KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Thelma

Roboz Gábor

Thelma – norvég, 2017. Rendezte: Joachim Trier. Írta: Joachim Trier és Eskil Vogt. Kép: Jakob Ihre. Zene: Ola Flottum. Szereplők: Eili Harboe (Thelma), Kaya Wilkins (Anja), Henrik Rafelsen (Trond), Ellen Dorrit Petersen (Unni). Gyártó: Memento Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 116 perc.

 

Napjaink külföldön is jegyzett norvég rendezői közül eddig igazán csak Bent Hamernek sikerült karakteres szerzői életművet felépítenie, és bár Joachim Trier került hozzá a legközelebb, a Szerzőkkel befutott alkotó eddigi munkásságából egyelőre hiányzik a vezérfonal. A helyzeten friss filmje sem változtat, sőt: az angol nyelven forgatott Hétköznapi titkaink után újra hazai pályán készített munkájával jócskán meglepi azokat, akik már elkönyvelték a kétezres évek dán drámaiparosai rokonának.

Trier első női főhőse egy vidéki családból származó lány, aki egyetemi tanulmányai megkezdéséhez felköltözik a fővárosba, egyúttal kicsusszan keresztény szülei szorításából. A gátlásos Thelma lassan elkezd felzárkózni a kortársaihoz, néha azonban epilepszia-szerű rohamok törnek rá, és ismét igénybe veszi különleges képességét, amivel már gyerekkorában is tragédiát okozott. A rendező idei filmjében nem pusztán megválik a korábban olyan finoman használt formai eszközöktől (mint a „mi lett volna, ha” képsorok és az irodalmi igényű narráció), de nagy lépést tesz a fantasztikum irányába, mintha csak most akarna szélesebb közönség felé nyitni. Azonban az állandó alkotótárs Eskil Vogttal írt coming-of-age sztoriból rövid időn belül kiderül, hogy nem éppen a feszes cselekménybonyolítás érdekli őket, és a központi zsánerelemnek is inkább csak metaforikus funkciót szánnak. Művészfilmes érzékenységük pedig nem hat megtermékenyítően: a Thelma a két szék között a pad alá esés iskolapéldája, ráadásul nem egyszerűen frusztráló élmény – a Carrie felől nézve még kínos is.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/02 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13562