KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

A standfotó művészete

Volt egyszer egy filmgyár…

Palotai János

Markovics Ferenc fotókiállítása az Alexandra könyvesházban.

 

Volt egyszer egy filmgyár, ahol olyanok éltek és dolgoztak, mint „A Fábri,” „A Jancsó”, „A Makk” „A Huszárik” meg „A Tóth Janó”, „Az Illés Papi”. Munkájukat olyanok standfotózták, dokumentálták, mint a B. Müller Magda, Inkeyék, Markovics Ferenc. Az ő majd 40 éves filmgyári munkásságából rendeztek nemrég kiállítást.

Markovics a ceglédi fotóklubban kezdte a pályafutását, akárcsak Lőrincz József operatőr (Bűbájosok), aki később egyengette földije útját a film(gyár) felé. Ő is jelentkezett operatőrnek, a seregből „szökött ki” a felvételire 1957-ben, de katonaként nem volt esélye. Fotóriporterként „vigasztalódik”, úgy érzi, így kevésbé kiszolgáltatott, mint operatőrként, de a filmtől nem szakadt el. Lencsevégre kapja Anthony Quinnt pesti forgatásán, 1966-ban. Amivel két dolgot bizonyított: az amerikai stábfotós modern felszerelésével szemben az ő Praktisixe archaikusnak tűnt ugyan, mégis sikerült a kép, azaz bebizonyosodott, a riporterségen túl van érzéke a portréhoz is. A képen, az arcon átsejlik valami olyan „embertelen”, mint az ősfotográfiákon, amikor a modellek úgy ültek a kamera elé, mintha az objektív szoborrá hipnotizálna. A színész arca brutális, mint egy vademberé. Baudrillard szerint azok a legszebb fényképek, amelyek vademberekről készültek, mert úgy néznek szembe az objektívvel, mint aki a halállal dacol, nem ripacskodik, de nem is közönyös. Nem Zampanót látjuk, nem Zorbát, hanem Anthony Quinnt. Markovics képe is szép, az egyik legszebb a kiállításon.

Párja a Huszárik-portré: arcán megrepedezett agyag. A Csontváry forgatásán a rendező magán próbálta ki, amit a szereplőn látni akart, s ami a filmben talán fel sem tűnt. Ezért ott a képnek nincs meg az a teljessége, mint a fotográfián, amihez nem lehet mit hozzátenni. Ez a kép túl van az esetlegességen, egyedi és általános, ami úgy jelenthet valamit, ha arcot/maszkot ölt: „porból lettünk”, az ember/művész küzd itt az anyaggal. Arc és maszk együtthatásában a maszk végsőkig letisztulva – mint az antik színházban – maga a jelentés. Hogy mi tesz egy arcot egy társadalom „lenyomatává,” azt az is látja, aki nem ismeri Huszárik szenvedéstörténetét. Markovics elkerüli a banalitást: nem a színészt mutatja maszkban, hanem a rendezőt, aki Csontváryval azonosította magát. Ide vehetjük a Makkról készült sorozatot, ahogy a rezignált bölcs „maszkja” mögül „előhívja” a derűt, az érzelmeket.

Csinált szép fotókat is, főleg nőkről: Darvas Liliről vagy a „Szkalla lányokról”, amelyek önálló műalkotássá váltak. A Macskajátékban a múlt hangulatát csak bonyolult fotóeljárással lehetett felidézni. „Daguerrotipizálva” örökítette meg, amint a Szkalla lányok a Dunánál integetnek, majd a fotópapír helyett használt alumíniumlemezt olyan „titkos” folyadékba mártotta, amitől a kép aranyszínt kapott. (Párizsból hozták az anyagot, amit már nem gyártanak, a cég is megszűnt, ezért is lett a kép egyedi darab.) E filmhez fűződik Markovics másik fotós bravúrja: két műtermi felvétel között, csak a maga örömére sziluettképet készített a két lányról, ebből lett a Macskajáték plakátja.

Minden képnek története van, ezek egy része olvasható a kiállításon (Képírás és betűvetés), amikből az is kiderül, a fotográfus nemcsak mesélni, de írni is tud (írásai meg is jelentek). Markovics azonban nem a képességeinek tudja be mindezt, hanem hogy szerencsés csillagzat alatt került a filmgyárba, 1969-ben, szemtanúja volt a fénykornak – és a hanyatlásnak is. Ötven film és tévéjáték fotósaként dolgozott Makk-kal, Huszárikkal – négy, illetve két alkalommal – s egy külföldi produkcióban, Az operaház fantomjában is szerepet kapott. Közben olyan sztárokat fotózott, mint Anna Moffo, Michael York, Maximilian Schell, (nem is szólva a hazai írókról, képzőművészekről). És ő csinálta az utolsó fotót Fábri Zoltánról (1991), egy éve pedig Illés Györgyről, háttérben a kihunyt lámpákkal. Amivel csak azt akarta jelezni, hogy egy korszak véget ért… Szeretett volna még Koltai Lajos mellett fotózni, mi pedig szeretnénk e képeket albumban is látni.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/12 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8933