KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/március
OLASZ POLIP
• Nevelős Zoltán: Szemben az erőszakkal Olaszország ólomévei
• Bikácsy Gergely: Maffia-átvilágítás Francesco Rosi (1922-2015)
• Csiger Ádám: Minden maffiózó rohadék Gomorra-sorozat
• Soós Tamás Dénes: „A pisztoly marad, hozd a cannolit!” A maffia Amerikában
U.S. ARMY VS. DJIHAD
• Géczi Zoltán: Aszimmetrikus hadviselés Amerika terrorellenes háborúja
FRANCIA MULTICOLOR
• Barkóczi Janka: Meseváros végzete Timbuktu
• Szatmári Zsófia: Kirepülni szabad Party Girl, Csajkor, Küzdők
• Ádám Péter: A humor mártírjai Charlie Hebdo-per
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 –3. rész
OROSZ HISTÓRIA
• Geréb Anna: Az utolsó orosz zsidó nemes Eisenstein tabui
• Veress József: „A múltat be kell vallani” Egy orosz szöveggyűjteményről
SVÉDKESERŰ
• Vincze Teréz: „Nézd legott komédiának…” Roy Andersson: Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről
• Varró Attila: Álomjáték Julia kisasszony-adaptációk
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Szigorúan ellenőrzött gyönyör E. L. James: A szürke ötven árnyalata
• Vajda Judit: Gyógyíthatatlanul romantikus Sam Taylor-Johnson: A szürke ötven árnyalata
KRITIKA
• Kovács Bálint: Dinnyeleves újhagymával Ujj Mészáros Károly: Liza, a rókatündér
• Fáber András: Filmet rendezni Alain Resnais: Szeretni, inni és énekelni
• Kránicz Bence: A simlis és a szende Tim Burton: Nagy szemek
MOZI
• Árva Márton: Rio, szeretlek!
• Forgács Nóra Kinga: Csodák
• Roboz Gábor: Fácángyilkosok
• Varró Attila: Kéjlak
• Tüske Zsuzsanna: Elemi szerelem
• Baski Sándor: Az új barátnő
• Kovács Kata: Ahol a szivárvány véget ér
• Kolozsi László: Őrült szerelem
• Sepsi László: Jupiter felemelkedése
• Kránicz Bence: Kingsman: A titkos szolgálat
• Huber Zoltán: Csocsó-Sztori
• Simor Eszter: Shaun, a bárány – a film
DVD
• Fekete Martin: Foto Háber
• Gelencsér Gábor: Vörös föld
• Pápai Zsolt: Az Élet Könyve
• Lakatos Gabriella: Ez történt Budapesten
KÖNYV+DVD
• Murai András: Örömtankönyv Varga Balázs: Final Cut – A tankönyv
• Gelencsér Gábor: Puszták képe Szekfü András: „Magánkalóz a filmdzsungelben”
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Rövid leltár az új szezon előtt

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mediawave

Beszélgetés Alanis Obomsawinnal

Golfpálya-felkelés

Dárdai Zsuzsa

Mohikánnak lenni Kanadában sem utolsó. A sápadtarcúak golfpályát álmodnak az ősi indián földre.

 

1990 nyarán a kanehsatake mohikán indiánok, a québeci Okában szembeszálltak a helyi rendőri erőkkel és a kivezényelt hadsereggel, hogy megvédjék földjüket. Alanis Obomsawin – egyetlen filmesként – az ostrom teljes ideje alatt a barikádok mögött tartózkodott, és hiteles filmet készített a felkavaró eseményről. A Kanehsatake – 270 év ellenállás című film eddig huszonkilenc díjat nyert szerte a világon, a harmincadikat Magyarországon, a Mediawave dokumentumfilm kategóriájának fődíjasaként.

 

– Az Abenaki indián nemzetség tagja vagyok Kanadából, pontosabban Québecből. Egy kis faluban, Odanakban nőttem fel, egy rezervátumban. 29 éve készítek filmeket, rendező vagyok, producer és író, a kanadai Nemzeti Filmtestület tagja.

Indián, őslakó, bennszülött, amerindián… Melyik megnevezést fogadja el?

Kanadában mi magunkat az első nemzetségek népének hívjuk, de elfogadom az egész világon elterjedt – habár helytelen – indián gyűjtőnevet is.

– Ön egy rezervátumban nőtt fel. Mit jelent napjainkban ez a sötét múltat idéző fogalom?

A rezervátum ma az a hely, ahol az indiánok a kormány által hivatalosan elismert földön élnek. Ellentétben a több száz évvel ezelőtt történtekkel, amikor a fehér emberek erőszakos módon elrabolták földjeinket, és a kormány speciális törvény alapján rezervátumba kényszerítette őseinket, ma csak a „rezervátumi” terület maradt meg nekünk. Ez az indiánok földje.

A kanehsatake mohikán indiánok ellenállási megmozdulása azt jelzi, hogy napjainkban éppúgy harcolniuk kell jogos tulajdonukért, mint 270 évvel ezelőtt.

A filmben bemutatott események a nyolcvanas évek végén kezdődtek, amikor a québeci polgármester úgy döntött, kisajátítja a mohikánok földjének egy részét, és golfpályát épít ott fehér honfitársainak. Az őslakók megszokott viselkedésmódjától eltérően a mohikánok nem mondtak le szent földjükről, ahol halottaik nyugszanak, és ahol a megélhetéshez szükséges növényeket termesztik. A két évig tartó huzavona végkifejleteként a helyi önkormányzat 1990-ben megkezdte erőszakos földrablási akcióját, és a tartományi kormányzattól kapott engedély alapján kétezer rendőrt vezényelt a helyszínre. Könnygázbombával, majd puskatűzzel támadtak az ellenállókra, akik visszalőttek, egy rendőr meghalt, többen megsebesültek mindkét oldalon. Az egyik rendőr, érzékelve a kitörni készülő pánikot, bezárta a buszokat, és zsebrevágta a kulcsot. Így megakadályozta, hogy társai elmenekülhessenek. A mohikánok körbevették a buszokat, és a közútig tolva barikádot építettek belőlük.

Ön mikor érkezett a helyszínre?

Az első napon, amikor a lövöldözés történt. Június 11-től október 15-ig maradtam ott. Addigra már állt a barikád. Egyetlen asszisztenssel kezdtem a forgatást, két hét múlva megérkezett a teljes stáb, két csoport dolgozott, az egyik nappal, a másik éjjel, én meg éjjel-nappal. Három hónapon keresztül alig aludtam napi néhány percnél többet, azt is kint a szabadban a földön, a barikádok mögött. Nem akartam lemaradni az élő történelem egyetlen pillanatáról sem. Augusztus 15-én a kormány a katonaságot is bevetette. Újabb kétezer egyenruhás érkezett, a rendőrökkel együtt már négyezren voltak.

Velük szemben a mohikánok?

Harmincan.

Mit szólt a „hatalom” az Ön filmes aktivitásához?

A katonaság egy-két alkalommal felszólított a távozásra, de erről nem vettem tudomást, tovább dolgoztam. Amikor a barikád közvetlen közelében vettem fel az eseményeket, stábom egyetlen tagja sem maradt velem, ami érthető, hiszen rendkívül nagy volt a veszély, így mindent egyedül kellett csinálnom. Többször megbetegedtem, fül- és szemgyulladást kaptam, belázasodtam, rázott a hideg, szédültem, de végig talpon tudtam maradni.

A 78. napon aztán beavatkozott a hadsereg, és lefegyverezte az őslakókat. Mi történt azóta?

A felkelést követően a fehér emberek elhagyták lakóhelyüket, nem kívántak tovább ott élni. Mivel házaikat nem tudták értéküknek megfelelően eladni, az indiánok helyzetéért felelős szövetségi kormányhoz fordultak, hogy vásárolja meg azokat. A szövetségi kormány száz házat a hozzá tartozó földdel együtt megvett, és kiutalta a rászoruló mohikán családoknak. A helyi önkormányzat továbbra sem mondott le a golfpálya megépítéséről, de nem hiszem, hogy még egyszer megkockáztatná egy hasonlóan erőszakos akció kezdeményezését.

Hogyan értékelte a Kanadában élő többi törzs a mohikánok lázadását?

Általános bizalom ébredt irántuk, példájuk erőt adott. Hiszen valamennyien hasonló problémával küzdünk: a helyi önkormányzatok mindenütt az indiánok földjére pályáznak. Az évek során nagyon sok földet vettek el tőlünk, könnyűszerrel. Folytonosan hátrálnunk kellett az új fúrótornyok, repülőterek, autópályák elől, és közben végig kellett néznünk életterünk folyamatos pusztulását. A történtek után ez már nem lehetséges. Nem fogjuk engedni. És ez nagy változás.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 16-17. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1484