Természet vs. civilizáció

Bolygónk, a Föld 2.

Annyi mindent nem láttunk még

Pernecker Dávid

A Bolygónk, a Föld páratlan képekkel teli második évada azt is megmutatja, ahogy a természetről gondolkodunk.

„Bolygónk tele van csodákkal, melyeket elpusztíthatunk, vagy megóvhatunk. A döntés a miénk”. Több mint tíz éve David Attenborough így zárta minden idők legsikeresebb természetfilm-sorozatát. A csodák pedig szerencsére nem vesztek ki, a Bolygónk, a Föld folytatásában immáron ultranagy felbontásban gyönyörködhetünk törékenységükben. Míg az első évad isteni perspektívából tekintett le az állat- és növényvilág bámulatos momentumaira, addig a negyven országban, több mint öt év alatt leforgatott második felvonásban a mindent látó szem már nem egy hőlégballonból pislog, nem messziről figyeli ámulattal a gigantikus cetek, a cseperedő facsemeték, a farkasok elől menekülő rénszarvasok nagy egészből kiragadott izgalmas pillanatait, hanem ott van lent és fent is, velük együtt, minden között. Ott van a komodói sárkány lassítva csöppenő nyálán megcsillanó napfényben és az absztrakt festménnyé formálódó olvadt jégtáblák magaslati képében. Tíz éve képtelenség lett volna az őserdő páraköd-felhőinek nem evilági csillogását ilyen Terrence Malicket idéző spirituális áhítattal megörökíteni. Tíz éve nem lehetett volna pár centiről felvenni, ahogy hangyák savat spriccelnek rákok szemébe. Sem azt, ahogy a galapagosi iguánabébik megmenekülnek a rájuk vadászó több száz kígyó elől. Ez utóbbi egy olyan adrenalin-pumpáló üldözési jelenet, melyhez hasonlót természetfilmben nem, csak a Francia kapcsolatban, vagy a Roninban láthatott eddig ember. A „jelenet” a legjobb kifejezés a Bolygónk, a Föld 2. élőhely-tematikus szerkezetbe tömörített epizódjainak szekvenciáira, hiszen a szerzők és Attenborough a zöldellő famonstrumok árnyékában Hans Zimmer remek zenéjére elhaló csírakezdemények képsoraiban is a cselekményt, a történetet látják. A legigazabb állat- és növénymesék ezek, melyek között akad olyan, amit eddig soha, senki nem láthatott. A legnagyobb dokumentált sáskahad pusztító tánca, a 2014-ben felfedezett brazil folyami delfin bujkálása, a kamera-csapdákkal „elejtett” ritka himalájai hópárduc territórium-jelölő pisitúrája (és folytathatnánk) olyan katartikus rezdülésekkel vannak tele, melyektől a csúcstévék előtt tátott szájjal ülő nézőnek felnyílik a szeme: ez a bolygó tényleg tele van láthatatlan tüneményekkel. A feldolgozhatatlanul fenséges képeivel ledöbbentő sorozat így egyértelmű esztétikai fölényén túlmutatva világít rá világba vetett apróságunkra. Annyi mindent nem láttunk még. A Bolygónk, a Föld 2. terápiás sorozat, mely megvilágosít, megnevettet, lenyűgöz és elszomorít, de ezzel egy időben – mint minden jó természetfilm – arra a mindenkori hiányállapotra hívja fel a figyelmünket, mely a képek leperegte után eszi be magát elménkbe: amit csodálunk, azt mi is barmoljuk szét. A Bolygónk, a Föld második évadában minket szerencsére kihúztak a nagy biosz-egyenletből, leszámítva a lenyűgöző utolsó epizódot, mely a városi állatok életébe enged bepillantást az „elvárt” didaktikus pesszimizmus helyett az élhető bolygó reményét adva. Mumbai utcai majmai az urbanizáció szimbiontáiként lopják magukat hülyére, afrikai hentesek kézből etetnek hiénákat, New York vándorsólymainak pedig a felhőkarcolók között vadászva jobb élete van, mint a szó minden értelmében embertelen vidékeken. Ahogy 1993-ban egy vagány matematikus, Dr. Ian Malcom mondta: „A természet utat tör magának”. A békés alkalmazkodás is a küzdelem része. A természetfilm pedig soha nem szólt másról, csak a küzdelemről, rejtezzen az egy párzási időszakban mulatságosan ugráló madár eltökéltségében, vagy egy kecskegidát elragadó sas dicsőséges röptében. A Bolygónk, a Föld 2. minden elképesztő szekundumában ott rejlik a nagy igazság: a természet közömbös és érzéketlen. Folyamatosan változó túlélő-entitásként elsősorban nem segítségünkre van szüksége, hanem arra – mondja Attenborough zárómonológjában –, hogy megtanuljunk együtt élni teremtményeivel. A természet nélkülünk is természet marad majd, így vagy úgy. Míg mi egy helyben toporogva próbáljuk kirabolni, Ő megállíthatatlanul halad. Akkor is tele lesz csodákkal, amikor már nem lesznek olyanok, akik azokat ilyen páratlan érzékenységgel, alázattal és szépérzékkel meg tudják örökíteni.

Bolygónk, a Föld 2. (Planet Earth II) angol, 2016. Narrátor: David Attenborough. Rendezte: Justin Anderson, Ed Charles, Fredi Devas, Chadden Hunter, Emma Napper, Elizabeth White. Kép: Mateo Willis, John Shier. Zene: Hans Zimmer. Gyártó: BBC. Az M5 bemutatója. 6x60 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2018/08 11-12. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13758

Cikk értékelése:

szavazat: 0 átlag: -