KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/szeptember
LÁZADÓ IFJÚSÁG
• Baski Sándor: Okkal lázadók Zöld rebellisek és cyberforradalmárok
• Sepsi László: Az ellenállás hasztalan Nima Nourizadeh: BeSZERvezve
• Varró Attila: Világot jelentő deszkák Larry Clark kamaszai
• Sándor Anna: Kertvárosi választások John Green: Papírvárosok
• Jankovics Márton: Ballagás előtt Jake Schreier: Papírvárosok
HIROSHIMA ÁRNYAI
• Andorka György: Lidércfény Hiroshima: A Manhattan-terv
DIGITÁLIS REALIZMUS
• Margitházi Beja: Kamera-szoftver hibridek Franchise-ok és digitális effektjeik
• Kránicz Bence: Kétbites Kalibánok / Digitális félelmeink Chris Columbus:Pixel
• Soós Tamás Dénes: A forradalom után CGI és Hollywood
• Sepsi László: A szabadság határai Műfajelmélet és számítógépes játékok
MAGYAR MŰHELY
• Erdélyi Z. Ágnes: Szerdai gyerek Beszélgetés Horváth Lilivel
• Sípos Júlia: Az öreg tölgy krónikája Beszélgetés Molnár Attila Dáviddal
• Bernáth László: Mikrokozmosztól az Univerzumig Tudomány és film
• Murai András: Képszűkítés, újrateremtés A Saul fia és a „holokausztfilm” kódjai
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
• Kozma György: Halott fiúk Saul fia – másképp
ÚJ RAJ
• Simor Eszter: Mágikus dokumentarizmus Mark Cousins
• Pernecker Dávid: A hülyeség szabadversei Adam McKay
FESZTIVÁL
• Baski Sándor: Jubileumi válságok Karlovy Vary
• Csiger Ádám: Transzilván gótika TIFF – Kolozsvár
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Toleranciaburger Bob burgerfalodája
KRITIKA
• Sághy Miklós: A másság és a hatalom Meleg férfiak, hideg diktatúrák
• Kovács Kata: Arcok a párnán 45 év
• Varró Attila: Párhuzamosok találkozása Guy Ritchie: Az U.N.C.L.E. embere
MOZI
• Gelencsér Gábor: Csendes szív
• Vincze Teréz: 1001 gramm
• Forgács Nóra Kinga: Tízezer km
• Kovács Kata: Suite Française
• Andorka György: Az Eichmann-show
• Varró Attila: Abszurd alak
• Tüske Zsuzsanna: Az ajándék
• Soós Tamás: Önkívület
• Huber Zoltán: Kész katasztrófa
• Simor Eszter: Mélyütés
• Baski Sándor: Fantasztikus Négyes
• Kránicz Bence: Mission: Impossible – Titkos nemzet
• Csiger Ádám: Irány a bárka!
DVD
• Gelencsér Gábor: Utazás a koponyám körül
• Kránicz Bence: Kegyes hazugság
• Soós Tamás Dénes: Az Almanach projekt
• Soós Tamás Dénes: A megváltás
• Pápai Zsolt: A Heineken-emberrablás
• Tosoki Gyula: Az élet dala
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Engedem, hadd menjen

Fecseg a felszín

Horeczky Krisztina

Dokumentumfilm az elmúlt évtized legnépszerűbb daláról.

A Most múlik pontosan az underground-szcénából a fősodorba került, 1991-ben alapított Quimby együttes emblematikus, Kilégzés című (nagy) visszatérés-albumának egyik lírai darabja. Kiss Tibor dalszerző-frontember idén tízéves szerzeménye a tárgya a köztévé hajdani popzene-történeti műsorát, a Dob+Basszust (is) életre hívó Lévai Balázs dokujának. Az Engedem, hadd menjen az elmúlt évtized legnépszerűbb, sőt himnikus hazai dala körül gravitál; amelyet – mint ismert – a Csík Zenekar vitt hisztérikus sikerre 2008-ban, hogy majd eldanolja boldog-boldogtalan - a kereskedelmi csatornák „tehetségkutatóitól” a falunapokon át a csanádapácai kakasfesztiválig. Az eredeti alkotást és a sokszor parodisztikus feldolgozásokat (ajánlom Magyar Rózsa „csak tiszta forrásból” klipjét) ez idáig több mint húsz millióan látták a YouTube-on.

Az addiktív dalt a komlói Leo Amici Alapítványnál töltött, tizenhárom hónapos drog- és alkoholrehabilitáció ihlette. A szerelmi picsogássá korcsosult majdani megasláger valójában a függőségről, és Kiss szándékai szerint a „felnőtt” szeretetnek arról a fázisáról szól, amit elengedésnek nevezünk; „Engedem, hadd menjen” – írta a bárd, innen a főcím. Lévai a kultuszmű apropóján közös kapcsolódási pontot keres (és konstruál) Kiss Tibor, a Csík Zenekar, valamint az erdélyi Varga „Balog” László Zenekar között. Ez a rokonszál a halál(közelség), a gyász, az elmúlás, az újrakezdés. Jelesül: Kiss 2003-2004-es, a médiában is rég’ lerágott csont rehabja, Csík János 2002-es, kis híján végzetes autóbalesete. Továbbá a néhai prímást, Varga Lászlót elveszítő, csak románul beszélő Varga fivérek küzdelmes erőfeszítései, hogy ápolják és továbbvigyék apjuk szellemi örökségét, az autentikus népzenét: „Csak mentünk, mentünk és zenéltünk, amíg apám össze nem esett”. Azt a „rommagyar” muzsikát, amelyet egy mezőségi motívum, a palatkai szökős erejéig a Csík Zenekar ékelt be a Quimby-feldolgozásába.

„Nem vagy itt jó helyen, / Nem vagy való nekem. / Villámlik mennydörög, / Ez tényleg szerelem” – így a dal egyik passzusa, amely stílszerűen érzékelteti az elhivatott erdőszombattelki muzsikusok nem való ez nekünk-jelenlétét. Ők azok, akik sehogyan sincsenek a helyükön ebben a dokuban, ahogyan lassacskán a saját közegükben sem. Részint, mert a valaha napokig tartó falusi lagzikban egyre inkább a számítógépen fabrikált gépzene adja a talpalávalót. Azaz, valami tényleg most múlik, most enyészik el, de ennek a tragikuma – amely bőven túlmutat a magánügyön, hiszen kultúrkincs – elsorvad. Holott az is kortünet, hogy a Csík Zenekarnak a crossover, vagyis a több tucatnyi magyar popfeldolgozás hozta meg az áttörést; eztán (ha nem is ezekért) kaptak Kossuth-díjat. És miközben a Quimby alternatívból mainstreammé lett (teltházas jubileumi arénakoncert, egy telekommunikációs multicég reklámkampánya, róluk szóló könyvek stb.) a Kilégzés óta nem készített minőségi lemezt. A kamerák előtt is önironikus és közvetlen Kiss sztársága pedig itt igencsak fapadosnak fest, főleg abban a jelenetben, amikor interjút ad az affektáló riporternek – a sikerről. (Közben, „spontán”, Csík hívja telefonon.) Ez a közjáték dramaturgiailag ugyanannyira kimódolt, mint a feszélyezett erdélyi banda összeboronálása a viselkedő Csíkékkal, majd a film főhőseinek föllépése a marosvásárhelyi sportcsarnokban, mikor is eléneklik A Dalt – az összhang teljes hiányáról tanúskodva.

A moziforgalmazásra szánt, szintén disszonáns munkában nyilvánvalóan nem bizonyos események megrendezettsége a problematikus, hanem ezek sutasága, és a mesterkéltség, a didaktikus jelleg. Kivált, hogy a privát, közösségi és társadalmi traumákból-változásokból, erő- és lélekpróbáló élethelyzetekből egy sem válik súlyossá. Olyanok, mint a bulvárban a kis színesek. Ez a tónus egyedül a rutinos, minden szituációban könnyed, mégsem nyegle Kiss Tibornak áll jól. Az ő szájából még az is vicces, hogy van, akinek a patetikussá torzult daláról a „fing”, a „puki” jutott az eszébe. Egyedül neki megy ez a csevegősdi; amikor majdnem mindent érintenek, de semmit sem komolyan. Ez egy szórakoztató talkshownál erény is lehet, de a mélyebb tartalommal hanyagul bánó dokumentumfilm esetében bajosan az.

 

Engedem, hadd menjen – magyar dokumentumfilm, 2015. Rendezte és írta: Lévai Balázs. Kép: Dala István, Kőrösi András. Szereplők: Kiss Tibor, Csík János, Majorosi Marianna, Kunos Tamás, Varga Grigore, Varga Marinel, Varga Vasile, Rostás Tarzan Izidor. Gyártó: Éclipse Film. Az M2 Petőfi bemutatója. 77 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/08 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12340