KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/május
MOZI VS. INTERNET
• Baski Sándor: Járatlan utakon A Netflix és a többiek
• Soós Tamás: Az elfeledett mozi Magyar filmforgalmazás
• Kovács Bálint: A mamut és a hangya Alternatív filmforgalmazók
• Kránicz Bence: Szabadulóművészek Magyar garázsmozi
CLINT EASTWOOD
• Benke Attila: Mindörökké Fakó Lovas Clint Eastwood városi westernjei
• Pápai Zsolt: Volt egyszer egy vadnyugati hős Clint Eastwood: Fennsíkok csavargója
ARTSZEXFILMEK
• Varró Attila: Érzelmek birodalma Pornó és melodráma
• Kovács Marcell: Bundás vénuszdombok Jesus Franco szexfilmjei
• Gelencsér Gábor: Pillangóhatás Peter Strickland: The Duke of Burgundy
LENGYEL FILM
• Pályi András: Milyen távol, milyen közel Tadeusz Konwicki mozija
• Gyenge Zsolt: Húsba zárva Malgorzata Szumowska: Az Ő nevében…
OROSZ KRIMIK
• Forgács Iván: Mit sugároz a mai Oroszország? Orosz bűnügyi sorozatok
• Csiger Ádám: A forradalmár, aki felfalta gyermekeit Daniel Espinosa: A 44. gyermek
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: Halál, hol a te kardod? Dömölky János (1938-2015)
• Hirsch Tibor: Felmenni, visszajönni Mai magyar falu-filmek
• Varga Zoltán: Animáció-történeti körséta 100 éves a magyar animáció
FESZTIVÁL
• Gáncsor Kármen: Rövidre vágva Friss Hús 3.0
• Buglya Zsófia: Rejtett tartalékok Graz – Diagonale
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Mélyvörös Jean-Patrick Manchette: Gunman
• Sepsi László: Visszafogott vezeklés Pierre Morel: Gunman
KRITIKA
• Muhi Klára: Bedarál-e? Nagy Viktor Oszkár: Hivatal
• Horeczky Krisztina: Elfolyik-e az élet? Almási Tamás: tititá
• Barkóczi Janka: Megint tavasz George Ovashvili: Kukoricasziget
MOZI
• Sepsi László: Citizenfour
• Baski Sándor: Hétköznapi vámpírok
• Kovács Kata: Violette
• Forgács Nóra Kinga: Adaline varázslatos élete
• Csiger Ádám: Lámpagyújtogatók
• Vajda Judit: Ne zavarjatok!
• Kolozsi László: 3 szív
• Roboz Gábor: Rekviem egy macskáért
• Kránicz Bence: A Lazarus hatás
• Sándor Anna: A lázadó
• Huber Zoltán: Halálos iramban 7
• Jankovics Márton: Hó az édenkertben
• Varró Attila: A szerelem üstököse
DVD
• Pápai Zsolt: Vigasztaló Marcelino: Kenyér és bor
• Gelencsér Gábor: A tanítványok
• Szabó Adrienn: 2001: Űrodüsszeia
• Soós Tamás Dénes: Picasso kalandjai
• Fekete Martin: Merénylet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Hazai haladás

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Lumière

Fény

Antal István

Szirtes András, ember a felvevőgéppel, bányászlámpával a homlokán, aki talán azért él, hogy legyen mit lefilmeznie.

Jonas Mekas, a hatvanas évek elején, a legbotrányosabban fogadott Warhol-filmek bemutatásakor azzal érvelt a filmek értékei mellett, hogy Warhol, nem törődve a filmnyelv elfogadott fejlődésével, Lumière-ig vezette vissza a tekercseinek életet adó hatásmechanizmusokat. A pillanatnyi megdöbbenés vagy megdicsőülés érzetének kegyelmében részesítette nézőit: érzéki bizsergéssel minősítette a moziélményt. A futuristák által felismert belső nézői monológ absztrakt jellegét fokozza a végletekig ez a gyakorlat; olyan hamar szétnyílik az absztrakciós olló, hogy akkor még a legspontánabb kódrendszer is csak az elemeit keresi.

Ma az ember legfeljebb a peep-show-ban él át hasonlót. Feltéve, hogy elég romlott és animális ahhoz, hogy egy az egyben élje meg mindazt, amit kukucskálás közben mutogatnak neki, vagy elég finom, költői lélek annak érzékeléséhez, hogy amit lát, az nem valóság, csak imitatív balett, ritualizált idézése azon gesztusoknak, melyek elvezethetnek egyeseket a testetlen nemi élet örömeihez. Jótékony a sötét, és a fény a bűn. Az eredendő bűn az absztrakció. Kultúránk Altamirája foszlik vissza a semmibe, valahányszor valaki a kabinajtón kilép.

Az ember a felvevőgéppel ma Magyarországon Szirtes András. Bányászlámpával a homlokán, hogy lássa a sötétben a kurblit meg az ósdi szerkezetet (ami, persze, a film fiatalsága – és még egyéb dolgok – okán egyáltalán nem avíttabb, mint az úgynevezett magyar ipar általános állaga), olvasni tudja a szöveget, és bejelölni a mozitérben magát, hiszen a vetítésnek ez a módja performance, mint ahogy a régi mesterek is járták a vidéket, vetítettek és forgattak (ugyanazon gépen), kirakták a kalapjukat vagy tornadresszes kislányukat egy ócska tálcával. Jó esetben jutott még kardnyelőre, volt füstölt hurkaszag, lábfújtatós harmónium vagy tangóharmónika, ha fütyültek, abbahagyták, ha újráztak, visszafűzték a ledarált tekercset, azon volt a falu rossza, a rosszlány vagy a pap, egy átutazó pamutügynök vagy gárdistacsapat.

Nekem ugyan Mèlies a nagy kedvencem, sőt talán a legnagyobb, romlott varietéköltészettel, impresszionista, kispolgári álmokkal, amelyekben lakályos csodákkal van tele a világ. De az „instant gratification” elismerem, éppen a lakályos máz hiánya miatt, a sokkal és a sikollyal együtt a Lumière-fivérek által megjelölt filmezési módszer eredménye. Mèlies-ben éppen azt szeretem, amit a későbbi médiatörténetben a legjobban gyűlölök: a manipulációt. Talán azért, mert Mèlies-nél ez még annyira bumfordi, emberközeli és a személyes kiszolgáltatottságból oly közvetlen módon táplálkozó, hogy egyben önszuggesztió. A privát navigáció része.

Szirtes András, költői túlzással, azért él, hogy legyen mit lefilmeznie. Saját, végtelen hosszúságú naplófilmjének rögzítője és hőse. Emellett, a filmes szakmának, technikáknak és technológiáknak, a nyersanyagok mutatóinak és a műszaki lelemények határainak olyan nívójú ismerője és olyan megszállottságú kutatója, hogy a hazai filmesek közül a margó mindkét oldaláról csak Tóth Jánoshoz meg az elhunyt Gujdár Józsefhez tudom hasonlítani. Villanyszerelőként kezdte, és a teljes kísérleti filmes univerzumban megkülönböztetett helyet foglal el. Az amerikai Sidney Petersonon és persze a világ legliberálisabb kultúrközegében élő lengyeleken kívül nem is tudok megnevezni senkit hasonló háttérrel. Illetve a Lumière-fivéreket, akik két személyben egyszerre teremtették meg a szakmát és a szakmánkívüliséget. Ez már a történet elején sem egyértelmű és tiszta. Méhes rögtön elszállt (ha nem is művészeti) álomgyártóként, Edison tudatosan maradt a szakmán kívül, Émile Cohl volt az első, aki művésznek vallotta magát.

Mi következik ebből Szirtes helyzetére nézvést? Nyugodtan vallhatja műveivel, hogy a mozgóképes előadások ugyan nyilvánvalóan a kultúránk, de egyáltalán nem biztos, hogy a művészeti kultúránk részei. Sőt, meggyőző érvekkel bizonyítható, hogy ezeket az előadásokat a magas kultúrával szemben, a minőségi kultúrából kiszorultak hiánypótló táplálékaként hozták létre. Szirtes a legnagyobb lelki nyugalommal rühellheti az e századi (a romantika utáni) modern kultúrát és az abból építkező szolgáltatóipart, figyelheti anyagi, és megélheti élményei természetét, az azokban keletkező spontán gratifikációt, nem bóklászik művészi álmok által frusztrált filmverklisként, hogy olyan filmeket készíthessen, amelyeket Mekas „művészi avantgárdnak”, Kubelka „fesztiválgiccsnek” titulált.

Szirtes András bebizonyította, hogy Magyarországon független filmes csak független ember lehet, és hogy ennek a függetlenségnek feltétele az előítéletektől, a kisstílű csiki-csuki összefüggésektől (lásd: lobbizás) való távolmaradás.

A nyilvános filmvetítés százéves születésnapjára készülő Lumière-parafrázisok meglévő darabjain nevetve és sírva csak azt kívánom neki, hogy szedje össze azt a minimális pénzt, ami a befejezéshez kell. De már az alkotófolyamat is mű: az egymás mellé sorolás esetlegessége olyan jóleső feszültséget teremt, hogy mi is megdicsőülünk nézőként.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1994/12 24-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=788