KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/augusztus
NAGYKÉPERNYŐS HOLLYWOOD
• Kránicz Bence: Költözés után Hollywoodi tévésorozat-adaptációk
• Varró Attila: Katódcsőre töltve Tévésorozatok és a hollywoodi új hullám
• Huber Zoltán: Testvéri iszony Törtetők a tévében és a vásznon
MÉDIA-TÜKÖR
• Kárpáti György: Lapzárta Újságírók a kortárs filmekben
• Kovács Kata: Mi újság? Kárpáti György: Címlapsztori
• Pernecker Dávid: A tudás hatalom John Oliver híradója
MOZGÓKÉPREGÉNYEK
• Soós Tamás Dénes: Galaxisok hajnala A Marvel és a világépítés
MAGYAR MŰHELY
• Morsányi Bernadett: Szoros időkeretben Beszélgetés Köbli Norberttel
• Hamar Péter: Ellenfényben Balázs Béla és a Fényszóró
• Gervai András: Elutasítva! Filmimport a pártállamban
POLÓNIA EXPRESSZ
• Varga Zoltán: Szépséges szörnyeteg Walerian Borowczyk életműve
• Pályi András: Amit a filmszalag őriz Lengyel Filmtavasz
• Zalán Márk: Rendezőnők hete Krakkó
FÉRFISZEREPEK
• Baski Sándor: Fuss, salaryman, fuss! Sabu filmjei
• Szabó Ádám: Hatalom nélküli pózok Férfiszerepek a harmadik világban
• Csiger Ádám: Szelíd Ázsia Titanic: Ázsiai szelek
ANIMÁCIÓ
• Varga Zoltán: A víztükör túloldalán Kecskemét – KAFF
• Schubert Gusztáv: A pátriárkák alkonya Három nagymamám volt
KÍSÉRLETI MOZI
• Lichter Péter: A föld alatti birodalom Száztíz év szubkultúra
KRITIKA
• Horeczky Krisztina: Fecseg a felszín Engedem, hadd menjen
• Baski Sándor: Visszafordíthatatlan Phoenix bár
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Amy – Az Amy Winehouse sztori
• Huber Zoltán: Torta
• Pápai Zsolt: Akihez beszél a föld
• Kovács Kata: Csodapirula
• Sándor Anna: Magic Mike XXL
• Barkóczi Janka: A Bélier család
• Kovács Marcell: Akasztófa
• Horváth Eszter: Divat a szerelem!
• Vajda Judit: Minyonok
• Margitházi Beja: Agymanók
• Varró Attila: Ted 2.
• Andorka György: Terminator: Genisys
DVD
• Pápai Zsolt: Vörös Hadsereg
• Hegedüs Márk Sebestyén: Sötét Torino/Mr. Milliárd
• Soós Tamás Dénes: Get On Up
• Benke Attila: A szél dühe
• Soós Tamás Dénes: Fekete-tenger
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Zórád Ernő

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

1922

Szkárosi Endre

A genocidium, a szervezet népirtás olyan erkölcsi katasztrófája a történelemnek, amely a világ különböző helyein újra és újra visszatért, de századunkban vált rendszeres fenyegetéssé, s amióta a genocidiumok színterévé vált maga is Európa – legalábbis időről időre – már érzékeli a veszélyt. Egy ilyen népirtás a kisázsiai katasztrófa meg jelenítésére vállalkozott Nikosz Kundurosz, 1922 című filmjében. A görög kultúra egyik fészke, a kisázsia Szmirna utolsó európai stílusú napjait éli, amikor is a görög hadsereg kivonul a városból, sorsára hagyva az ott maradt lakosságot. Ami ezután következik: a végeláthatatlan és embertelen szenvedések sora, a kegyetlenkedések és a tömegmészárlás. Egy népcsoport szenvedéstörténete – megrázó téma, amelynek filmes kibontása kivételesen nehéz feladat; s úgy tűnik, ez meg is haladja Kundurosz lelki vagy szellemi erejét. Mintha egy nagyszabású történelmi drámatrilógia végjátékát és apokalipszisét látnánk, ámde a drámatrilógia nélkül. Hiányzik belőle – vagy előle – a dráma, a történelmi és emberi határhelyzetnek a tudatban legalább szükségképpen felvetődő alternatívái: a beletörődés és a szembeszállás, a fizikai vagy lelki szökés, evázió és a félelembe való belerögződés valódi vagy illuzórikus válaszútjai. Alig jelennek meg benne a lelki történés hullámzásai, a személyközi kapcsolatok változékony mozzanatai. Ezek kiiktatása még lehetne művészi döntés: ám akkor ennek következményeit is vállalni kellene, következetesen megoldva a filmnyelv metaforizálását.

Éppen itt ragadható meg a film egyik legfőbb, meghatározó hibája: a törökök kegyetlenkedésének naturális és a görögök szenvedésének stilizált szintje közötti filmnyelvi szakadék. Ez olyan skizofrén filmérzékelést hív elő, mintha a tragikus folyamat alanyai és tárgyai külön térben és idősen tennék, illetve szenvednék el a történeteket, mintha nem is érintkeznének egymással. Ezt a filmnyelv szakadékot Kundurosz néhány indokolatlan, művészkedő gesztussal, valamint a szenvedés-stációk közhelyeinek előhívásával próbálja áthidalni – természetesen eredménytelenül Ezzel – a szó lelki értelmében – tragikus kudarcot vall: a néző részvétele szenvedő népcsoport iráni merőben filmen kívüli, ténytudati marad, a művészi katarzis híján képtelen e részvét lelkivé nemesedni.

Egyik – nem meghatározó – oka lehet ennek egy sajátos probléma is: a film színességének (és azon belül sem meggyőző színvilágának) a kérdése. Elméleti dilemma, van-e vizuális hitele annak, ha színesben látunk viszont egy olyan kort, amelyről – fotóban, filmben – fekete-fehér emlékképekkel rendelkezhetünk csak. A figuratív történelmi és portréfestészet korszakának lezárultáig – nagyjából a századvégig –, a tényleges képi dokumentálhatóság megjelenéséig ez a kérdés még nem vetődik fel: ezért természetesek színesben a történelmi kalandfilmek. S ugyanezért a szónak nem közvetlen, hanem művészi értelmében dokumentum-igényű 1922 színvilága tudatilag zavaróan hat, s a szerzői szándékkal ellentétben minduntalan a jelenbeli beavatkozásra, a filmi manipulációra irányítja a figyelmet.

Másfajta – tendenciózus – manipulációra vall a rendező – emberileg érthető, művészileg azonban káros – elfogultságának megnyilatkozása, főként a szereplők küllemének alakításában. Míg a görög férfiak, mint megannyi enervált, kifinomult polgár, általában fehér öltönyben, kalapban – sokuk szemüvegjel –, a nők finom ruhákban, napernyővel jelennek meg, addig a törökök riasztóan elmaszkírozva, csapzottan, durva, szakadt posztóruhákban, mintegy elállatiasodva tűnnek föl. Az elfogultság objektiválására tett elég naiv kísérlet tovább rontja a film művészi hitelét.

A legsúlyosabban mégiscsak a történelmi emlékezetkiesés árt: arról a tíz évről van szó, amely az első balkáni háborútól 1922-ig eltelik. Megfelezett lelkiismeretre vall ez, ami a szembenézést is féloldalassá teszi. Természetesen szuverén művészi döntés a vég kifejlet szenvedés-történetére való koncentrálás, és nem is kérhető rajta számon ennek az évtizednek az ábrázolása; annál inkább el várható, hogy a művész szemlélet elvontságában viszont jelen legyen a történeti tanulság és a görög felelősség kérdése. Tény ugyanis, hogy a több éve tartó háborúzás nyomán az 1919-es sèvres-i békével Görögország már elérte méltányos célját: ez a szerződés a kisázsiai görög területeket, majdnem Konstantinápolyig, visszajuttatta neki. Á görög államvezetés azonban óriási politikai felelőtlenséggel – arra számítván, hogy a török birodalom teljességgel összeomlik – a „nagygörög eszme” jegyében színtiszta török területek elfoglalását határozta el, és a hadsereg csaknem Ankaráig jutott. S a források szerint nem kevesebb kegyetlenséggel, mint amit később a görögöknek kellett elszenvedniük.

Ezek az előzmények természetesen mit sem enyhítenek a török vérengzés történelmi bűnén; annál kevésbé, mert a megkínzott ember szenvedése pillanataiban előtörténetre, nemre, nemzetiségre, felekezetre való tekintet nélkül univerzális „nembeli” kínt, a Megfeszített magára hagyatottságát éli át. Éppen ezért a magára hagyatott kisázsiai görögség sorsának megjelenítése nem kevésbé, hanem sokkal inkább megrázóvá ált volna Kundurosz filmében, ha teljesebben és árnyaltabban tárult volna fel a menekülésre és kiirtásra telt népcsoport tragédiája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1985/01 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6226