KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/június
ORSON WELLES 100
• Báron György: Citizen Welles Orson Welles 100
• Forgách András: A színész az emberben Orson Welles a vásznon
JOHN BOORMAN
• Csiger Ádám: A játéknak vége John Boorman – 1. rész
• Takács Ferenc: "Ötven a százból" John Boorman: A királynőért és a hazáért
AUSZTRÁL ZSÁNER
• Zalán Márk: A didzserido szüntelen búgása Ausztrál aborigin filmek
• Pozsonyi Janka: Nyomkövetők A kortárs ausztrál western
• Szabó Ádám: A fenevad gyomrában Halott polgárok szelleme
• Varró Attila: Két úr sofőrje Mad Max: A harag útja
REBELLIS ROBOTOK
• Baski Sándor: Lázadó Évák Robot vs. ember
• Huber Zoltán: Istenkomplexusok Bosszúállók 2: Ultron kora
MAGYAR MŰHELY
• Várkonyi Benedek: „A film nekem mágia” Beszélgetés Nemes Jeles Lászlóval
• Soós Tamás Dénes: „Én másképp láttam a vietnámi háborút” Beszélgetés Zsigmond Vilmossal
FESZTIVÁL
• Vincze Teréz: Más világok Titanic: Versenyprogram
• Huber Zoltán: Túlélési technikák Titanic: Amerikai függetlenek/Sötét oldal
FILMISKOLA
• Kelecsényi László: Hogyan kezdjünk el egy filmet? Regényes filmdramaturgia
• Lichter Péter: Derengő folyosók az ismeretlenbe Avantgárd főcímek
FILM / REGÉNY
• Sándor Anna: Ragadozó a völgyben Ron Rash: Serena
• Tüske Zsuzsanna: Út a vadonba Susanne Bier: Serena
KRITIKA
• Muhi Klára: „Ez se és más se...” Kécza András: Magánterület
• Simor Eszter: Feminista romantika Thomas Vinterberg: Távol a világ zajától
MOZI
• Vajda Judit: Éjjelek és nappalok
• Varró Attila: Mocsárvidék
• Simor Eszter: Hölgy aranyban
• Forgács Nóra Kinga: Jack
• Kránicz Bence: Danny Collins
• Baski Sándor: Magam ura
• Sepsi László: Monsters – Sötét kontinens
• Kovács Bálint: Argo 2
• Kovács Kata: Szerelem Máltán
• Alföldi Nóra: Bazi nagy francia lagzik
• Pápai Zsolt: Genesis: A siker útja
• Csiger Ádám: Csábítunk és védünk
• Árva Márton: Éden
DVD
• Lakatos Gabriella: A tizedes meg a többiek
• Gelencsér Gábor: Napló gyermekeimnek
• Kránicz Bence: Az öt kedvenc
• Soós Tamás Dénes: Férfiak, nők és gyerekek
• Horváth Balázs: Arzén és levendula
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Képregényfesztiválosok

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Párizs – Manhattan

Kolozsi László

Paris Manhattan - francia, 2012. Rendezte és írta: Sophie Lellouche. Kép: Laurent Machuel. Zene: Jean-Michel Bernard. Szereplők: Alice Taglioni (Alice), Patrick Bruel (Victor), Marine Delterme (Hélene), Woody Allen. Gyártó: Vendome Production / France2 / SND. Forgalmazó: CineReal. Feliratos. 77 perc.

Ha olyan filmet látunk, melynek egyik legfőbb szereplője, mondhatni, az események menetét meghatározó szereplője Woody Allen, de a filmet nem ő írta és rendezte, okkal kérdezhetjük, jobban járunk-e, ha erre ülünk be, mint egy Woody Allen filmre, vagy inkább maradjunk meg a Mester munkáinál? A Párizs Manhattan egyrészt egy rajongó filmje, tehát a Woody Allen fanok számára olyasféle mű, mint a Star Wars őrülteknek a Fanboys, ugyanakkor hommage is, szerényen abszolvált tiszteletkör, amit a Mester arcképe és filmjei előtt ró le Sophie Lellouche. A hölgy nem rokona az Egy férfi és nő rendezőjének, hiszen a nevét egy l-l írja, de legalább annyira tipikus francia filmet alkotott, mint majdnem-névrokona, tehát társalkodási és szerelmi drámát. És ha innen nézzük, mármint Párizsból, akkor jobban látszik az is, hogy aki láttán megszédül Lellouche, az sem elsősorban a skandináv tragédiákat dolgozta fel életművében, hanem sokkal inkább a franciás, könnyed darabokat. Tehát a francia közegbe helyezve (és ezt bizonyította Woody Allen párizsi filmje is – melynek forgatásáról tudták behívni e filmbe egy cameóra), a Woody Allen-humor még élőbb, élénkebb, még természetesebben hat: mintha ebben a városban, Párizsban, mindenki jól beszélne woody allenül, még Victor, a szimpatikus riasztószerelő is. Akinek – a történet alapja ez – össze kell jönnie a bombázó Alice-szal, azaz Alice Taglionival. Taglioni kisasszony egyébként, éppen szépsége okán, nem számítható tipikus Woody Allen hősnőnek: nem is áll jól neki a szerény, pasit alig találó gyógyszerésznő szerepe. Ha egyszer-egyszer jobb ruhába bujtatják, kirí az átlag-francia, középosztálybéli közegből.

Kevesebb a mindenre elszánt őrült ebben a drámában, mint a másik Allen-fan francia, Julie Delpy filmjeiben – itt is egyébként az idős apa az –, kevesebb benne a komikum is. Még maga Woody Allen sem mond igazán jókat. De minek is tenné. Az ő érdeke az, hogy a nézők inkább egy Woody Allen filmre üljenek be. És ha így tesznek: igazuk is van.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11224