KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Florence – A tökéletlen hang

Vincze Teréz

Florence Foster Jenkins – brit-amerikai, 2016. Rendezte: Stephen Frears. Írta: Nicholas Martin. Kép: Danny Cohen. Zene: Alexandre Desplat. Szereplők: Meryl Streep (Florence), Hugh Grant (Bayfield), Simon Helberg (Cosmé), Rebecca Ferguson (Kathleen), Nina Arianda (Agnes). Gyártó: Qwerty Films / Pathe Pictures / BBC. Forgalmazó: Freeman Film. Szinkronizált. 110 perc.

 

Stephen Frears a jó ízlésű filmes mesterember megtestesítője, ezen a szinten nagyon ritkán, ha egyáltalán, emelkedik túl. Persze ilyenkor nyáron, a nagy melegben talán még a megszállott filmművészet-rajongóknak is jól esik hétvégén egy könnyed, ám színvonalas semmiség. Ezt pedig Frears megbízhatóan szállítja: tisztességes iparosként, biztos minőséget garantáló vezető színészekkel (Meryl Streep, Hugh Grant) és rutinos karakteralakításokkal (Simon Helberg az Agymenőkből) felváltva ingerel harsány nevetésre és gondolkodtat el az elsőre triviálisan egysíkúnak és kizárólag csak nevetségesnek tűnő sztori kapcsán.

A film címszereplője egy valós és valóban sajátos személyiség: Florence Foster Jenkins (1868–1944) „a világ legrosszabb operaénekese” családjától jelentős vagyont örökölt, valamint nem éppen előkelő betegséget első férjétől. A 20. század eleje New York-i társasági életének jellegzetes, excentrikus figurája volt, bizarr magánélettel és nagyratörő ambíciókkal. A művészeteket bőkezűen támogatta és saját nevét is szerette volna bevésni a művészet nagy könyvébe: ám a puszta elhatározás nem tesz operaénekessé.

A sztori elsőre a jól ismert séma (legutóbb a francia gyártású Marguerite – A tökéletlen hang mondta fel alig egy éve): az önáltató milliomost jó pénzért cserébe a környezete megvédi a valóságtól és az igazságtól. A film legfőbb értéke azonban az – és ez az, ami a tisztes mesteremberek között valóban az első sorba emeli Frears-t –, ahogy a film második felében az elsőre nagyon is kiismerhetőnek és szimplának tűnő sémát fokozatosan és nagyon elegánsan átfordítja bohózatból, szürreális farce-ból megható, nagyon is emberi, szívmelengető történetté. Hallatlan érzékenységgel szeretteti meg nézőivel Florence-t, akit kezdetben csak nevetséges, elkényeztetett, saját hazug világába zárt kényeskedőnek láttunk. A színészek mesterien teszik a dolgukat, a kosztümök és a látványvilág is állja a minőség próbáját, de elsősorban a kiváló forgatókönyv itt a siker záloga – Frears pedig jó mesteremberhez méltóan nem teszi tönkre az alapanyagot, ami a kezei közé került.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12883