KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/április
MAGYAR MŰHELY
• Sághy Miklós: A képzelet vasfüggönye A magyar filmek nyugat-képe
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 4. rész
• Bilsiczky Balázs: Párhuzamos valóságok Beszélgetés Zsigmond Dezsővel
• Várkonyi Benedek: Kossuthkifli és forradalom Beszélgetés Fehér Bélával
TUDÓSOK A MOZIBAN: ROBOTOK ÉVSZÁZADA
• Baski Sándor: Robotmatiné A robot gyermekkora
• Sepsi László: Katarzis és aprómunka A kortárs robotika
• Pernecker Dávid: A holnap markában Futurama-sorozat
JONATHAN GLAZER
• Huber Zoltán: Tiszta kép Jonathan Glazer
• Csiger Ádám: Idegen közöttünk Jonathan Glazer: A felszín alatt
CORMAC MCCARTHY
• Pernecker Dávid: A hiábavalóság szavai Cormac McCarthy-adaptációk
• Huber Zoltán: A hűség nem elég James Franco: Isten gyermeke
FRITZ LANG
• Martin Ferenc: Fenyegető képek Fritz Lang amerikai bűnfilmjei
• Murai András: A forma hatalma Martin Ferenc: A félelem képei
• Schreiber András: Félelem és tömegpszichózis Fritz Lang Dr. Mabuse-filmjei
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Rögrealizmus Berlin
• Szalkai Réka: Aki nincs ott, lemarad Rotterdam
KÖNYV
• Roboz Gábor: Nagy falat David Cronenberg: Konzum
• Horeczky Krisztina: Dupla R, a különc Michael Feeney Callan: Robert Redford
FILM / REGÉNY
• Varró Attila: Flaubert én vagyok! Posy Simmonds: Gemma Bovery
• Vajda Judit: Cherchez la femme! Anne Fontaine: Gemma Bovery
KÉPREGÉNY
• Bayer Antal: Mindennapi rajzaink Francia szerzői képregények
KRITIKA
• Barkóczi Janka: Terasz kilátással Laurent Cantet: Havannai éjszaka
• Forgács Nóra Kinga: A test beszél Jean-Pierre Améris: Marie története
• Schubert Gusztáv: Örömzene Sólyom András: Fischer Iván
MOZI
• Baski Sándor: A hírnév ára
• Kránicz Bence: A tenger dala
• Barkóczi Janka: Samba
• Simor Eszter: Keleti nyugalom – A második Marigold Hotel
• Kovács Kata: Szeleburdi svéd család nyaral
• Csiger Ádám: Toszkánai esküvő
• Huber Zoltán: Bérhaverok
• Kovács Bálint: Üzlet bármi áron
• Margitházi Beja: A hangok
• Sepsi László: Éjszakai hajsza
• Géczi Zoltán: Focus – A látszat csal
• Tüske Zsuzsanna: A szomszéd fiú
• Varró Attila: Hamupipőke
• Jankovics Márton: Utam az iskolába
DVD
• Pápai Zsolt: Conan, a barbár (1982)
• Soós Tamás Dénes: Cha-cha-cha
• Kránicz Bence: Jenkik
• Kránicz Bence: Afrika királynője
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök: dömping és fordulópont

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Jacques Rivette: Ki tudja…

Pirandello-arzenál

Bikácsy Gergely

Jacques Rivette a film és a színház mesteri ötvözője, de mozija sohasem színpadias.

 

Élet a színházban – színház az életben. Rivette kedvelt témája, alig van filmje, ahol másról volna szó, alig van színház-filmje, mely ne volna szellemes, élénk, villózó. Nagyon komolyan vett játékra gondoljunk: korai filmjeiben élet, őrület, halál, mélybe zuhanás villózott fekete fénnyel. Idősödve, tucatnyi opusszal a háta mögött kicsit szelídebben, de nem kevésbé szellemesen játssza színház-filmjeit. Aki majd most találkozik vele először, annak gyorsan el kell mondanunk, hogy nem „színházias” mozgókép várja, nem fényképezett színpad, hanem film és valódi mozi, a képi és gondolati fantázia remek percei. Aki meg jó emlékei között őrzi aFöldi szerelem szobaszínházi bonyodalmait vagy a sajnos nálunk nem vetített Négyek bandájának gyilkosság-játékát, hasonló felnőtt-játékra számíthat.

A Négyek bandájában ifjú színésznő-jelöltek keverednek rejtélyes bűnügyekbe, melyek rejtélye csak mind ürügy a színház és az élet bonyodalmas kapcsolatának nyomozásához. Egy buzgó nyomozó azonban magát a bűnügyet és nem a színház rejtélyét kutatja, ezért őt megölik a lányok. A bűnrejtélyt soha, a színházat azonban komolyan kell vennünk. Már a lassan klasszikusnak számító Céline és Julie két kamaszosan egzaltált hősnője is bábjátékot csinált a valóságból, s egy elképzelt múltbeli bűnt kutatva csónakáztak a jelen és jövő, a játék és a valóság között.

Rivette legjobb filmjeiben mindig átjárható a képzelt és a valódi világ zord határa. Most is. A szobabelsők színházi világításban fénylenek vagy homálylanak: a lakásbejáratnál mintha színpadi függöny húzódna félre. Itt majdnem minden belsőben zajlik: színpad vagy régies könyvtár, zárt terek, ahova bejárat nyílik, csapdaféle itt minden szoba, szellemi labirintus: bejönni könnyű, kimenni a legkevésbé. Az igazi kijáratot, a méltó kijáratot nehéz megtalálni. Kedvünk támad ott maradni a híres és ódon párizsi Arsenal-könyvtárban, ahol Goldoni-kézirat után kutat az egyik játékos.

Ez a szó (Őze Lajos kedvelt meghatározása: színjátékos) illik a film minden szereplőjére. Egyszer valamelyikük a tetőn menekül. E tetőjáró színésznőt az a Jeanne Balibar játssza, akit néhány éve a művészmozik közönsége a szellemes Isten látja lelkem… című értelmiségi öniróniában láthatott. Balibart most hóbortos filozófiatanár zaklatná (egykori szeretője), és nem holmi gyilkos. Régi Rivette filmekben a szereplők kedvelt tartózkodási helye volt a párizsi háztető-labirintus: nosztalgia íze lett ennek a kis jelenetnek. Mára kiürültek a szürreális tetők, foszlik az ős némafilm-Fantomas-ból is táplálkozó mítosz, és eltűntek az ott bóklászó figurák. Bóklásznak azért tovább máshol. Két színész, egy filozófia-tanár és egy balett-tanárnő élete kuszálódik össze vidoran. Van itt játék-bűnügyi szál, nagyon értékes gyűrű el- és visszalopásával. Kerül egy kalandor nőcsábász mellékfigura, aki csak addig látszik felszínes fércrajznak, amíg sültrealistán akarjuk nézni ezt a filmet, és ez hiba volna: Rivette egész életművében csak a nem régi Jeanne d’Arc esetében lepett meg a hiteles (ráadásul történelmi) valóságrajz.

Jó, hogy a nagyon igényes és nagyon elismert Szép bajkeverő után Rivette ismét visszatért a mozgókép-színházhoz. Jó, hogy rábukkant Pirandellóra: eddigi művei is hasonlóak voltak a kecskeszakállas mesteréihez. A mai francia filmben Alain Resnais a másik nagy színház/film ötvöző, de újabban csak a (bár igényes) rövid lejáratú szórakoztatás vonzza. Rivette a mozi szomorkásabb színjátékosa; Pirandello az őrület egyik legnagyobb modern drámaírója. Rivette – bár régi, Őrült szerelem című remekében színésznő-hőse valóban megőrült – odáig ma már nem merészkedik el, mai figuráinak tető-akrobata számai alatt most védőháló feszül. A L’amour fou idején még vérre, élesbe, őrületbe futott a film és színház között ingázó kisvasút, ma hommage mindez, mint amikor a komoly bohóc szomorkásan meghajol. A védőháló fölött Rivette szomorú mosollyal figyeli hálóban kapálózó, életben maradó figuráit.

A filmbeli színházrendező egy kiadatlan, talán nem is létező Goldoni-darab kézirata után kutat – Rivette pedig egy ismeretlen, kiadatlan, eddig nem is létezett Pirandello-darabot írt át filmvászonra. Főalakjai mind Pirandello-színműbe valók, csak egy harsány asszonyság hódol Goldoni zsenijének: persze épp ő találja meg az Il Festino Veneziano című, soha nem volt Goldoni-kéziratot a szakácskönyvek között.

A védőháló nemcsak metafora, szó szerint kell érteni. Féltékeny férj és ex-szerető párbajt vív a zsinórpadláson: a vesztes lezuhan, de csak a kifeszített védőhálóra. Ekkor aztán az összes szereplő felköltözik a színpadra, most már nem is leplezik a Pirandello-ihletést, író, rendező és színészek kiváló stílusérzékkel vonják a színpad kárpitját saját fiktív világukra. Mosolyogva egyesül Rivette filmje meg a képzelt Pirandello képzelt drámája, és a szereplők nosztalgikus táncra perdülnek.

Itáliában a Taviani-testvérek talán „súlyosabb, igazibb” Pirandellót alkottak több kiváló filmjükkel (Káosz; Nevetek, nevetsz). Itt viszont semmi sem „súlyos”. De azért, mert Rivette könnyedén szaladgál a zsinórpadláson, és marionett-táncra biztatja teremtményeit, nem felejti ki a színpadi tragikumot. Csak észrevétlenné varázsolja, finom ostyába csomagolja.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2002/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2750