Láttuk még

Zorán, a zsoké fia

Jakubovits Anna

Zorán, a tizenkét éves kisfiú minden látszat ellenére nagyon magányos. Hiába veszik körül osztálytársai, hiába a barátaival közös rejtekhely, játékbirodalom, hiába járnak együtt a lóversenypályára, hiába ülhetnek föl mindannyian a lóra, hiába csodálja minden gyerek Zorán apját, a zsokét, s lovát, Borostyánt – Zorán mégis szomorú. Szomorú, mert a gyönyörű testű lovak, a homályos istálló, a zöld fű, a ritmusos patadobogás, a lovaglás mind tiltott öröm a számára. Az anyja tiltja el Zoránt attól, hogy a semmirekellő apjához járjon, hogy megnézze a versenyt, amelyben apja Borostyán hátán az esélyes; anyja tiltja meg a kisfiúnak, hogy csodálja szépnek, erősnek, győzelmesnek látott apját. Zorán szomorú és nagyon magányos, hiszen bánatát senkinek nem mondhatja el.

Pedig szép lehetne a zsoké fiának élete, amilyen boldog és felhőtlen társaié is. De Jovan Rančić, a jugoszláv film rendezője olyan tág horizontból vizsgálja a gyermeki élet idilljét, hogy a képbe a kevésbé felhőtlen percek és érzések is beleférjenek, hogy láthatóvá váljanak a kis tizenévesek – a közhit ellenére létező – gyötrődései. Az értő és érdeklődő szemmel vizsgált történet során azonban a rendező enged a könnyebb, meseszerű megoldás csábításának. Ahogy pereg a film, ahogy a kisfiú és a ló barátságának lírája, anyja hétköznapi veszekedései váltogatják egymást, úgy kap egyre nagyobb hangsúlyt az angyalarcú tanítónéni, úgy válnak egyre jóságosabbá az addig rossz és gonosz fölnőttek, akik végül is eltekintenek Borostyán vágóhídra szállításától, s engedik, amit eddig tiltottak.

Mire a film véget ér, Zorán már nem szomorú; ő a legboldogabb kisfiú a világon. Története valóban mesébe illő.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1982/03 49-50. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7161

Cikk értékelése:

szavazat: 1234 átlag: 5.49