Kritika

Háromkirályok

Határtalanul

Bilsiczky Balázs

Hendikep, élni akarás, belső tartás. Három embermese.

Zsigmond Dezső új, háromrészes dokumentumfilm sorozatát, a Háromkirályokat nézve azon tűnődhet az ember: létezik-e olyan erő, amely képes lenne eltántorítani a rendezőt legkedvesebb témájától, a határon innen és túl élő magyarság tragikus sorsú egyéneinek heteken, hónapokon, esetenként éveken át történő megfigyelésétől, mindennapjaik bemutatásától. A felvetés több sebből vérzik. Egyfelől nincs, nem létezhet olyan erő vagy világi hatalom, ami gátat vethetne a már így is nagyszabású Zsigmond-életmű továbbépítésének. Másrészt, hősei csak első látásra tűnnek nehézsorsúaknak, Zsigmond filmjeiben ugyanis rendre bebizonyosodik, hogy minden nehézségük és nélkülözésük ellenére nemhogy példaértékű élni akarás, de a tragikus sorsnak olyan fokú elfogadása árad ezekből a hősökből, hogy nyugodt szívvel nevezheti őket királyoknak néző és rendező egyaránt.

Ott van például Szántó Sándor, a szabolcsi Nagyecsedről, aki cukorbetegsége következtében elvesztette a látását. A korábban mérnöki pályára készülő férfi a vakság első heteiben sem esett kétségbe, nem kötötte föl magát, hanem sorra vette azokat a cselekvéseket, amiket vakon biztosan nem fog tudni elvégezni, majd azokat, amire hosszas tanulással még képes lehet. Ez már önmagában csodálatra méltó, és bátran nevezhetjük őt hősnek, hiszen a fafaragás, vagy a mérnöki szakma olyan szorosan függ a látástól, hogy semmi meglepő nem lett volna abban, ha Sándor mély depresszióba zuhan. Hősünk élni és küzdeni akarását látva viszont inkább azon gondolkodhatunk el: milyen alapon van nekünk rosszkedvünk, miközben a megvakult, darabokra tört álmain egyszerűen átlépő, vagy inkább a szilánkokból mozaikablakot tervező főhős töretlen optimizmussal építi tovább életét. Az egykori ecsedi vár makettjét készül elkészíteni, oszlopos tagja a helyi néptánc-csoportnak, akikkel a nagyecsedi vásáron lép fel, közönség előtt – „a láp királya” tehát minden tettével és mosolyával rácáfol arra a gondolatra, amely szerint az élete tragikussá vált volna. „Nappal van éjjel, éjjel pedig nappal – mondja –, hiszen akkor színesben álmodom”.

Sándor sorstársa a csángó Lőrinc Celestin, a moldvai Csíkfaluról. Ő nem a szeme világát, hanem járóképességét veszítette el, mikor egy kamaszkori balesetet követően kerekesszékbe kényszerült. Újabb tragikus sors, Celestin azonban nem sokat foglalkozik mozgáskorlátozottságával, van más dolga bőven: majdhogynem egyedül működteti az interneten keresztül sugárzott Csángó Rádiót. A fiatal fiú egy kis parasztház szobájából indította útjára a ma már közel 40 országba eljutott, mintegy 350 ezres hallgatósággal bíró csatornát, amely magyar és román nyelven sugároz adást, a megbékélés jegyében.

Valamelyest eltérő a harmadik film, A rák királya főhősének a sorsa, ő ugyanis nem egy külső tényező, hanem saját meggondolatlansága által vált nehézsorsúvá. A szintén szabolcsi születésű Csukrán Mihály már fiatalon felkerült Pestre, ahol a Vasas igazolt bokszolója lett. Zűrős életvitelének „köszönhetően” azonban kizárták az egyesületből, és a profi sportolói pályafutásnak is befellegzett. Annyiban mégis rokon a másik két főhőssel, hogy ő is sikerrel lépte túl saját határait: életmódot váltott, és ha a profik között már nem futhatott be karriert, megtette ezt amatőrként. A számtalan lefutott maraton közül az egyiket például hátrafelé futva teljesítette – csak hogy az egyik Guiness-rekordját említsük a négy közül. Ami viszont ennél is fontosabb: az újfehértói mélyszegénységben az átlagosnál sokkal könnyebben elkallódó fiatalok számára lomokból épített fel egy sportpályát és egy kezdetleges konditermet, ahol a vezényletével azóta is folynak a különböző erőnléti tréningek és sportfoglalkozások.

A három film dramaturgiája nem tér el Zsigmond korábbi munkáitól. Ezúttal sem beszélő fejeket, hanem a mindennapokból kiragadott élethelyzeteket, vagy különös eseményeket látunk. A rendező tehát továbbviszi az általa régóta alkalmazott, manapság pedig egyre elterjedtebbé, sőt divatosabbá váló „szituációs dokumentumfilm” eszköztárát.

A Háromkirályok újabb bizonyíték arra, hogy a hazai dokumentarizmust mélyen átható szociális érzékenység tetszetős köntösbe bújtatva is működik, és nem feltétlenül kell belefulladni saját könnyeinkbe, miközben nehéz sorsokról beszélünk.

Háromkirályok (A rákok királya, A láp királya, A háló királya) – magyar dokumentumfilm, 2013. Rendezte: Zsigmond Dezső. Dramaturg: Balogh Géza. Kép: Lovasi Zoltán, Bálint Arthur. Zene: Dresch Mihály , Kiss Ferenc. Vágó: Koncz Gabriella. Producer: Szederkényi Miklós. Gyártó: Dunatáj Alapítvány a Médiatanács támogatásával. 3x52 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2014/01 53-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11623

Cikk értékelése:

szavazat: 363 átlag: 5.39