KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A nagy csend

Meditációs gyakorlat

Vajda Judit

Visszaadható-e filmes eszközökkel a tökéletes csend? Philip Gröning művéből úgy tűnik, igen.

 

A nagy csendet ugyan leadta már a Duna Televízió, de ennek a közel háromórás német dokumentumfilmnek a tökéletes átéléséhez a mozi csendjére és sötétjére van szükség. Gröning alkotásában szinte nincs semmi beszéd – de nem néma. Harangkongás, az ima hangjai, lépések zaja, hétköznapi zörejek, a természet zsongása járja át – ezernyi bizonyítéka annak, hogy a Grenoble melletti Grande Chartreuse-ben, azaz a Nagy Karthauzi Kolostorban igenis van élet.

Az egyik legszigorúbb szerzetesrend, a némasági fogadalmat tett karthauziak életét Philip Gröning forgatókönyvíró-rendező-operatőr-producer-vágó a legdirektebb módon, úgy mutatja be, mintha mi is részei lennénk. Kizárólag az eredeti helyszínről származó hangot használ (nemcsak aláfestőzene, de még narráció sincs benne), és abból is nagyon keveset. Témáját pedig nem is pusztán bemutatja, sokkal inkább átadja, mivel ő maga is több hónapon keresztül élt együtt a szerzetesekkel – nem izgalmas érdekességként, egzotikumként kezelte tehát alanyait, hanem (ha rövid ideig is) azonossá vált velük.

Az 1085 óta létező karthauzi rend tagjai teljes némaságba burkolózva élnek – de nem csendben. Irigylésre méltó közelségben állnak a természettel – a filmben ez is megjelenik: zöld erdő, kék ég, madárcsicsergés, tökéletes csend és nyugalom. A nagy csend a figyelmes szemlélődés filmje.

Mintegy mellékesen megtudjuk, hogy a karthauziak fehér kámzsát hordanak, hogy a közhiedelemmel ellentétben néha azért megszólalhatnak, s hogy mi mindent csinálnak még az imádkozáson kívül (az „ora et labora!” jegyében kertészkednek, főznek, házi- és műhelymunkát végeznek, olvasnak stb.). De nem az ismeretterjesztés A nagy csend lényege, hanem a szerzetesi létforma érzékeltetése, a tökéletes empátia, hogy a néző is átélje ezt a szinte már transzcendens módon lelassult, „más világot”. S ha valaki számára még kérdéses lenne, hogy mi végre a 162 perces játékidő, máris megvan a válasz.

Philip Gröning munkájában néha olyan mozdulatlan minden, mintha csak állóképet néznénk – A nagy csendnek ugyanakkor van ritmusa. Az évszakok váltakozása eleve ritmust ad neki, ezenkívül pedig tárgyak (szenteltvíztartó, pislákoló lámpa), helyszínek (a folyosó, a felülről mutatott csodálatos kápolna, az apátság látképe) és cselekvések (az imákon kívül például olyan hétköznapi rítusok, mint a hajnyírás) visszatérő képe, a szerzetesek portréi (akik egyszerűen és őszintén egyenesen belenéznek a kamerába), ismétlődő inzertek segítik az elmélyülést. A ritmikus ismétlődés a képeken belül is megjelenik, amikor például gombok halmazát vagy tetők sormintáját látjuk. Emellett pedig a költészet sem áll távol a filmtől, hiszen képeibe, képsoraiba több mindent is beleláthatunk: magzat pózba helyezkedő embriót a térdepelve imádkozó szerzetes közelképébe, s valami ősit, elemit a lobogó tűzbe. A nagy fehérségből pedig, ha türelmesek vagyunk, egy havas táj bontakozik ki. A nagy csend ráadásul önmagába tér vissza, hiszen a végén a kezdet képei és a nyitóidézet köszönnek vissza – ez pedig nemcsak a körforgást, hanem a szerzetesi életforma örökkévalóságát is sugallja.

A nagy csend rádöbbent, hogy ebben a nyüzsgő, zajos világban milyen ritka és különleges élmény, amikor csaknem három órán keresztül hallgathatjuk a csendet. Lassan telnek benne a percek – és ez így van rendjén. Teljesen más, lelassult tempót, a szokványos filmnézéstől eltérő, elmélyültebb hozzáállást követel. A lelassuláshoz napjainkban kapcsolódik valamiféle pejoratív zönge – Gröning filmjét nézve egyszerűen nem értjük, miért. Végignézni A nagy csendet a legteljesebb kikapcsolódás – a szó szoros értelmében véve. Kilépés egy másik világba. Mint egy meditációs gyakorlat, melynek során más dimenzióba kerülünk, elemelkedünk. Ennek fényében pedig a forgatási engedélyt oly nehezen megadó szerzetesek (az alkotó 16 évet várt arra, hogy filmjét elkészíthesse) tökéletesen elégedettek lehetnek a végeredményt látva.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/07 51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9415