KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/július
MAGYAR MŰHELY
• Forgách András: Az egyetlen Nemes Jeles László: Saul fia
• Soós Tamás Dénes: „Olyan, mint egy tánc” Beszélgetés Erdély Mátyással
MAGYAR KLASSZIKUSOK
• Gelencsér Gábor: Staféta a labirintusban Kovács András
• Kovács András: A szerencse fia
HORROR 2.0
• Sepsi László: Hebegés és belezés Új független horrorfilmek
• Hegedüs Márk Sebestyén: Folytatások között Insidious: A gonosz lélek
• Varga Zoltán: Nincsenek itt Poltergeist 1982 vs. 2015
KATASZTRÓFAFILMEK
• Huber Zoltán: Sterilizált evolúció Egynyári katasztrófafilmek
• Barotányi Zoltán: Atomerőmű-katasztrófák Tudomány a moziban
• Andorka György: Felezési idő Atom-dokuk
BOORMAN
• Csiger Ádám: „Ez csak egy játék” John Boorman portré - 2. rész.
WELLES 100
• Kránicz Bence: A mágus ezer arca Welles, a mozihős
• Varró Attila: Ponyvából katedrális Welles noir adaptációi
HATÁRSÁV
• Horeczky Krisztina: Az én XX. századom Robert Wilson színpada
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Kiemel, beemel Linz – Crossing Europe
• Ruprech Dániel: Síkban terül el Oberhausen
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Korszakok határán Mad Men – Reklámőrültek
KÖNYV
• Veress József: „Megvigasztal két órára” Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni: Napló
FILM / REGÉNY
• Jankovics Márton: A hiányérzet krónikása Paul Thomas Anderson: Beépített hiba
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Hegek a lelken Nagy Dénes: Seb
• Takács Ferenc: Képben vagyunk Mike Leigh: Mr. Turner
• Czirják Pál: Ez nem egy taxi Jafar Panahi: Taxi Teherán
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Lány macskával
• Árva Márton: A második anya
• Kovács Bálint: Világevők
• Baski Sándor: Jön Harold!
• Kránicz Bence: A kém
• Varró Attila: Hullámlovasok
• Vincze Teréz: Szerelemsziget
• Vajda Judit: Csak azért is szerelem!
• Tüske Zsuzsanna: Megőrjít a csaj
• Horváth Eszter: Szex, szerelem, terápia
• Soós Tamás Dénes: Who Am I – Egy rendszer sincs biztonságban
• Sepsi László: Holnapolisz
DVD
• Kránicz Bence: Batman-rajzfilmek
• Pápai Zsolt: Hazárdjáték
• Soós Tamás Dénes: Az interjú
• Kránicz Bence: Agyar
• Fekete Martin: Szarvak
• Pápai Zsolt: Csapatjáték

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Nagyüzemi romantika

A piszok

Reményi József Tamás

A szappanoperák valótlan világában a szerelem is konfekció.

 

Úgy mondják, a piszok elárasztotta a képernyőket, titkos kis mozik, házivetítések szennye milliós nézettségű csatornákba ömlik. A maradék humán értelmiség pedig egyre csüggedő háborgással, már inkább csak apátiában figyeli ezt. Mert hogy a piszok nem a helyén van, a konyhasarokba seperve, hanem tálalva az ebédlőben. Eszerint még a zsidóviccnek is az a veszélye, hogy artikulált intimitásából kikerülve ellenőrizetlenül fertőzhet. Az elgyötörten gőgös írástudókkal persze egyetértek, ha gőgjük nem a közönséget ostorozza, hanem az üzletemberré lett bölcsészek cinizmusát. De vajon tényleg a piszokkal van a baj?

Volt valaha a Twin Peaks. A kilencvenes évek elején a szappanopera megújításaként vagy a szappanopera műfajában készült groteszk műként ünnepeltük. Már akkor túl voltunk a különböző társművészetek első hullámain, amelyek a tömegkultúra esztétikai készleteit beemelték a magaskultúrába, de már elhalt a melengető remény, hogy valami közös, sokak használta nyelv létrejöttének lehetnénk tanúi. Jól jött hát, hogy éppen a televízióban, a legreménytelenebb közegben fölbukkant egy közmegegyezéses siker. Hogy összetalálkozik Dallas és Marienbad népe. Hogy a steril, műanyagból készült életutánzatok helyett a felszín alatti titkainkat, bűneinket s legfőképp: megmagyarázhatatlan szorongásainkat bámuljuk hétről-hétre. A Twin Peaks azonban nem volt más, mint zseniális blöff, maga is steril mű, amely a szappanoperák sterilitását intellektualizálta, megteremtve a tanultabb rétegek tévés ponyváját.

Az olló ezzel szétnyílt, egyik vége az analfabéta vagy funkcionálisan analfabéta milliók felé, másik vége a középosztály divatjai felé. Megjelentek a Twin Peaks globalizáció-ellenes, couleur locale-ra építő, kedélyesebb változatai (a legszínvonalasabb ezek közül talán az Alaszka volt), a nagyvárosi lektűrrel házasított, modernizált kórházfilmek (Vészhelyzet), és persze a feminizmus keltette szenvedélyekre valamilyen módon reagáló, nőközpontú sorozatok. Közülük most a Született feleségek fut nálunk (párhuzamosan az ismét műsorra tűzött szingli-ősmodellel, az Ally McBeallel, és a farokharcos amazonok Szex és New York-jával), epizódról epizódra mind üresebben. Gyártói David Lynch szorgos tanítványaiként kiókumláltak egy végtelen sok folytatásra elegendő krimi-rejtvényt, megfűszerezték az Amerikai szépség túlvilági távlatokat nyitó miszticizmusával, és alakot kölcsönöztek négyféle női életszerepnek. Az elvált, a kikapós, a mániás és a családi robot – ismerős típusok, kitűnő színésznők megformálásában, ám ennek ellenére olyanok, mint a Mengyelejev-táblázat elemei: az első pillanatban örömmel állapítjuk meg a helyüket, aztán elveszítik érdekességüket. Nincs bennük több, mint a puszta sémájuk, történetük pedig – szépfiúkkal meg háziboszorkányokkal egyetemben – mindenestül steril, akár egy műtőasztal. Pedig még esernyő és varrógép is van rajta: a sorozatban tisztes gyakorisággal közösülnek, gázolnak, lopnak, gyújtogatnak és gyilkolnak a nézők lankadó figyelmét ébren tartandó. Mocsok azonban nincs egy szemernyi sem. A bűn vígjátéki poénok idézőjelében, ondó, korom és vér nélkül is elkövethető.

Ez a valótlan világ azonban ama Való Világ-ok méltó párja. Ott a fogmosás helyett elkövetett fellációt úgy hívják: szerelem, itt a szerelem olyan, mint a fogmosás. A tévé makacsul ebben az ellentétpárban gondolkodik, s noha nálunk egy évtizedekig uralkodó ideológia a fogmosás és a felláció közül inkább az előzőt preferálta, most meg mintha az ellenkező ajánlat volna az uralkodó – ugyanaz az ízlés rendszersemlegesen folytonos. Épp a szerelem tárgykörében hangzott el egy árulkodó mondat a Dob+ basszus egyik adásában.

A Dob+ basszus kellő józansággal megtervezett műsor, látszólag a közszolgálati tévé nosztalgikus padlássöprésének stratégiájába illeszkedik, de nem a Szomszédok vagy az Önök kérték reflexeire épít. Egykori slágereket rekonstruál és értelmez, mondhatni, kultúrszociológiai kíváncsisággal. Igényességét és irányultságát jelzi például, hogy a tánczenei koktélok anyagából, a magyar rock csúcsteljesítményeiből és az alternatívok remekléseiből egyaránt válogat. Így került képernyőre a hajdani Bizottság, s vele a szerelem, amely „már megint itt van”. Az önnön vágyódásának kiszolgáltatott férfi, a sorozatos csalódásokon túl a következő csalódáshoz már erőtlen, ingerült pali himnusza ez a dal. Nem idénymunka – időtlen anti-vallomás, amely éppúgy vallomás, ahogyan a kortárs anti-vers költészet volt. Az egykori kultúrpolitika persze anti-humánusnak bélyegezte, Hajnóczy Péter Perzsiájának dalolászó egyetemista lánykája, a haladó értelmiség várományosa, nagyon helyesen, nem ezt énekelte önfeledten. A Bizottság „piszokba hempergette” a legszebb emberi érzéseket.

Ez a vád, most, egy másik érában dicséretté fordult át: a Dob+basszus egyik interjú-alanya azt méltányolta, hogy a fiúknak volt bátorságuk a szerelmet a piszokba rántani. Az előjel ellentétes, a félreértés ugyanaz. A Bizottságra tehát nagyobb szükség van, mint valaha.

Mert az emlegetett Szomszédoknak, egy emberöltő emblémájának napjainkbéli ismétlése nemcsak a Kádár-kor békés tenkesi dagonyázását aranyozza be egy idegbeteg jelenben, hanem visszatükrözi múlhatatlan vágyunkat arra, hogy a lélek két nagy rettenete, az unalom és a gyötrelem könnyű harmóniába oldódjék. A szorongás gondosan kizárva.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/02 49. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8508