KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/december
MAGYAR MŰHELY
• Baski Sándor: Leltár miatt nyitva Magyar Filmhét
• Jankovics Márton: A bőség zavara Magyar Filmhét: kísérleti- és játékfilmek
• Gelencsér Gábor: Máskép(p) Magyar falu
• Schubert Gusztáv: Tizenkét szék Film, kritika, forgalmazás
• Stőhr Lóránt: Emberképző Illés György (1914-2006)
• Kolozsi László: Zászlómon a magyar színészek Beszélgetés Fazekas Csabával
EMBER AZ ŰRBEN
• Baski Sándor: A végtelenbe és tovább Csillagok között
• Hirsch Tibor: Féreglyuk-feeling Az univerzum meghódítása
ORWELL 1984
• Czigányik Zsolt: A Nagy Testvér árnyékában George Orwell: 1984
SAINT-EXUPÉRY
• Ádám Péter: Rajzolj nekem repülőt Saint-Exupéry és a film
• Saint Eva Marie: Igor Filmnovella
• Sándor Anna: A rózsa vándora A kis herceg mozija
GODARD
• Varró Attila: Fáktól az erdőt Godard: Búcsú a nyelvtől
• Kelecsényi László: Vezetékneve: Godard Az örök rebellis
FESZTIVÁL
• Pörös Géza: Istenek, emberek, rózsák Gdynia
HATÁRSÁV
• Zalán Vince: Szemben a gonosszal Wim Wenders: A Föld sója
TELEVÍZÓ
• Pernecker Dávid: Orvosi acél Steven Soderbergh: A sebész
KRITIKA
• Schubert Gusztáv: Vadkeleten Délibáb
• Sepsi László: A dögevő álma Dan Gilroy: Éjjeli féreg
MOZI
• Barkóczi Janka: GETT - Válólevél
• Baski Sándor: Zárt rendszer
• Árva Márton: Eszeveszett mesék
• Kovács Bálint: Szexterápia A holocaust a lengyel filmben
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Borsalino

Ardai Zoltán

 

Az elsô Godard-film hőse, Jean-Paul Belmondo, és a Visconti Soccoja révén világhírűvé vált Alain Delon egy évtizeden belül a francia közönségfilm „új hullámának” lettek rivális fenegyerek-sztárjai, kosztümben és modern ruhában egyaránt abszolút főszerepek sorával. Nehéz kérdést szegeztek a publikumnak: a Philippe de Broca-féle Cartouche és Riói kaland esendőén vagány szuperférfija vagy Christian-Jaque Fekete tulipánjának, Enrico Kalandorok-jának fekete angyala – melyik a tüneményesebb? Amikor (tizenhárom éve) közös főszerepre szerződtek, nem volt kétséges, hogy filmjük hazai bevételi csúcsot ér el.

A Borsalinoban két ágrólszakadt gazembert játszanak, akik véletlen találkozásuk után szembefordulnak a 30-as évekbeli Marseille üzleti életét uraló klánokkal. Saját gazdagodásukért fognak össze; itt csak az ügyeseknek és elszántan kegyetleneknek van esélye, egyéb erények másodlagosak. Örvendünk tehát a mi kegyetlen embereink sikerének, akik legalább bohémek és nőtisztelők, szemben a humortalan és fogcsikorgató klánfőnökökkel. (Avagy annak örvendünk, hogy az oly fontos agresszív értékeket nem sajátíthatják ki a vaskövetkezetesen ellenszenves figurák?) Csakhogy így már nem igazán műfajszerű Deray kísérlete egy lezser-szellemes átrajzolású Bonnie és Clyde megteremtésére. Sikerült jó kalandfilmet csinálnia, de a Borsalino, mint éppen gengszter-film, túlstilizált mű. Könnyed nagyvonalúsággal szórakoztat, de ebbéli törekvésében már a forgatókönyv is a kelleténél többet épít a két színész-aura sikamlós egyensúlyi játékára, s a kelleténél kevesebbet az alárendelt történet saját sodrására. Előre eldöntött kérdés, hogy bármennyire különbözzék is Belmondo kalandora Delonétól (a kikezdhetetlen tartású, felszabadultan urizáló népfi az előkelőkényes alkatú, visszafogott modorú késelőtől), itt minden körülmények közt együtt a helyük, így B. és D. mindvégig B. és D. marad számunkra, csak percekre lényegülnek Capellává és Siffredivé, életüket kockáztató marseille-i banditákká, akik egyre jobban gyűlölnek épp egy bizonyos Polit és egy bizonyos Morellót.

Máskülönben, a leszámolási jelenetek dinamikájától a fényképezésen át a kellékezésig jó értelemben vett amerikai fajta látványosság a Borsalino. A „franciásítás”, a sztori-szerkezet parodisztikus fellazítása, ellenpontozva némi bizsergető, vérszagú érzelmességgel, ezúttal inkább gyengíti az összhatást.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1983/10 50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6619