KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/szeptember
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Fáber András: Az őskatasztrófa Francia filmek az első világháborúról
• Schreiber András: Nyugaton a helyzet Németek az első világháborúban
• Takács Ferenc: A régi hazugság Angolszász filmek az első világháborúról
• Szekfü András: „E filmeknek csak ürügy a háború” Beszélgetés Ormos Máriával
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Kata: Az elit klub felrobbantása Beszélgetés Pálfi Györggyel
• Szíjártó Imre: Köszönik, lehetnének jobban Határon túli magyar film: Szlovákia
FILMISKOLA
• Grunwalsky Ferenc: Tükör előtt A filmszínészek képzéséről
HOLLYWOODI CSILLAGOK
• Orosdy Dániel: Mindenki álomgyára Hollywoodi önvizsgálat
• Varró Attila: Családi paraziták Térkép a csillagokhoz
SZEXTÉTIKA
• Kelecsényi László: A képmás és a modellje Sylvia Kristel: Meztelenül
• Veress József: Szex a vásznon Kelecsényi László: Filmszextétika
ÉLETKÉPEK
• Margitházi Beja: Átkeretezett életek Michael Apted: Up
• Szabó Ádám: Mikor a gyermek gyermek volt Sráckor
TÖRÖK FILM 100
• Barkóczi Janka: A Zöld Fenyő örökösei 100 éves a török film – I. rész
• Gyenge Zsolt: A távolság poétája Nuri Bilge Ceylan
TELEVÍZÓ
• Baski Sándor: Élet a halál után Misztikus melodrámák
• Pernecker Dávid: A bűnhődés senkiföldjén Rectify
FILM / REGÉNY
• Sepsi László: Nem az a háború John Le Carré: Az üldözött
KRITIKA
• Czirják Pál: „És íme, remekül van a fiú” Zomborácz Virág: Utóélet
• Soós Tamás Dénes: Muszklimítoszok Hercules-filmek
MOZI
• Vajda Judit: Michel Houellebecq elrablása
• Varga Balázs: Ida
• Kovács Kata: Az élet ízei
• Csiger Ádám: A csodabogár
• Árva Márton: Az ígéret földje
• Baski Sándor: Heli
• Andorka György: Lucy
• Varga Zoltán: Oculus
• Kránicz Bence: The Expendables - A feláldozhatók 3.
• Sepsi László: A galaxis őrzői
• Varró Attila: Tini nindzsa teknőcök
• Kovács Marcell: A vihar magja
DVD
• Pápai Zsolt: Muhammad Ali a Legfelsőbb Bíróság ellen
• Czirják Pál: Másfélmillió lépés Magyarországon
• Kránicz Bence: A másik csaj
• Géczi Zoltán: Műkincshajsza
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Szuperhősök áradata PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Az emberi test és az anatómia

A Szentágothai-show

Honárkay Róbert

 

Belépett a Professzor. A hallgatók felálltak, közöttük én is... 34 évvel ezelőtt. És most Szentágothai professzort hallgatom, a Tv képernyőjén beszél. A padok ismerősek, a szorgoskodó fehér köpenyek is, a csontváz is, és néhány színes ábra.

Mottó: „...az embernél nincs csodálatosabb.” Akkoriban úgy gondoltam, nincs komplikáltabb. A professzorom rábökött egy aprócska csontkampóra: „hamulus ossis hamati” – ez az anatómia. Kétéves küszködés az emberi testen, féreg módra, milliméterről milliméterre keresztülrágódni, és minden zugot, szegletet deáknyelvezeten emlékezetbe vésni... csodálatos túl lenni rajta.

Elnézem Szentágothai professzort. A nagy magyar orvos előadók sorából való. Beszéde ízes, akár a közkedvelt Buga doktoré. Minden sejtje egy nagy igyekezet a bennük felhalmozottakat továbbadni, közkinccsé tenni. Szeme, ha kell, érzékszervet játszik, egész testével ábrázol egy ízületet. És nyomában a technika. Egész arzenál. Mutatvány, amit végez, a szónak szorosabb és tágabb értelmében. Eszközgazdagságában és rámenősségében szinte letaglózó.

A „show” kétes értékű műfaja a színházból és a filmből, de elsősorban a televízióból nőtt ki. Afféle „mindent bele!”, lerohanni a nézőt, szusszanni se hagyni. S az csak telítődik, telítődik, sodródik, sodródik, míg a kép kialszik.

„Szentágothai-show” – mondani szentségtörés lenne, mert e kifejezés tingli-tangli műsorokra foglalt. Pedig az övé igazi, magasrendű „show” – mutatás – mutogatás: „Ecce homo.” íme, az ember.

E cél szolgálatában „mindent belead”. Minden gépet bekapcsol, elektronmikroszkóptól a moziig mindent. Varázspálcája a színes ábrákról elboncolt szövetekhez ugrik, s máris kigyullad a laterna magica, mozog a film, és mozognak a sejtek.

Lehozza nekünk a csillagokat az égről, ha szükségét érzi, hogy a mikrokozmosz parány világából galaktikus óriásokra mutogasson. Ö az anatómiát nemcsak holt anyagon tanítja, hanem élőkön is. Az egyensúlyi szerv ott fekszik előttünk megkövülten, ő szeleteli, de máris ugrál, egyensúlyoz valaki a filmen – ez az egyensúlyi szerv! Hiszen az anyag és a mozgás, működés – elválaszthatatlan.

Harmincnégy évvel ezelőtt nekünk, hallgatóknak, magunknak kellett mozgásba hozni az anyagot. Nemcsak, mert szegények voltunk. Könyvünk sem volt, sokszorosított jegyzetből tanultunk. Az atlaszt a jószívű doktor bácsimtól kölcsönöztem. Sok hallgató, kevés boncolás, így hát boldog voltam, ha a rosszul stencilezett sorokat ábrákba fektethettem, s így többé-kevésbé elképzelhettem. Igen, fantázia kellett ahhoz, hogy a szerv összeálljon. Kezünkben ábrákkal, a csontokról, szövetekről próbálgattuk eljátszani az emberi testet, micsoda patomim! Sikerült is, nem is. Az anatómiai szigorlaton csecsemőtestet kellett boncolnom. Nem sok gyakorlatom volt, ezerötszázán voltunk hallgatók, s csecsemőt egyáltalán nem boncoltam. Így hát izgatottan, szertelenül vagdalkoztam. És amikor a professzor megtekintette a csatateret, horgas csipeszével undorral ragadott meg egy mócsingot. „Mi ez?” – kérdezte. Én zavartan annak az idegnek nevét hebegtem, mely az atlaszban sárgán errefelé kanyargott. Mire a professzor: „Csak azt hiszi! Én sem tudom, mi ez!” – és ezzel megbuktam a szigorlat boncolási részéből.

Igen, azt hittem... mennyi mindenről azt hittem! Azóta is korrigálom e „privát orvostudományt”.

Nemcsak az anatómiában, egyébként is, ha valamit akartunk, meg kellett teremteni. Gyermekkoromban csináltam játékot, és játszottam. Aztán csináltam anatómiát is, saját testemre szabottat. Ebben a „csináltam”-ban volt valami jó is.

Ezért most zavarban vagyok Szentágothai professzor előtt. Nem tudom, mennyire irigyeljem a ma és főleg a holnap hallgatóját. Belé már nem tölcsérrel töltik majd a tudást, hanem magasnyomású és -feszültségű apparátussal. Ma még audiovizuális az agymosás, holnap már a többi érzékszervet se hagyják békén. Totális tanulás lesz ez, kérem. Akik jártak intenzív nyelvtanfolyamra, belekóstolhattak.

Mi még nomád tanulók voltunk. A jövő a profiké. Hisz maga az oktatás, a tanulás is önálló tudomány már, információelmélet, kibernetika, szociálpszichológia és egyéb. Minden emberi mozdulat, minden hangsúly jelentéshordozó.

Mégis szeretném, ha úgy tanították volna nekem az anatómiát, mint Szentágothai professzor a televízióban. Mennyivel többet tudnék, mennyivel plasztikusabb szemlélettel! Mennyivel tovább juthattam volna!

Nos, itt a punctum saliens: vajon teletömve úgy ugrik-e az ember, mint sóvárogva, keresgélve?! E kérdés nyugtalaníthat a televízióval és általában mindennel jóllakott fiatalságunk láttán. Én mégis irigylem a holnap hallgatóját.

Egykori professzorom rábökött a kis csontocskára: „hamulus ossis hamati” – ez az anatómia. Szentágothai professzor pedig rámutat a kagyló héjára – ebből lesz a csontváz. Megfordult bennem e gondolat akkor régen? Nem emlékszem. Pedig kész regény az a „hogyan lesz a kagylóhéjból csípőcsont”.

Kissé elkéstem ezzel. Hálás vagyok, és hálásak lehetnek a tévénézők is Szentágothai professzornak. Előadássorozatával ő is bizonyította, hogy a legszárazabb anyag is izgalmas életre kelthető. Hiszen nincs is unalmas téma, csak unalmas előadó. Mert „nincs az embernél csodálatosabb”.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8097