Kritika

Swing

Álomlányok

Vajda Judit

Fazekas Csaba szokatlanul későn, 11 évvel sikeres debütálása után jelentkezett új nagyjátékfilmmel.

Fazekas Csabának már a 2003-as Magyar Filmszemlén nem kevesebb, mint hét díjjal jutalmazott bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Boldog születésnapot is ezer szállal kötődött a zenéhez, a zeneiséghez. A műnek már a főcímében is személyesen megjelent és dalra fakadt egy legendás táncdalénekesnő (Kovács Kati), de a játékidő teljes folyamán nagy hangsúlyt kaptak az aláfestő zenék (a kísérőzene megkomponálása az Emil.RuleZ! együtteshez kötődött, melynek tagjai személyesen is felbukkantak a filmben). Aztán itt vannak az olyan apróságok, mint hogy a főhős ének-zene szakos tanár, akinek zenekara is van (vagy legalábbis volt, mint az a cselekmény egy későbbi pontján kiderül). Ahogy némileg az is a zenéhez, pontosabban a zeneiséghez köthető, hogy a Boldog születésnapot nagyon jól volt vágva (a film által nyert egyik kitüntetés a Szemlén a Barsi Bélának ítélt Arany Olló-díj volt).

Ilyen előzmények után tehát nem is olyan meglepő, hogy Fazekas második nagyjátékfilmje szabályos zenés film lett, mely teljes mértékben teljesíti a műfaj szabályait. A Swing sztorija is egy zenés filmeknél, musicaleknél gyakori sémát követ: olyan „csillag születik”-történet, mely egy énekes lánytrió felemelkedését mutatja be (azt most ne firtassuk, hogy meddig emelkednek, ennyiben ugyanis a mű azért valamennyire rendhagyó). Mindezzel pedig az alkotó egyszerre nyúl vissza a nagy elődökhöz és hozza be az aktualitást, hiszen napjainkban sokadik reneszánszukat élik az új arcokat kereső tehetségkutatók. Ami pedig a klasszikus vonalat illeti: Fazekas egyrészt az olyan szabályok betartásával követi a műfaj alapjait, mint például, hogy a szereplők mindegyikének van egy saját, csak rá épülő száma, amikor abszolút ő áll reflektorfényben, a többiek pedig csak kísérik (a trió tagjain kívül még az őket segítő transzvesztita előadóművésznek, sőt az együttest összehozó kiöregedett énekesnőnek is van önálló nagyjelenete).

A Swing ezen kívül egy konkrét darabhoz is kötődik a zenés film műfaján belül, hiszen az igen hasonló cselekményelemek és motívumok okán akár a Dreamgirls laza remake-jének is tekinthető. A Swing Angels és a Dreamettes is három női énekesből áll, akik között szakmai vetélkedés zajlik. Mindkét filmben fontos szerep jut a csajbandát felfuttató menedzsernek (a Swingben a menedzser jobbkezének, aki elkíséri a lányokat a balatoni turnéra) – ő egyúttal (itt is, ott is) érzelmi viszonyba is keveredik az énekesekkel, amiből a szakmai féltékenység mellett szerelemféltés is kialakul. Fazekas filmjében fontos szerep jut az egyik karakter, Kati kisfiának, ahogy a Dreamgirls Effie-jének is volt egy gyereke. A naiva figura, Angéla pedig – Lorrellhez hasonlóan – beleszeret egy őt kihasználó és átverő férfiba. De az olyan apróságok is tekinthetők a Bill Condon-film előtti tisztelgésnek, mint például az a jellemző kép, ahogy az énekesnők, közvetlenül azelőtt, hogy felmegy a függöny, közösen egy láthatóan gondosan megkomponált, jellegzetes pózba merevednek – éppenséggel pont úgy állnak be, ahogy azt a Dreamettesnél is gyakran láthattuk.

A Swing ezen kívül egy mindezeknél szubtilisebb szinten is követi a Dreamgirls stratégiáját. Utóbbi alkotás ugyanis átmenetet képez a zenés film és a musical között, amennyiben körülbelül a harmadáig klasszikus zenés filmként működik (azaz a szereplők kizárólag „igazolt” keretek között, színpadon vagy próba közben fakadnak dalra), majd szép fokozatosan egyre több olyan jelenetet kapunk (jellemzően egy-egy érzelmi csúcspontnál), amikor a hősök egymáshoz intézett szavaikat is dalban mondják el. Ennek mintájára a Fazekas-film is átlépi egyszer-egyszer a zenés film határait és musicallé változik, a váltás pedig itt is mindig emocionális tetőpontoknál következik be. A Swing legszebb jelenete, melyben a három nő egymásra talál egy elegáns étteremben, miközben épp mindhármuknak összeomlik az élete – ekkor kisegítik az épp megfulladni készülő öreg dívát, és együtt éneklik el a Mindig az a perc a legszebb perc című Karády-dalt. A másik ilyen átmenet, amikor Rita az egyik fellépésen a közönség tagjai közt felfedezi csalfa férjét és annak szeretőjét, s a színpadról hozzájuk lépve a sláger végét már a férfinak szóló szemrehányásba fordítja.

A fent jellemzett képsorok közül az első egyúttal arra is remek példa, hogy milyen nagyszerűen oldja meg a film, hogy ne csak szavakkal beszéljen a nézőhöz. Az éttermi egymásra találás jelenete két percnyi zenével és dallal mond el annyi információt, melynek közléséhez legalább tíz perc szükségeltetett volna, amennyiben az alkotó ragaszkodik a verbalitáshoz. S miközben a Swing szórakoztató közönségfilmként is tökéletesen működik, ezen felül is kiemeli még néhány beszédes apróság az egyszerű zsánerfilmek sorából. Ha mégoly aprókkal is, de szimbólumokkal dolgozik, méghozzá elég következetesen. A filmben első blikkre a színszimbolika átgondolt alkalmazása a legfeltűnőbb. Az aprólékosan megtervezett színpadképeknél például igen szembeötlő, hogy a Swing Angels tagjai sokszor vannak ugyanolyan színű ruhába öltöztetve, mint amilyen a függöny mögöttük – így is jelezve, hogy Kati, Rita és Angéla ide tartoznak, szerves részeit képezik ennek a világnak, itt, a színpadon a helyük. De már a trió show businessbe való betörése előtt is megfigyelhető az egyes karakterek színekkel való jellemzése: a szemnek is nagyon szép az a jelenet, amikor a férje által elhanyagolt, ősz hajú, szürkébe öltözött Rita lakásuk szürke fala előtt, szürke berendezési tárgyak között ringatózik magányosan: egy szürke nő a szürkeségben.

A színpadra lépések esetében ráadásul nem egyedül a színek nyernek metaforikus értelmet. A lányok az egyik koncerten a szórakoztatóipar ikonikus figuráinak vannak beöltöztetve, és nagyon beszédes, hogy ki kinek a bőrébe bújt. A szerény és visszahúzódó, bátortalan Angéla Audrey Hepburnként jelenik meg, Rita – akit kihasznált és eldobott élete férfija – Marilyn Monroe jelmezét ölti magára, míg a tévéshow-s múltjára oly büszke, Kovács Kati nevét viselő Kati egy igazi profi entertainer, Madonna egyik legendás fellépőruhájára emlékeztető kosztümben áll a színpadra.

A Swingben azonban ugyanekkora örömet szereznek a műfaji elvárásokhoz kötődő brillírozások is: a rendező előző filmjéhez hasonlóan itt is nagyon jó a ritmus, a vágás, ezen kívül a történet nagyon jól van poentírozva. A kívánt hatást a forgatókönyv van, hogy ellenpontozással éri el (a Karády-dal „Mindig az a perc a legszebb perc…” sora házassági drámára vágva), de van, hogy teli pofával röhögtető, abszolút működőképes viccek (lásd a szőke nő és a csokor virág kezdetű anekdotát) vagy frappáns bemondások („Főzök neked egy jó erős Unicumot”) okoznak vidám perceket. Mindennek és a velejéig profi előadásoknak, a nagyszerű színészi játéknak és az igényes látványvilágnak köszönhetően teljesen mindegy, hogy vajon létezik-e a valóságban negyvenes évekbeli dalokkal haknizó, transzvesztitákkal haverkodó csajbanda – a Swingben mindez ott van és működik.

Fazekas Csaba a Boldog születésnapottal nemzedéki közérzetfilmet alkotott, most ezzel szemben – hőseinek, a huszonéves Angélának, a késő harmincas Katinak és az ötvenes Ritának köszönhetően – három generációt szólít meg egyszerre (sőt, Törőcsik Mari figurájával még a legidősebbek is tudnak azonosulni). A Boldog születésnapot egy nap alatt egy egész életet letudni vágyó főhősének filmes fejlődésregénye az életkezdést állította a középpontba, míg a Swing – megint csak a központi figurákon keresztül – egyszerre jeleníti meg az életkezdést és az újrakezdést. A több mint egy évtizedre eltűnt író-rendező régóta várt új műve tehát nemcsak a klasszikus zenés filmekből örökít át minden erényt, de saját korábbi alkotásából is, miközben bizonyos szempontból meg is haladja. Szóval még sok ilyet, csak ha lehet kérni, gyakrabban.

SWING magyar,2014. Rendezte és írta: Fazekas Csaba. Kép: Garas Dániel. Zene: Faltay Csaba. Hang: Fekete Kovács Kornél. Vágó: Barsi Béla. Szereplők: Törőcsik Mari (Vadász Emmi) , Csákányi Eszter (Rita), Ónodi Eszter (Kati), Törőcsik Franciska (Angéla), Mészáros Béla (Miki), Kulka János (Ali), Csuja Imre (Tibor). Gyártó: Unio Film. Forgalmazó: A Company Hungary. 117 perc.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 2015/01 52-53. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12059

Cikk értékelése:

szavazat: 261 átlag: 5.56