KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/október
MAGYAR HOLOCAUST
• Gelencsér Gábor: Láthatatlan történet Magyar film és a holokauszt
• Báron György: Egyszer volt... Magyar dokumentumfilmek a holocaustról
MAGYAR MŰHELY
• Harmat György: Ha a szellem szabad Első és utolsó filmek
• Varga Balázs: Hét az egyben Szabadesés
• Erdélyi Z. Ágnes: Az új hullám édes könnyűsége Beszélgetés Török Ferenccel
• Sipos Júlia: Riksaláz Beszélgetés Somogyvári Gergővel
EASTPLOITATION
• Sághy Miklós: Eastploitation Kelet-európai leánykereskedelem
• Margitházi Beja: Lassú gyors Viktória – A zürichi expressz
SÖTÉT BŰNÖK
• Baski Sándor: A lazaság romantikája Elmore Leonard bűnregényei
• Varró Attila: A negatív tér Klasszikus noir képregények
• Kovács Marcell: Az örök város Sin City: Ölni tudnál érte
• Roboz Gábor: Orvos a műtőasztalon Ray Donovan
• Sepsi László: Elveszve Európában Kétarcú január
SZÉP ÚJ VILÁGOK
• Sándor Anna: Szép új világ – ősi hagyomány Tini-disztópiák
• Jankovics Márton: Sokadik nekifutás Az útvesztő
• Andorka György: Belső űr A zéró elmélet
BACALL
• Horeczky Krisztina: A szövetséges Lauren Bacall (1924-2014)
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – II. rész
• Kránicz Bence: Játszd újra, Semih! Török remake
FESZTIVÁL
• Simor Eszter: Brit szkript Edinburgh
• Kovács Bálint: A kísérlet száma Wroclaw
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Lemenni a térképről Reif Larsen: T. S. Spivet különös utazása
• Alföldi Nóra: Szelíd teremtés Jean-Pierre Jeunet: T. S. Spivet különös utazása
KRITIKA
• Báron György: A jólét peremén Két nap, egy éjszaka
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Dark City

Nyírő András

 

Dark City: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ezt a játékot mi itt, Pesten jól ismerjük. Ültess le egy 28-ast kedvenc kínai éttermedbe így a század végén, és a kupica rizspálinka mellett kérdezd csak ki, hogy is volt az, akkor, régen. Jöttek az oroszok, vagy mentek? Vagy a németek voltak? Mindegy. Halottak az út mellett, lótetemek, fagyott krumpli a pincében, egy tank, robbanások a szomszéd utcában, bombáznak, robbantanak, egy Trabantba próbálnak életet verni vagy a tűzijátékot halljuk? Akkor még Andrássy út volt, akkor még Népköztársaság útja volt, akkor még elegáns környék volt, akkor még mezők voltak ott.

Ülök az én 28-asommal a rizspálinka mellett, egy másik generáció tagja vagyok, 28-hoz annyi közöm van, hogy 28.8-as modemmel kapcsolódom az internetre. De a Dark Cityt én is ismerem: valakik gondolnak egy nagyot, és átalakul a város. Ugyanabból a dacból mondok Népköztársaság utat, ahogy a nagymamám mondott harminc éven keresztül Andrássy utat. A taxis utcanévjegyzéket vesz elő a térképhez, nem idegeskedik: megtaláljuk, uram, Halom utca biztos a régi neve. Vagy az új, nem gond, megtaláljuk. És ha még csak az utcák nevei! Elvitték a szobrainkat, kipofozták a körutakat, bicikliutakat; vágtak, városnyi bevásárlóközpontokat adtak a lerobbant,; büdös csemegék helyett. A bűz kitelepült az utcára, az Örs vezér téri aluljáróban nyugodt lélekkel lehetne Indiana Jones-folytatást forgatni.

A Dózsa György úton (még úgy hívják? Dózsa Györgyöt most is szeretjük?) a lerombolt Regnum Mariánum templom: helyéről elhurcolt tanácsköztársasági szobor hűlt helyével szemben graffiti figyelmeztet: „Megesznek a kínaiak!” Ma még mi eszünk kínait, isszuk a rizspálinkájukat, de ki tudja, mi lesz holnap?

Mi átéljük azt, amit a világ; boldogabb felén elborult agyú jövőfóbiások vizionálnak. Először 90-ben jártam New Yorkban. Idén ugyanabban az ócska szállodában laktam. Ugyanaz a kólaautomata, ugyanaz a portás, az árak változtak, de az arányok nem: a kóla most is olcsóbb, mint a szállás. Vannak változások, persze, de ezek kiszámíthatók, kicsik, szervesek, rendesek. Itt-ott nő egy új lakótelep, elnéptelenedik egy környék, még sincs az az érzése az embernek nyolc év után, hogy ebben a városban még nem járt.

A többi: Kafkától, Orwelltől és a Szárnyas fejvadászból csórt öreg klisé, a gonosz manipuláló hatalom és az ifjú, naiv lázadó nagy mérkőzése. A főhős önmagát keresi a felbolydult városban, itt bejátszik Freud is. Reszkessetek ember, jön a jövő! Üdítő színfolt, hogy a rosszak nem számítógéppel, hanem vegyi úton, valami injekcióval állítják meg az időt. Alex Proyas, a film rendezője nyilván nagyon büszke a vizuális trükkökre. Gomba módra nőnek a házak, mondja a nyelvi közhely, ezt a Dark Cityben láthatjuk is: valóban gomba módra nőnek a házak. A fantasy világa a neve ellenére szegényes és fantáziátlan: a sárkányt sárkánynak rajzolják, azon kapod magad, hogy helyetted valaki más fantáziái.

Ha a Dark City érdemes lenne a karikatúrára, akkor ezt egy kempingben lehetne leforgatni: a sátrak rendje folyamatosan változik, kiürül, benépesül a tér, a tegnapi szomszédod ma reggelre eltűnt, helyette lakókocsi áll a sátrad mellett, teljes a káosz, végül magad is sátrat bontasz, és elmész. De ugyan ki fog ebből a filmből karikatúrát készíteni?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3827