|
|
|
MoziTessék mosolyogni!Barkóczi Janka
Gaigimet – francia-grúz, 2013. Rendezte és írta: Rusudan Chkonia. Kép: Konstantine Esadze és Mindia Esadze. Szereplők: Ia Sukhitashvili (Gvantsa), Gia Roinishvili (Otar), Olga Babluani (Elene), Tamar Bukhnikashvili. Gyártó: Agat Films & Cie / Nike Studio. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 90 perc.
Hogy milyen is tulajdonképpen az új grúz
Anya? Csak egy biztos: még véletlenül sem olyan, mint a régi. Az új grúz Anya
nemzetiszín koktélruhába öltözött büszke honleány, menekülttáborok éhségén
könnyed fakanállal enyhítő konyhatündér, dekadens modern mozgásművész és apró
aranykereszttel a nyakában félmeztelenül mambózó, szülői hitvallását fátyolos
tekintettel mikrofonba recitáló showgirl. A tbiliszi mama külsőre politikailag
korrekt Dove-reklám, nem éteri modellbaba, de nem is félelmetes trampli,
érzelmeiben kissé labilis, azonban minden körülmények között helyén van az
önérzete. Tíz ilyen asszony összezártságának és versengésének története akkor
is elárul valamit a nagybetűs nőiségről és a televíziós tehetségkutatók
infernális mélységeiről, ha az erről szóló film alapjául szolgáló forgatókönyv
egyébként meglehetősen széttartó és ideologikus.
Rusudan Chkonia, a Tessék
mosolyogni-val debütáló rendezőnő egy elsőre bizarr, de a kortárs realityk
eszelős kombinációinak tükrében tulajdonképpen meglehetősen kézenfekvő
helyzetet vázol. Ez pedig nem más, mint egy négy szobás lakással és 25000
dollárral díjazott tévés vetélkedő, amelyet magukban kellő elszánást érző,
többgyermekes grúz anyák részére hirdetnek meg. A mesés jutalomért persze
elsősorban a legszegényebbek és legelkeseredettebbek szállnak ringbe, de
akadnak olyanok is, akik egyszerűen csak maguknak vagy másoknak szeretnének
bizonyítani. A tragikomédia végig nagyszerű karakterekkel és kitűnő
alakításokkal szórakoztatja a nézőt, de a sok autonóm figura és a tömérdek
személyes sztori végül valahogy mégis aláássa a figyelmünket. Talán így
történhet, hogy hiába ropják az anyukák olyan eltökélten Lou Bega slágerére
szánalmas zárótáncukat, addig a végtelenül gyötrelmes, ám egyben katartikus
állapotig nem jutunk el, mint mindössze két perc alatt oly sok hazai
tehetségkutató láttán, hogy szégyenkezve takarjuk piruló arcunk és a végén még
mi kérünk elnézést.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 283 átlag: 5.43 |
 |
|
|
|
