KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Bosszúállók: Végjáték

Baski Sándor

Avengers: Endgame – amerikai, 2019. Rendezte: Anthony és Joe Russo. Írta: Christopher Markus és Stephen McFeely. Kép: Trent Opaloch. Zene: Alan Silvestri. Szereplők: Robert Downey Jr (Tony), Chris Evans (Rogers), Chris Hemsworth (Thor), Mark Ruffalo (Banner), Scarlett Johansson (Natasha). Gyártó: Marvel Studios / Walt Disney Pictures. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 181 perc.

 

Amikor alig két héttel a bemutatóját követően a Végjáték átlépte a kétmilliárd dolláros bevételt, az örökranglista második helyéről letaszított Titanic rendezője, James Cameron nyilvánosan gratulált. Aligha véletlen, hogy az elismerő szavakat nem a filmet rendező Russo testvéreknek, hanem a Marvel Studios elnökének, Kevin Feige-nek címezte. A tévészériák világához hasonlóan a 2008-ban indított és mára 22 filmet magába foglaló Marvel Moziuniverzumban (MCU) sem a rendező a szerző, hanem a showrunner, és ahogy a sorozatok egyes epizódjait sem érdemes önállóan értékelni, úgy a Végjáték döbbenetes sikere is elválaszthatatlan az előzményeitől.

Feige és az írói is pontosan tudták, hogy a szuperprodukciójuk nem csak az egy évvel korábban kozmikus cliffhangerbe torkolló Végtelen háborút hívatott lezárni, de az MCU tízéves történetének mérlegét is megvonják vele. Már nem kellett tekintettel lenniük a beavatatlan nézőkre, a rajongók száma átlépte a kritikus tömeget, így nyugodtan nosztalgiázhattak az időutazás dramaturgiai trükkjének beemelésével. A thanosi csettintést követően életben maradt szuperhősök saját múltjukba utaznak vissza, hogy a korábbi, „önálló” filmjeikből ismerős jeleneteket – a Vissza a jövőbe II-III. után szabadon – más szemszögből élhessék újra a hálás nézőkkel együtt. Feige-ék abban is biztosak lehettek, hogy a végletekig felcsigázott rajongók még a 180 perces játékidőt is tolerálni fogják, cserébe úgy szolgálják ki a látvány- és érzelempornó iránti igényeiket, hogy bőven tudnak meglepetéseket is okozni – például Thanos villámgyors kiiktatásával vagy a gyászmunka szerzői drámákba illő bemutatásával. Az időutazáshoz nyúló filmek 99%-ához hasonlóan a Végjáték sem képes megnyugtatóan feloldani az időparadoxonokat, de a rajongók érzelmi kötődése a karakterekhez olyan erős, hogy végeredményben logikus döntés volt feláldozni a logikát a vágybeteljesítő, katartikus pillanatok oltárán.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/05 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14100