Láttuk még

Paulie

Hungler Tímea

Az utóbbi időben Hollywood felvállalva a néző biológiai ismereteinek elmélyítését, tovább tágította a családi mozi kereteit, bizonyítva ezzel, mily sokrétű is az állatvilág. A négylábú kedvenceket felváltották a delfinek és a majmok, a gyerekek viszont – a siker zálogaként – megmaradtak.

A Dreamworks igazodva az előbbi tendenciához, elsőként néhány egércsaláddal (Egértanya), majd esetünkben Paulie-val, éneklő kutya helyett (lerágott csont) beszélő papagájjal rukkolt elő.

Paulie csak személyében és képességeiben különbözik jól ismert kutyaelődeitől, története viszont semmiben nem tér el a megszokott sémától: a kisgazditól elkerülve, amolyan papagáj road movie-szerűségben, mindenféle hányattatáson megy keresztül, míg végül visszatér az édes otthonba.

Filmünk e klasszikus dramaturgia jegyében, akár tisztességesen megcsinált giccs is lehetne, ha tisztességesen volna megcsinálva.

Csakhogy... Paulie kihasználva képességeit, megállás nélkül okoskodva karattyol, a film pedig igazodva főszereplőjéhez, szájbarágóan sulykolja a „szegény ember, tisztességes ember” tézist: Paulie-t egy vak özvegyasszony, egy mexikói mutatványos, majd egy takarításból élő orosz irodalomtanár karolja fel. A műalkotás helyzetét tovább súlyosbítja, hogy a papagáj – meghazudtolva az amerikai trükkmesterek mindentudását – leggyengébb pillanataiban (bőven akad neki ilyen) inkább emlékeztet a Psychóból megismert preparátumok egyikére, mint házi kedvencünkre. Mese ide, mese oda, jóból is megárt a sokk.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1998/08 60. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3772

Cikk értékelése:

szavazat: 1083 átlag: 5.66