiás), Buvári Csege (Péter), Trócsányi Gergő (Cikó), Trokán Anna (Cikóné), Lipták Jeanne (Anna), Kőrösi Csaba (Építészmester), Lengyel Ferenc (Lázár), Módri Györgyi (Luca). Gyártó: Szeretfilm Stúdió. 109 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 52-52. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13448

Cikk értékelése:

szavazat: 1 átlag: 7