KönyvFilmlexikonBővített újratermelésKelecsényi László
Fogalmi szócikkekkel is gazdagodott az öt éve megjelent filmlexikon új, bővített és javított kiadása.
Lexikonszerkesztők réme a túlontúl tájékozott használó. Miután ők éveken át gyűjtik, rendszerezik, ellenőrzik adataikat, jön egy tüzetes lapozó, s azonnal kiszúrja a hibákat, hiányokat. Elvész az impozáns mű becsülete, a suszterinas kiabál, „nincs nyelve az oroszlánnak”.
A Csala-Veress-féle, öt év után újra megjelent Filmlexikonra jócskán ráfért a bővítés és a javítás, azaz a hiányok pótlása. Használói, ha nehezen is, végül elfogadták, hogy csak 1945 utáni alkotók (de operatőrök nem) szerepelnek benne. A bővítés nemcsak az azóta méltóvá váltak, valamint a korábban érthetetlenül kimaradtak (Hartley, Iljenko, Magyar Dezső, Tarantino) címszavaira érvényes. Kőháti Zsolt mintegy 120 fogalmi szócikke valóságos nóvuma a két csillogó borítójú kötetnek. Filmműfajok, stílusok ismertetése, technikai fogalommagyarázatok teszik teljesebbé a filmgyártás és művészet világáról szerezhető tudásunkat.
Ez a lexikon is megküzd az efféle adatgyűjtések örök gondjával (hogy veszít-e vagy nyer, annak eldöntését a használóira bízzuk). Ha egy (vagy két) ember a munka felelőse, jóval nagyobb a hibalehetőség (lásd Ábel Péter korábbi két nekifutását). A munkatársak nagyobb száma elvileg biztosítékot kellene adjon a széleskörű, figyelmes – kimondani is szörnyű: hibátlan – munkának. A két főszerkesztővel együtt harminc szerző írt szócikket, életrajzot a lexikonba. A szerzők bőségének zavarától szenved a munka. A változtatás nélkül újraközölt előszó tudomásunkra hozza, hogy „az idő rövidsége nem teszi lehetővé néhány, nem kielégítően megírt címszó újraírását”. Ám az első és a második kiadás között eltelt fél évtized során a felelős szerkesztőknek időt kellett volna szakítaniuk arra, hogy igenis átfésüljék, újraírassák, legrosszabb esetben kicseréljék az alkalmatlan szócikkeket. Az még hagyján, hogy nem egységes a lexikon nyelvezete. Ekkora munkaközösség esetében illuzórikus volna ilyen követelményeket támasztani. De intimpistáskodó henyeségeknek, pletykalap színvonalú ál-életrajzoknak nincs helyük egy lexikonban, még akkor sem, ha nem a szűk filmszakma igényeit akarja kielégíteni, hanem az érdeklődő nagyközönség tájékoztatása a célja.
Zavaró aránytalanságok tarkítják a végre jobb minőségű papírra nyomtatott címszavakat. A bizonyára nagyon tehetséges, de eddig mindössze fél filmnyi életművet felmutató Gazsi Zoltán közel ugyanakkora terjedelemben szerepel, mint például Brigitte Bardot vagy Mezei Mária. A sanzonette Petula Clarkról tud a lexikon (ez rendjén van), ám a dokumentarista rendezőnőről, Shirley Clarke-ról megfeledkezik (ez egyáltalán nincs rendjén). A brit alattvalóknak adományozott főrendi címeket néha feltünteti (Sir Alec Guiness, Dame Maggie Smith), néha nem (Gielgud, Korda, Olivier). Túltengnek a latin-amerikai alkotók, míg a franciák megint a rövidebbet húzzák. Hogy a színészből rendezővé előlépő Gérard Blain vagy az egykori nouvelle vague kevésbé ismert, de fontos alakja, Jacques Rozier kimaradt, azt még a szerkesztői szempontok rovására lehet írni, de hogy a közönségfilmeket sorozatban készítő Édouard Molinarót se találni, az nem koncepció – hiba. Hiába keressük a Godard-színésznő Macha Mérilt, ugyancsak nincs nyoma a kafkai humorú forgatókönyvíró-rendezőnek, Antonín Másának sem. Majd a harmadik edícióban esetleg ők is benne lesznek? Addigra talán feltűnik végre a szerkesztőknek, hogy a zseniális Kovásznai György több mint egy évtizede nincs az élők sorában. Zavarba ejtő a kínai nevek átírása. Valami rejtélyes ok miatt a két kötetben nem a bevett (mellesleg az MTA által is elfogadott) írásmód szerint, hanem angolosan adják meg az alkotók nevét. így például A vörös cirokmező rendezőjét, Csang Ji-mut – hinnénk-e? – Zhang Yimou-ként leljük föl. A tajvani születésű híresség pedig itt Lee Ang néven szerepel, míg a legfrissebb Ki kicsodában Ang Li-ként található meg. Kinek higgyünk?
Örömet okoz, hogy megváltozott a régebbi kiadás ízléstelen külső borítója (melyen valamilyen filmkrokodil harapdálta Antonioni arcát), ám a képszerkesztő, következetlenül, 1945 előtti filmfotókat (Casablanca, Elfújta a szél) is felhasznált látványos kollázsához. A belső fényképeknek nemcsak a száma gyarapodott mintegy a másfélszeresére, a népszerű sztárok is emberközelibb arcmásukkal szemlélhetők, bár a régi színészek-újságírók focimeccsének mezében feszítő Bitskey Tiborról, Bujtor Istvánról, Tahi-Tóth Lászlóról lehetett volna frissebb fotót közölni.
Végül is bármennyi hibáját-hiányát fedezzük is föl ennek a vállalkozásnak, hosszú évekig mégis használjuk majd, ehhez a lexikonhoz nyúlunk új adatért vagy tudásunk ellenőrzéséért. Sorrendben ez az ötödik magyar filmlexikon. Castiglione Henrik és Székely Sándor 1942-es adattára után Ábel Péter nevéhez fűződik két újabb lexikonkísérlet az Akadémiai Kiadó égisze alatt (1964 és 1971-1973), és ide számítható e bővített-javított edíció 1994-es előzménye is. Vajon meddig tartozik még az álmodozások korába egy olyan komplett adattár, amely – ha nem is papírra nyomtatva, hanem CD-ROM-on – tartalmazza öt elődje minden átfésült, ellenőrzött információját?!
Filmlexikon, szerkesztette Csala Károly és Veress József, Totem Könyvkiadó, 1999.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1170 átlag: 5.49 |
 |
|
