KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
   2015/február
NEOWESTERN
• Benke Attila: Vadnyugat jelen időben A western mint parabola
• Szalkai Réka: Mitológia helyett pszichológia Beszélgetés Anders Thomas Jensennel
• Kovács Bálint: „Az ellendrukkereknek lesz igaza” Beszélgetés Miklauzic Bencével
• Baski Sándor: A szabadság tere Parkoló
SZUPERHŐSÖK
• Varró Attila: A valóság meglepő ereje Szuperhős és önreflexió
• Sándor Anna: A lúzer színeváltozása Szuperhősök – másképp
TUDÓSOK A MOZIBAN: GENETIKA
• Győrffy Iván: Isten a laborban Genetika
• Géczi Zoltán: A genom lelke Az origó
• Sepsi László: Rossz vér Eugenetika és horrorfilm
MAGYAR MŰHELY
• Sándor Tibor: A paraszti sors változásai Vidéki Magyarország 1942-89 – 2. rész
• Bilsiczky Balázs: Rókatündér Sutapesten Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
• Fülep Márk: A hangok mögötti ember Beszélgetés Pethő Zsolttal
• Veress József: Harmadik nekifutás Kelecsényi László: Klasszikus, kultikus, korfestő
FESZTIVÁL
• Báron György: Fekete éjszakák Tallin
• Teszár Dávid: Koreai riviéra Busan
INTERNET
• Szirmai Gergő: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
• Szűk Balázs: Szeretem az alliterációkat Beszélgetés Szirmai Gergővel
FILM / REGÉNY
• Géczi Zoltán: A pokolba és vissza Rendíthetetlen
• Simor Eszter: Testben mondom el Rendíthetetlen
KRITIKA
• Soós Tamás Dénes: Győztes és áldozat Amerikai mesterlövész
• Varró Attila: Távoli Behatoló Eszköz Blackhat
• Kránicz Bence: A vesztesek dühe Foxcatcher
• Csiger Ádám: Jazz életre-halálra Whiplash
• Huber Zoltán: Igény szerint Dumapárbaj
MOZI
• Forgács Nóra Kinga: Második esély
• Kolozsi László: Szerelmes nővérek
• Barkóczi Janka: Fehér árnyék
• Varró Attila: Vadon
• Baski Sándor: Öveket becsatolni!
• Roboz Gábor: Esélylesők
• Tüske Zsuzsanna: Későnérők
• Vajda Judit: Vadregény
• Vajda Judit: Vadregény
• Sepsi László: A hetedik fiú
• Csiger Ádám: Mancs
• Huber Zoltán: Elrabolva 3.
• Kránicz Bence: Joker
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

John Boorman: Zardoz

Paradoxonok mozija

Pápai Zsolt

Vértelen tucatmozi és vérbő experimentál, hipergagyi fércmű és ultrainventív műremek egyben. Boorman egyik legellentmondásosabb filmje a Zardoz.

 

Az antiutópiák örök paradoxona, hogy alkotóik a szörnyű jövő megfestésével a kevésbé szörnyű jelen apológiáját nyújtják, azaz végső soron éppen annak az állapotnak a dicséretét zengik, amely társadalomkritikájuk kiindulópontjául szolgált. A szerzői pozíció teszi, hogy felértékelődik azon szituáció jelentősége, amelyből a kritikai attitűd kisarjadt, és a jelenbeli helyzet – még ha nem is taglalják részletesebben – pozitív minőségként tételeződik a jövő rémlátomása mellett.

Írók és filmrendezők állandó dilemmája, miként oldható fel az ellenutópiák lényegéből fakadó ellentmondás, hogyan lehet cselt vetni a paradoxonnak. Másképpen fogalmazva: miként lehet beszélni a jövőről úgy, hogy a jelennek címzett kritika ne sérüljön? John Boorman rendező a maga módján oldotta meg a problémát azzal, hogy közvetlenül az 1974-ben kelt Zardoz című negatív utópiája leforgatása előtt számot vetett múlttal és jelennel, szemernyi kétséget sem hagyva azzal kapcsolatban, hogy nincsenek illúziói. A korai munkáiban idült mizantrópiától gyötört direktor előbb a – számára – közelmúltat panorámázta be a különböző civilizációk közötti interakció lehetetlenségéről dialógusok nélkül beszélő második világháborús mozijával (Pokol a Csendes-óceánon; 1968), majd a jelent vizsgálva egyértelművé tette, hogy nem hisz a fejlődésben, a barbár ösztönlény és az úgynevezett civilizált ember között nem lát semmi különbséget (Gyilkos túra; 1972).

A Zardoz disztópiája ez utóbbi gondolat következetes és radikális végigvitelére épül. A nálunk ősbemutatót jelentő DVD-kiadáson egy gondolatébresztő és helyenként igen szórakoztató rendezői audiokommentár segít a maga korában félreértett, sőt kiátkozott film helyiértéken történő megítélésében, továbbá négy rádióspot és egy előzetes színesíti a csatolt anyagok listáját. A történet 2293-ban játszódik, ekkorra a társadalom két nagyobb csoportra, az eredeti élőhelyükön tengődő barmokra és a világból kivonult kiválasztottakra tagozódott. Az alsóbbrendűek bálványimádásra szakosodtak, az elit tagjai pedig magukat tették istenné azzal, hogy rátaláltak az örök élet titkára, mégsem boldogok, hiszen – egy dezertált helótának kell rádöbbentenie őket erre – a falanszter-vegetáció a normális emberi élet nyújtotta áldások közül számosat megtagad tőlük. A Gyilkos túrában közvetített gondolat a Zardozban némi korrekcióra kerül, hiszen itt már nem ösztönlény és észember közötti egyenlőségtételről, hanem előbbinek utóbbi fölé helyezéséről van szó: ezt húzza alá, hogy a direktor – pályája során először – hangsúlyos szerepet szán a szerelemnek, és nyíltan beszél annak identitás-regeneráló erejéről.

Azonban hiába munkál sziklaszilárd ideológia a kultúrtörténeti allúziókkal teletűzdelt műben – Baum Oz, a csodák csodája című regényétől Beethoven VII. szimfóniáján és Porter A nagy vonatrablás című filmjén át Millais Ophélia című festményéig sok minden megidéztetik itt –, az eredmény felemás. A Zardoz az egyik legnehezebben dekódolható mozi a rendhagyó hangütésű mesékben amúgy sem szűkölködő oeuvre-ben, különös képződmény, vértelen tucatmozi és vérbő experimentál, hipergagyi fércmű és ultrainventív műremek egyben. Talányos darab, legnagyobb paradoxonja, hogy míg a sztorija egy harmadvonalbeli tévéjátékhoz sem volna elegendő, ritka míves a megmunkálása. Karrierje kezdetétől Boorman rendre megvívta a maga harcát a lelke legmélyén szunnyadó kísérleti filmessel a világsiker érdekében, hol az időkezeléssel (Point Blank), hol a dramaturgiával (Pokol a Csendes-óceánon), hol a vizualitással (Az utolsó Leó) folytatva parázs csatákat. A Zardoz a direktor egyik legszemélyesebb mozija – azon kevés filmjeinek egyike, amelynek minden munkafázisát ellenőrzése alatt tarthatta –, mégsem lett belőle opus magnum. Ugyanakkor azonban tipikus Boorman-mű, egy, a mainstream nélkül meglenni képtelen, kivételes vizuális fantáziájú kísérleti filmes munkája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2227