KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Az ördögűző

Szemadám György

 

 

Már csak ez hiányzott: 1989 első napjaiban hozzánk is megérkezett az Ördög. Még szerencse, hogy ezúttal csak a filmvásznon produkálja hírhedett mesterkedéseit, s az ugyancsak szerencse, hogy ott is csupán egy meglehetősen kiöregedett prototípusával van dolgunk. Mert ha a filmbéli utalásokat jól értelmezem – és ez az öreguras amatőr Mezopotámia ősi földjét nevezheti szülőhelyének –, akkor lehet bizony vagy ötezer éves. No, ez aztán látszik is nevetségesen kisstílű, régimódi trükkjein és szenilitásán! Hol marad ő a progresszív fiataloktól! Az igazmondó, könyörtelen Marchociastól, Astaróthtól, s rejtett ismerőjétől, Beliáltól, aki magát Krisztust fogta perbe Isten előtt, Mefisztótól, az éleseszű, büszke daliától, vagy a megismerés bűnös fényét hordozó Lucifertől! A Filmmúzeum múzeumi Gonosza beéri azzal a meglehetősen elcsépelt fogással, hogy beleköltözik egy aranyos, nyuszifogú, tizenkét éves kislányba, aki ettől kezdve csúnya szavakat használ, obszcén gesztusokat produkál, úgy tekeri körbe a fejét, mint egy bagoly, verekszik, és – leghatásosabb eszközként – sárgászöld okádékot köp kíváncsi látogatói szeme közé. Beláthatjuk, hogy az Alvilág egy komolyabb lakójának mindez bliktri lenne, hisz például a loudem-i és a louviers-i apácákat megszálló ördögök ráadásul még férfiasságukkal és angyali szépségükkel is meghódították környezetüket, a Bibliából ismert gerazai megszállott pedig arról volt nevezetes, hogy testébe egész légiónyi tisztátalan lélek tudott beköltözni. Még szerencse, hogy jobb sorsra érdemes Ördögünk képes a hagyományos visszafelé-beszédre, mert még azt hihetne az ember, hogy maga a főszereplő – máskülönben valóban igen csinoska, nyuszifogú – kislány csinálja a műsort csak azért, hogy figyelmet keltsen, s hogy anyját elriassza egy általa kevésbé kedvelt férfi közeledésétől. Számomra egyébként nem is annyira e férfiú kihajítása az ablakon, és fejének száznyolcvan fokos hátracsavarása tette meggyőzővé a filmben a Gonosz valós jelenlétét – hallottam én már ettől különbeket is a nyuszifogúhoz hasonló úrileánykákról –, hanem az, ahogyan a rendezőt sikerült összezavarnia. Nem véletlen ugyanis, hogy e kénkőszagú öregnek a rendezetlenséget, a káoszt kifejező szörnyalak a legfőbb védjegye, hisz a film kiváló rendezőjének kezében is kissé összekuszálódni látszanak a szálak, különösen a film megnyugtatóan unalmas első negyede után, amint negatív hősünk akcióba kezd. Nem világos előttem például, hogy alvilági rejtekhelyéről miért csak úgy tud kiszabadulni a Vén Hun-cut, hogy egy ásatás keretében kipiszkálják onnan? De ha problémái adódnak az ilyen fizikai akadályok leküzdésével, akkor hogyan oldja meg az emberi testbe való ki-be járkálást? Milyen úton hagyja el végülis szülőföldjét? Az öreg pap testében utazik? Akkor meg miért hagyja ott ezt a nyugodalmas lakhelyet? Hogyan választja ki éppen azt a padlást lakhelyéül, ahol annyit szöszmötöl – teljesen feleslegesen? Régiségeket keres? Miért csak fokozatosan költözik bele a nyuszifogúba? Nem bízik benne eléggé? Vagy csak kicsinek találja annak a porhüvelyét? Aztán hogyan kerülnek a filmbe teljesen oda nem illő, vagy elvarratlanul maradt jelenetek szálai? Mi szükség egy olyan apa állandó emlegetésére, akinek semmi szerepe nincs ebben a filmben? Miért kell csak úgy mellesleg lefasisztázni egy derék, tisztességben megőszült lakájt, akinek csak az a szerep jut, hogy a padláson tartsa a lámpát, és egyszer meg italokat szolgáljon fel? Miért engedték idetévedni egy tisztességes krimi tisztességes detektívfelügyelőjét, aki szemlátomást állandóan láb alatt van, s ő maga is érzi, hogy semmi dolga itt? Ördögünk miért tűri az állandó molesztálását, az ördög-nézők, és -űzők hadát? Miért nem költözik át például az ördögűző öreg pap testébe, ahelyett, hogy megölné? Most van hatalma fölötte, vagy nincs? El tudja tépni a kötelékeit, vagy nem? Egyszóval: ördögien ki van találva ez az egész! Talán csak a maszkmesternek és néha a vágónak maradt helyén a szíve, s ők akkor is végezték a dolgukat, amikor már végképp nem lehetett tudni, hogy mire is megy ki az egész. Mert azt azért nem hiszem, hogy ördögi sugallatra ennyi pénzt pazarolt volna el Hollywood csak azért, hogy lássa, amint a nyuszifogú kislány alakítója idegösszeroppanást kap a film első megnézésekor. Ami mellékesen azért be is következett! Vagy az Alvilág nagyralátó lakói elvárnák tőlünk, hogy Az ördögűzőt filmnek – netán filmművészetnek – tekintsük?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/03 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5335