Magyar Műhely

Beszélgetés Mészáros Mártával

A temetetlen halott

Bori Erzsébet

A Kádár-rendszerben tilos volt a nevét kiejteni, a rendszerváltás után politikai játszmák sározták be emlékét. Nagy Imre igazi rehabilitációja máig nem történt meg.

Utómunkálatainál tart Mészáros Márta Nagy Imre-filmje, A temetetlen halott. A Nagy Imrét alakító Jan Nowicki mellett Horvát Lili, Kováts Adél, Andorai Péter, Cserhalmi György, Mácsai Pál, Csuja Imre, Őze Áron, Csankó Zoltán, Csányi Sándor játsszák a főbb szerepeket. Operatőr: Jancsó Nyika. A film magyar–lengyel–szlovák koprodukcióban készül.

*

– Dokumentarista játékfilm lesz-e A temetetlen halott?

– Nem szeretem ezeket a megjelöléseket. Ez mindenképpen játékfilm, Nagy Imre életéről akár tíz-húsz filmet is lehetne csinálni, attól függ, ki rendezi és életének melyik időszakát emeli ki. A mi koncepciónk az volt Pataki Évával forgatókönyvírás közben, hogy november 4-től kezdődően a jugoszláv követségen és a deportáláson át a tárgyalásig és a kivégzésig tartó időszakot mutatjuk meg. Külön filmet lehetne forgatni a börtönről, de magáról a tárgyalásról is döbbenetes film készülhetne. Nem foglalkozunk a körülötte lévő emberekkel sem, csak Nagy Imrére figyelünk, tehát ez nem lehet dokumentarista film, ha minden fontos szereplőt és eseményt bele akartunk volna venni a filmbe, legalább ötrészesnek kellene lennie. Ugyanakkor Nagy Imre történetébe archív dokumentumképeken bevágjuk Kádárt, Marosánt vagy az oroszokat, hogy megmutassuk: az ő döntéseik milyen hatással voltak Nagy Imre életére, vagy az egész folyamat hogyan zajlott, hogyan jutott el a hatalom a mentesség, a szabad elvonulás ígéretétől a kivégzés gondolatáig. Szerintem Kádárt ma még korai lenne színésszel eljátszatni. Kádár és Nagy Imre küzdelme igazi nagy shakespeare-i dráma, ha valaki elszánná magát valaha arra, hogy filmre vigye ezt a történetet, az egy igazi királydráma lesz ármánnyal, árulással, gyilkolással.

– A forradalom hogyan jelenik meg a filmben?

– Eszembe sem volt statisztákkal megrendezni, hogy mit csinálnak az emberek az utcán 1956-ban. Én nem hiszek az ilyen filmekben, csak az amerikaiak tudják megcsinálni, ők is csak ritkán, a tömegeket mozgató, nagy történelmi jeleneteket. Ma Magyarországon ez lehetetlen, egyrészt túl közel vagyunk 56-hoz, még élnek a tanúk, másrészt a hiteles ábrázoláshoz annyi pénz, akkora apparátus kellene, amiről mi nem is álmodhatunk. Nagyon nehéz volna ma olyan képeket felvenni, hogy a tömeg átmegy a Szabadság-hídon, ahhoz nagyon sok pénz kell, és erre a filmre nagyon kevés pénz volt, mindössze 300 millió. A snagovi jeleneteket Szlovákiában forgattuk, ahol nagyon kedvező feltételekkel dolgozhattunk.

– Fel sem merült az eredeti helyszín Romániában?

– Gondoltunk rá, de egyrészt nagyon messze van, ami megdrágította volna a filmet, másrészt Snagov teljesen megváltozott azóta.

– A forgatókönyvből úgy láttam, hogy a történet folyamán az előzmények, Nagy Imre pályájának fontos momentumai is szóba kerülnek.

– Nagy Imre furcsa ember volt. Kommunista volt és politikus, de lényegében, pár pillanatot kivéve nem tartozott a csúcsvezetők közé. Földosztó miniszter is véletlenül lett, mert nem volt más, aki paraszt származású lett volna, és az mégiscsak visszásan hatott volna, ha Rákosi vagy olyasvalaki osztja a földet, akinek semmi köze hozzá. ‘53-ban rövid ideig miniszterelnök volt, mert Sztálin halála után fel kellett mutatni valami változást, és őt szedték elő. Többször is kizárták a pártból, és 56-ig úgy tekintettek rá, mint félretett politikusra. Ugyanakkor nagyon intelligens, sármos, ma úgy neveznénk, hogy karizmatikus ember volt, bár nem különösebben jóképű férfi, szemben Kádárral, aki kimondottan jóképű volt fiatal korában, de benne mindig volt valami hideg, rideg, taszító, hiányzott belőle az a melegség, ami Nagy Imrét jellemezte. Amikor Nagyot deportálták, és érezte, hogy nagyon nehéz lesz az élete, sőt talán rossz vége lesz, amit jó okkal érzett, hiszen ismerte a mechanizmust, akkor kezdte el leírni az életét. Ebből az önéletrajzból veszünk mi ki pár pillanatot. Szegény parasztgyereknek született, mindig is kötődött szűkebb hazájához, Somogyhoz, és ebben is más volt, mint a többiek, mert soha nem hangoztatta a proletárdiktatúrát, hiszen igazi parasztlelkű ember volt, akinek, ahogy leírta a gyerekkorát és az ifjúságát, nagyon szép, egyszerű élete volt. Tovább nem jutott, például azt az érdekes részt, hogy milyen volt az élete Moszkvában, már nem tudta megírni, mert közben letartóztatták. De ebből a szövegből néhány pillanat benne van a filmben mint emlék.

– A forgatókönyvben pontosan benne vannak az események, és a feldolgozás történelmileg is hitelesnek tűnik.

– Nagyon törekedtünk a pontosságra, hiszen ez is egy olyan történet, amihez mindenki ért. Nagy irodalom van már 56-ról, de Nagy Imre és a kör tagjainak pályaképe, portréja, hogy kik voltak, hogyan kerültek a mozgalomba, mi motiválta őket, még nincs igazán megírva. Érzelmileg motivált életrajzok vannak a hozzátartozóktól vagy kortársaktól, de mélységében nincs feldolgozva a történetük. Erről mindenki összevissza beszél, s nagyon kevés a pontos, szakszerű anyag, mint amilyen Rainer M. János monográfiája, ami a legfontosabb tudományos forrásunk volt. Ami ezekben dokumentálva van, ahhoz ragaszkodtunk... Persze ez játékfilm, és a színész sem tökéletesen hasonlít Nagy Imrére, hogyan is hasonlíthatna, hiszen nincs két egyforma ember. Az volt a fontos, hogy olyan színészt találjak, aki hitelesen tudja eljátszani azt a döbbenetes pillanatot az életében, amikor vállalja mindazt, amit október 23. és november 4. között kimondott. A Varsói Szerződés felbontását, a szabad választásokat, a többpártrendszert, azt, hogy az oroszok menjenek ki, ezeket Nagy Imre akkor kimondta, talán mások is befolyásolták, elsősorban a körülötte lévő fiatalok, de az ő története ott kezdődik, amikor mindezt végiggondolja, hogy eldöntse, tévedésnek tartja-e vagy sem. Erre majdnem két éve van, és a döntéssel megmentheti az életét. A film arról szól, ahogyan egyre jobban erősödött benne az a meggyőződés – és ebben áll az ő jellemének a nagysága –, hogy nem volt tévedés, és amit akkor kimondott, azt ő mind vállalta. Amivel nagyon tudatosan belépett a magyar történelembe. Hiszen csak írásba kellett volna adnia, hogy tévedett, és akkor megmenekül, nem akasztják föl. De ő 63 évesen, súlyos szívbetegen is vállalta. Kevesen tudják ma Magyarországon, mit jelent az, hogy ő tudatosan választotta a halált. Nem véletlenül, nem kétségbeesetten, hanem tiszta tudattal és példaszerűen.

– Nem gondolhatott arra, hogy úgy járhat, mint Rajk? Akinek büntetlenséget ígértek, vagy legalábbis azt, hogy megmenekül, ha vállalja a szerepét.

– A gondolataiban nem tudok olvasni, de ennek nem felel meg az, ahogyan ő a perben viselkedett. A Rajk-perről nem tudunk semmit, az nagyon rövid ideig tartott, de a Nagy Imre-pernek megvan a jegyzőkönyve, mi elolvastuk ezt az ezer oldalt, és az nem utalt ilyesmire. Nagy Imre végig jegyzetelt, és pontról pontra cáfolta a vádakat, a hazaárulást például, ami eleve halálbüntetéssel jár, a tanúkkal is konfrontálódott, tehát nem úgy viselkedett, mint az az ember, aki végül bűnösnek akarja vallani magát, hanem épp ellenkezőleg. És ha ilyen gondolat lett volna benne, akkor már a deportálás idején több alkalma lett volna aláírni a lemondását. És nemcsak a pere, de az ügye is hosszabb volt, mint Rajké, majdnem két év, közben többször leállították a kihallgatását, szörnyű körülmények közt tartották a börtönben, és amikor pszichésen-fizikálisan a mélyponton volt, legkésőbb ott engedett volna, ha ez egyáltalán felmerül benne. Eleinte visszautasította az együttműködést a kihallgatóival, de aztán felvette a kesztyűt, és komoly intellektuális teljesítményt nyújtott azért, hogy megismertesse az álláspontját. Nem annyira a vádlóival, mint inkább az utókorral.

– A temetetlen halottban archív részletek szerepelnek a tárgyalásról. Az egészet filmre vették annak idején?

– Igen, de ‘63-ban Kádár megsemmisíttette, elégették a tekercset, ahogy ez a mi filmünkben is szerepel. Egy-két perc maradt csak meg, ahhoz a propagandafilmhez, amit Kádár utasítására készítettek. Ennek az lett volna a célja, hogy bizonyítsák, milyen sötét politikai kalandor volt Nagy Imre, de aztán sose vetítették le, mert még így is egyértelműen szimpatikusnak és konzekvensnek tűnik, hiába mondják alá a penetráns kísérőszöveget.

– Nagy Imre az abszolút hős, de a filmnek van egy hősnője is, Zsóka, Nagy Imre lánya.

– Zsókáról külön filmet lehetne csinálni, mert az élete tele van drámákkal és tragédiákkal. Miután megoldhatatlanul bonyolult lett volna a filmben felidézni a forradalmat, túl sok embert, túl sok helyszínt és eseményt kellett volna követni, mi Nagy Erzsébet szemszögéből próbáljuk meg láttatni a dolgokat, és az apját mindenekelőtt mint embert közelítjük meg. A filmre készülve sokat beszélgettem Zsókával és Nagy Imre két unokájával, Jánosi Ferenccel és Katával.

– Hogyan jutott eszébe éppen 56-ról és Nagy Imréről csinálni filmet? Hiszen ez a téma az elmúlt években alpári politikai viták tárgyává vagy inkább ürügyévé vált, és részben ezért sokan hallani sem akarnak róla.

– Én ritkán forgattam történelmi filmet, a Naplókat kivéve, de úgy gondolom, mivel ez az a század, amelyben éltem, ezeknek az eseményeknek tanúja voltam, ezért ezt így csak én tudom elmondani. A mai Magyarországot megragadni borzasztó nehéz, mert egy átmeneti politikai-gazdasági-történelmi korban élünk. De azt látni kell, hogy egyetlen átmeneti ország sincs annyira kettéválasztva, mint Magyarország. Se a lengyeleknél, se a cseheknél, se a szlovákoknál nincs ez, hogy két nagy párt ennyire szembeállítja egymással az embereket. Ennek a gyökerei szerintem a múltunkban vannak, már 56-ban is megjelenik ez a kérdés. A Horthy-korszakról nem mondtunk el semmit, nem tudjuk, mit jelentett a magyar polgári társadalom, csak néhány nagy író írta meg. Aztán jött a sztálinizmus, majd a kádárizmus, és ezt a korszakot kényszerűségből a szőnyeg alá söpörtük, ami a lengyeleknél nem így történt, mert ők a kommunizmus alatt is sok filmet forgattak azokról az időkről, folyamatosan feldolgozták a történelmüket. Nálunk ez ritkaságszámba ment. 56-ot is agyonhallgatták, Nagy Imrének a nevét sem volt szabad kiejteni, és mikor jött a rendszerváltás, akkor mindenki a maga céljainak rendelte alá 56-ot. Az újratemetésen a mai jobboldal is ott állt a koporsónál, hogy elmondhassa a magáét, de később nekik Nagy Imre már csak egy kommunista lett. A baloldal is kétlelkű, pontosan a saját lelkiismeret-furdalása miatt. Megkérdezik tőlem, hogy nem félek-e attól, mit szólnak majd ezek meg amazok ehhez a filmhez. Nekem nincs félnivalóm, én már abban a korban vagyok és olyan sok filmet csináltam, hogy tőlem mondhat akármelyik oldal akármit, én akkor is elmondom a magamét. Ez a film hódolat a múlt század egyik legnagyobb magyar történelmi alakja előtt, akit volt szerencsém ismerni.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2004/02 20-21. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1767

Cikk értékelése:

szavazat: 991 átlag: 5.47