KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/április
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: A képzelet vasfüggönye A magyar filmek nyugat-képe
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 4. rész
• Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Várkonyi Benedek: Kossuthkifli és forradalom Beszélgetés Fehér Bélával
TUDÓSOK A MOZIBAN: ROBOTOK ÉVSZÁZADA
• Baski Sándor: Robotmatiné A robot gyermekkora
• Sepsi László: Katarzis és aprómunka A kortárs robotika
• Pernecker Dávid: A holnap markában Futurama-sorozat
JONATHAN GLAZER
• Huber Zoltán: Tiszta kép Jonathan Glazer
• Csiger Ádám: Idegen közöttünk Jonathan Glazer: A felszín alatt
CORMAC MCCARTHY
• Pernecker Dávid: A hiábavalóság szavai Cormac McCarthy-adaptációk
• Huber Zoltán: A hűség nem elég James Franco: Isten gyermeke
FRITZ LANG
• Martin Ferenc: Fenyegető képek Fritz Lang amerikai bűnfilmjei
• Murai András: A forma hatalma Martin Ferenc: A félelem képei
• Schreiber András: Félelem és tömegpszichózis Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Rögrealizmus Berlin
• Szalkai Réka: Aki nincs ott, lemarad Rotterdam
KÖNYV
• Roboz Gábor: Nagy falat David Cronenberg: Konzum
• Horeczky Krisztina: Dupla R, a különc Michael Feeney Callan: Robert Redford
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Flaubert én vagyok! Posy Simmonds: Gemma Bovery
• Vajda Judit: Cherchez la femme! Anne Fontaine: Gemma Bovery
KÉPREGÉNY
• Bayer Antal: Mindennapi rajzaink Francia szerzői képregények
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Terasz kilátással Laurent Cantet: Havannai éjszaka
• Forgács Nóra Kinga: A test beszél Jean-Pierre Améris: Marie története
• Schubert Gusztáv: Örömzene Sólyom András: Fischer Iván
MOZI
• Baski Sándor: A hírnév ára
• Kránicz Bence: A tenger dala
• Barkóczi Janka: Samba
• Simor Eszter: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család nyaral
• Csiger Ádám: Toszkánai esküvő
• Huber Zoltán: Bérhaverok
• Kovács Bálint: Üzlet bármi áron
• Margitházi Beja: A hangok
• Sepsi László: Éjszakai hajsza
• Géczi Zoltán: Focus – A látszat csal
• Tüske Zsuzsanna: A szomszéd fiú
• Varró Attila: Hamupipőke
• Jankovics Márton: Utam az iskolába
DVD
• Pápai Zsolt: Conan, a barbár (1982)
• Soós Tamás Dénes: Cha-cha-cha
• Kránicz Bence: Jenkik
• Kránicz Bence: Afrika királynője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök: dömping és fordulópont

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Magyar táncfilmek

Határátlépés

Halász Tamás

A táncoló testek megörökítése az állóképkészítők privilégiumának számított - egészen mostanáig.

 

A táncművészet máig nem rendelkezik olyan átfogó, széles körben használt partitúrával, amellyel egy-egy mű hosszú idő után a szerző-koreográfus közreműködése nélkül is hitelesen reprodukálható volna. Emiatt a mozgásművészetben a film- és különösen a videótechnikának kulcsszerepe van. A táncpremierek régóta elképzelhetetlenek a kamerák jelenléte nélkül. Ha a tánctörténész kutatásba kezd, először a mozgóképhez fordul.

A mozgókép immár a kortárs tánc színpadán is megjelent: a hazai koreográfusok közül jónéhányan - Kovács Gerzson Péter, Goda Gábor, Mándy Ildikó, Markó Iván, Balázs Mária és Ladányi Andrea - használnak az előadásaikon filmet.

1992 őszén a Pas Op flamand kortárs művészeti fesztivál keretében tíz táncfilmet láthatott az Örökmozgó közönsége. A táncfilm ekkor még teljesen ismeretlen volt felénk. A műfaj lényege, hogy túllép a puszta rögzítésen, produktumai önálló alkotások, amelyekben a vágó és operatőr az előadók munkatársa, a filmrendező pedig a koreográfus uralkodótársa lesz. A Pas Op programjában szereplő táncfilmek szereplői kivétel nélkül Európa-hírű társulatok voltak; a flamand tánckirálynővel, Anna-Theresa de Keersmaekerrel pedig maga Peter Greenaway készített filmet.

A hazai kortárs tánc alkotóival a ‘90-es évek második felétől dolgoznak együtt filmrendezők. Az eddig elkészült művek közül négy műnek a megvalósítását az 1996-ban alakult Közeledések program segítette. A Közeledések a hazai kortárs táncélet jelentős intézményének, a Műhely Alapítványnak kezdeményezésére, a Pro Helvetia Svájci Kulturális Alapítvány támogatásával jött létre. A program záróeseményén együtt volt látható a négy, 1996-98 közt készült munka: Kaszim Tarek és Kovács Gerzson Péter, Gém György, Zimmermann Zsolt és Xantus János filmje.

Az Astral, Tarek és Kovács Gerzson alig negyedórás munkája széles közönség előtt az 1996-os filmszemlén mutatkozott be először. Az alkotás a Tranz Danz, Kovács Péter Gerzson társrendező együttesének színpadi előadásából került ki a szabadba, egy hévízforrás területére. A forrásvízből kicsapódó mészkő alkotta vakítófehér teraszokon és a szétterülő, gőzölgő víz mosta, iszapos platón, egyedülállóan szép szcénában játszódik a film. Jankura Péter operatőr előbb érzékeny természeti közelképeken pásztáz: sarat, sziklahátat mutat. Az egyik felület egyszerre finoman megmoccan, megfeszül, megcsavarodik. Csak ekkor eszmélünk: az objektív előtt festett bőr, alig beazonosítható testrészek mozognak. Egy ember. Helen Goodwin testfestései dermedt lávává, pihés elefántbőrré, pikkelypáncéllá változtatják az Astral táncosnőjének és táncosának testfelületét. A kinyíló képeken pedig lenyűgöző tájban, keleti kalligráfiaként mozgó táncosokat csodálhatunk. A látvány valóban különleges: szinte snittenként más-más színekben pompáznak a szereplők. A váltakozó színek és ecsetvonások a koreográfiához hasonló érzékenységgel követik Dresch Mihály és Kovács Ferenc zenéjét. Az Astral szép, tiszta táncfilm: megmutatja a mozgó emberi testet, annak teljes pompájában, mellőzve a túlzó kameramozgást, a technikai hókuszpókuszokat. A festészet, a mozdulat és a celluloid olyan egyedi találkozása, amely e munkát a műfaj legjobbjai közé emeli.

Egy évvel később három klasszikus képzettségű táncos szereplésével készült Gém György rendezésében a Panameuravideo című kilenc perces rövidfilm. Az Astralhoz kísértetiesen hasonló helyszínen, lapályszerűen szétterült, nedves homokon sudár, festett testű táncosnő. A háttérben teraszos mészkő, hévízforrás... Mintha ugyanazt látnánk. Gém hosszú című, rövidtávú filmje effektekkel, filmtrükkökkel, pozitív-negatív játékokkal zsúfolt. Jung Zseni fotói, festmények, lebegő vásznak, közelképben pásztázott zongorahúrok és billentyűk árasztják el a képet. A Ladányi Andrea készítette koreográfia sok-sok apró darabra törik. A tánc ezúttal mellékszereplő egy vitatható ízléssel összeállított összművészeti forgatagban. A Panameuravideo nem enged rácsodálkozni és belekeveredni a táncba: míg az Astral esetében az emberi mozdulat kavar fel és mozgat meg, addig ez utóbbiban a torlódás, az egymást kioltó ötletek és fogások zaklatnak, amit csak kevéssé csitít Faragó Béla remek zenéje, valamint a táncosok, akik azért néha egy-egy teljes mozdulatsort is bemutathatnak.

Zimmermann Zsolt rendezte a Phobos együttes Nemek című táncfilmjét, Nagy Zoltán koreográfiáját. A Phobos fiatal formáció, a magyar kortárs tánc egyik nagy ígérete, akárcsak Zimmermann, aki a társulatot (erősen filmes felfogásban) azóta már színpadon is rendezte, az 1998-as Krimi című előadásban. A Nemek profi munka, érzékeny, minden rezdülésre figyelmes operatőrrel (Ruskó Sándor), látványtervezővel (Major Ákos) és fővilágosítóval (Szűcs József). A film nagyon lassú tempóban indul: komótosan kitárulkozik, megmutatkozik, hogy méltón fogadhassa játékosait. Neszekkel és terekkel ismerkedünk, aztán az észrevétlenül beinduló gépezet, a tánc mechanizmusa betölti a képet. Ruskó és Zimmermann szakít a táncábrázolás kliséivel: váratlan szögekből, finoman komponált képein teljesen üres, néptelen teret is mer ábrázolni. Termeken, színeken, fényeken át kísér a táncosok nyomában, akik igazi színészként, mozdulataik mellett az arcukkal is teljesértékű szerepet játszanak. A kamera által leírt ívek-kanyarok-hurkok pedig szinte maguk is a koreográfia részei. A kép együtt lendül és állapodik meg - néha lihegve - pihenni a táncosokkal. Fred Frith zörej-nesz zenéje láthatatlan figurákkal népesíti be a történetet, amely nem szól semmi újról: mint a címe is mutatja, nemek, nemi szerepek, férfiak-nők egymással vívott csatái zajlanak huszonnégy percen keresztül, szimbolikus, letisztult mozdulatokban. A film eleganciája, a fény, mozgás, koreográfia, operatőri munka, ritmus igényessége, egységesen magas színvonala kiemelkedő munkát eredményezett.

A Mozgó Ház Társulás 1997 decemberében mutatta be Xantus János rendezésében Plan séquence danse - Idézd majd fel! című előadását a Petőfi Csarnokban. A Közeledések program negyedik filmes darabja ennek a munkának a szerkesztett, 55 perces változata, amelynek felvétele élesben, az előadáson készült. Xantus a sokoldalú, progresszív és egyéni stílusú társulattal újszerű színpadi művet készített: a Plan séquence saját meghatározásuk szerint „az első MOZGÓképszínHÁZi ősbemutató”. A rendező az eredeti előadásban is kiemelt helyen szerepeltette a mozgóképet, mintegy megkettőzve az előadás cselekményét. „Minden csak látszat, festett az ég is” - a Petőfi Csarnok közönségét képben-hangban egyaránt megtréfálták.

A darab első világháborús katonatörténet. Főszereplője Honffy Bogár hadnagy, későbbi lefokozott honvéd közlegény, krúdys asszonyok, tisztek és bohémek között. Árvai György látványtervező és Gerlóczy Sári jelmeztervező a patinás szerelmi történetet aprólékosan felépített világba helyezte, életképei a legkisebb részletig korhűek. Az előadás szereplői némafilmet játszanak: a szín két oldalán egy-egy mikrofon mögött álló színész és színésznő hangjára tátognak. A színi alakok némelyikét többszörös szereposztásban láthatjuk; Bogár szerelmét például váltakozva három lány játssza. A legmarkánsabb „trükk” viszont kétségkívül a mozgókép használata: a színpad fölé függesztett vászonra egy korabeli filmfelvevőgép kulisszadobozába zárt, gördülő állványra szerelt kamera fekete-fehér képei vetülnek. A színpad statikus összképében mozgó kamera nagyításszerű közeliket mutat, vagy egyszerűen ugyanazt a totált, csak másik szögből, ahonnan a látványt - mondjuk a takarások miatt - a nézői tekintet nem foghatja be. A színészek által kezelt kamera megkettőzi a színjáték képét, illetve egyidejűleg fekete-fehér némafilmmé varázsolja a darabot. A Plan séquence a korábbiakban megidézett három filmtől abban mindenképpen különbözik, hogy színházi dialógusokat használ, ám a hangkölcsönzés miatt mégis mozgásszínházi produkciót látunk. Xantus színpadi filmezés-ötlete színház és film különös házasságát eredményezi: a két médium izgalmasan egészíti ki egymást újabb értelmezésre, teljesebb befogadásra és - számos látvány-geg okán - nevetésre sarkallva a nézőt. A folyamatosan mozgó, szinte élő díszletfalak, a meglepetést nemes filmkészítői hagyománnyal ötvöző vizualitás minden ízében illeszkedik a Közeledések célkitűzéseihez: sajátos, ezredvégi gesamtkunstot látunk - ilyen formában Magyarországon valóban először.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1999/04 46-47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=4428