KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/augusztus
FESZTIVÁL
• Nagy V. Gergő: Rokon a humuszban Provincia
A NAGY HÁBORÚ (1914-1918)
• Andorka György: Állóháború, mozgófénykép A Nagy Háború filmjei
• Gelencsér Gábor: Mesék a hátországból Első világháborús játékfilmek
• Szekfü András: Hallgatásra ítélve Beszélgetés Gulyás Gyulával és Gulyás Jánossal
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Elvesztett illúziók A magyar politikai film korszakai – 2. rész
• Kelecsényi László: A tehetség nem akadály Tolnay Klári 100
• Mészáros Márton: A sötét erdőben Beszélgetés Mátyássy Áronnal
HOLLYWOODI KOLOSSZUS
• Huber Zoltán: A siker ára Mi lesz veled blockbuster?
• Géczi Zoltán: A nyugati fellegvár ostroma Ázsiai filmpiac
• Sepsi László: Ismétlési kényszer A blockbuster-széria
LATIN LIDÉRCNYOMÁS
• Árva Márton: Csatatéren Mexikói drogháború
• Hegedüs Márk Sebestyén: Tündérmérgek Carlos Enrique Taboada
• Varró Attila: Éjfekete Mexikói noir horror
• Harmat György: A diktatúra diszkrét charme-ja Lénárt András: A spanyol film a Franco-diktatúrában
KÖNYV
• Murai András: A Bergman-univerzum Györffy Miklós: Mágia és mesterség
• Vajda Judit: Mindent a melodrámáról Stőhr Lóránt: Keserű könnyek
FESZTIVÁL
• Csiger Ádám: Éjfélkor Erdélyben Kolozsvár – TIFF
• Kovács Kata: Nagyravágyás helyett Magyar rövidfilm: ELTE
• Baski Sándor: Újrajátszott traumák A kivégzés
KRITIKA
• Jankovics Márton: Barangolás Átokföldjén Országúti bosszú
• Schreiber András: Vérmocskos igazságérzet Kohlhaas Mihály
MOZI
• Margitházi Beja: Az utolsó éjszaka Párizsban
• Kovács Kata: A házmester
• Forgács Nóra Kinga: Carmina megoldja
• Parádi Orsolya: Szerelemre hangszerelve
• Vajda Judit: Micsoda nők!
• Baski Sándor: A közös szenvedély
• Kránicz Bence: Szuper-Hipochonder
• Sepsi László: 22 Jump Street – A túlkoros osztag
• Varró Attila: Távozz tőlem, Sátán!
• Baski Sándor: Róma körül
DVD
• Gelencsér Gábor: Szívzűr
• Kránicz Bence: Budapesti tavasz
• Soós Tamás Dénes: The Killer Inside Me
• Bocsor Péter: A harag tüze
• Pápai Zsolt: Gyilkos iroda
• Pápai Zsolt: Mandela: Hosszú út a szabadságig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Sin City

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Televízó

Filmmúzeum csatorna

Honvágytévé

Kelecsényi László

Rózsa Sándor könnyes emlékké vált, Princ kellemes borzongást okoz. Új televízió csatorna, régi filmekkel és műsorokkal.

 

Feltámadt a Magyar Televízió. Nem ez a mostani, királyinak becézett (csúfolt?) intézmény, hanem az a régi, harminc-negyven évvel ezelőtti, a maga idejében egyedülálló és egyetlen népszórakoztató intézmény. Meghökkentő jelenség ez a szappanoperákkal kábító, filmáradatot ontó, megtörtént baleseteket kéjjel újrajátszó, önképzőköri nívójú színjátékosokat világsztárrá avató tévécsatornák egyeduralmának idején. A varázsszó: Filmmúzeum. Nem az egykori, mélypincében működő mozi a Dohány utca torkolatvidékén. Csak egy kattintás a távkapcsolón, s máris a honi televíziózás hőskorában járunk.

A Filmmúzeum csatorna, Prokopp Dóra nemrégen indult televíziója a nosztalgiázni kívánók házimozija. Tündökletes, hogy ezt meg lehetett csinálni. Mibul? – kérdezhetnénk Benedek Tibor annak idején klasszikussá vált kabarészámának zárópoénjával. (Ezt a remek magánszámot sajnos még nem ismételték.) Ki az az őrült milliomos, nagystílű emberbarát (a la Jean Valjean), adakozó tőkepénzes, aki ezt finanszírozza? Sehol egy reklámblokk, a műsorok megszakítás nélkül peregnek. Meddig lehet ezt így csinálni: a reklámistent kísérteni, fityiszt mutogatni a tőkének. Hiszen nem csak kisnyugdíjasok és minimálbéresek ülnek oda a folyton-folyvást reprízelő képernyő elé.

Fájdítsuk egy kicsit azok szívét, akiknek még nem jön be a Filmmúzeum. Mi minden kerül elő a régi dobozokból? Döbbenten tapasztaljuk, miként lett a hatvanas-hetvenes évek sokat szidott tévés produkcióiból egész jól fogadható, már-már klasszikus becsű sikerdarab. Ezt a hatást még nem írta le semmiféle esztétika, se szociálpszichológia. A régi, bemutatásuk időpontjában akár megbukott filmek is felértékelődnek a múló idővel. Nemcsak azért, mert a legrosszabb esetben is szociografikusan rögzítették saját koruk vizuális szemléletmódját, és társadalomkutatási alapul szolgálhatnak, hanem mert a mezei mozinézők (s valamiképp mind azok vagyunk) első ifjúságukat láthatják feltámadni. Szerencsés az a rendező, akinek operatőrje egyéni ambícióból vagy éppen külső sugallatra eredeti helyszíneken forgatott, és nem second plánokkal rögzítette a kamerája előtt megjelenő alakokat. Duhajkodhat Jávor, ripizhet Latabár, ha látható mögöttük az éjszakai Oktogon képe a harmincas évekből vagy az Astoria szálló környéke egy reggeli csúcsforgalomban, rögvest felértékelődik a jelenet. Feledve a csacska cselekmény, él az utca, él a film.

Médiakutatóknak kötelező odaülni a Filmmúzeum képernyője elé. Tanulmányozhatják a harminc-negyven évvel ezelőtti hazai televíziózás gyakorlatát, nézhetik sorozatban az egykori szilveszteri műsorokat, megtudhatják milyen volt anno egy sorozat (Egy óra múlva itt vagyok), klasszikus értékű tévé-játékokat (Gömböc), felejthetetlen színházi közvetítéseket (Fiorenza), színdarabok tévé-változatát (A két Bolyai, Fáklyaláng) láthatják újra. Kulturális misszió ez a javából. Még az egykori tévé-torna és esti mese reprízelésének is megvan a diszkrét bája.

De épp itt van egy kis bökkenő. Míg a televízió archívumából szinte bármit műsorra tudnak tűzni, gyaníthatóan nincs olyan érdekesség, amit, ha akarnak, ne tudnának lejátszani, viszont megindulásuk óta ugyanaz a mintegy ötven darabból álló filmcsomag pereg. Némelyik film (Sellő a pecsétgyűrűn, Fotó Háber) már legalább tízszer szerepelt a képernyőjükön. A sematikus Örkény-regényből készült Becsület és dicsőséget is szakmányban vetítik, nem lett jobb sajnos, mint ahogy az egyik legrosszabb magyar bűnügyi film, a Fény a redőny mögött sem, amelyikről azt írta annak idején szegény B. Nagy László, hogy jobb lett volna, ha nem a szereplők dobálják ki egymást a vonatablakból, hanem a rendező teszi ezt a forgatókönyvvel. A nagy kérdés: a Filmmúzeum miért nem tallóz oly bőségesen a Nemzeti Filmarchívum és a Mokép kópiaállományából, mint teszi azt a Magyar Televízió régiségeivel. Azt nem is akarjuk feltételezni, hogy utóbbi már a zsebükben, raktárukban volt valamiképp, s az előbbiért meg számukra túl nagy árat kellene fizetni, mert akkor néhány hónapnyi tündöklés után leáldozik az épphogy elindult jó kezdeményezés napja. Játékfilmeket kell venni, de gyorsan, mert hamarosan unalmassá válik, egyesek szerint már azzá is vált, a választék. A televíziós régiségek egy ideig még fenntarthatják az érdeklődést, hiszen a Filmmúzeum még elég kevés háztartásban fogható. Jöhet még a Cicavízió ismétlése, megjelenhet a képernyőn Takács Marika és Varga Jóska, de igazi tartalékai, ha ragaszkodik az alapelveihez, mégiscsak a játékfilmek archívumaiban lapulnak. Abból sosem válik képernyős egyenkoszt, mindegyik egyedi darab, s még a legrosszabb is őriz valamit a filmemlékezetből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2001/07 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3376