KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Streamline Mozi

Keresem a testem

Kéz a kézben

Alföldi Nóra

A francia animáció új tehetségének bizarr elsőfilmje.

Jérémy Clapin szerencsés alkotónak mondhatja magát: francia létére egyszerű, angol anyanyelvű számára könnyen kimondható neve van, így rögtön magára ismer majd, amikor a túlkoffeinezett vendég-prezentőr némi akcentussal elrebegi a nevét az Oscar-jelöltek bejelentésekor. Természetesen Clapin nem csak emiatt szerencsés, hanem azért is, mert egy igazi animációs auteur-zseni, aki három rövidfilmjével állandó vendég lett Annecy-ban, és mert első egészestés, Keresem a testem című darabjával úgy fürdik a fesztivál-jelölésekben és díjakban, mint Dagobert-bácsi az aranyban. Clapin ez utóbbi művéhez Jeanne-Pierre Jeunet házi írója, Guillaume Laurant Happy Hand című könyvét vette alapanyagul, hogy könnyen emészthető realista rajz-stílusban komoly szerzői ambíciókat villantson meg. Mindennek tetejébe a filmet a művészet-pártoló Netflix rögtön be is kebelezte, annak érdekében, hogy némileg fellazítsa külvárosi videótéka illatú készletét, és ezzel a Keresem a testem olyan ritka hozzáférhetőségi előnyre tett szert, amely nem adatik meg egy Disney/Pixar univerzumon kívüli animációs filmnek. A sikeres produceri menedzsmentet azonban nem osztják ingyen, a mű, még ha nem is minden másodpercéért, de feltétlenül megérdemli a neki szentelt figyelmet, főleg, mert egy igen bizarr alaptörténettel rendelkezik. Címét ugyanis szó szerint kell értelmezni: a Keresem a testem egy történet egy elveszett kézfejről, amely a gazdáját keresi.

A nyitányban a kéz egy laboratóriumban ébred és miután kiszabadítja magát nylon-burkából, megszökik és elindul megkeresni a hozzá tartozó embert, akire lírai flashbackekben kezd visszaemlékezni. Látjuk, ahogy kisgyerekhez tartozva tengerpart meleg homokját simogatja, játszik, zongorázik, felnő, motorozik, érez és részt vesz. Ezek a hangulatképek váltakozva jelennek meg a hazaút odüsszeiája és azon események között, amelyek ahhoz vezettek, hogy a kéz elvesztette gazdáját, Naoufelt, aki fiatal fiúként múltbéli veszteségeinek hálójában – még két kézzel – vesződve, pizzafutárként téblábolva keresi saját magát a világban. A történet ezen síkján szomorú és fájdalmas az élet, az egyetlen reménysugár egy apránként kibontakozó meghittnek ígérkező románc. Clapin ügyesen fonja a szálakat, a monokróm színvilágú, lírai képek közepette egyszerre sikerül fenntartania a balszerencsés eseménysor feszültségét, és képes tartalommal feltölteni a bizarr képletet, amely szerint a kéznek hiányzik a gazdája, nem pedig a gazdának a kéz. A testrész mindeközben igen változatos kalandokba bocsátkozik útja során, patkányokkal harcol a metróban, egyszer egy kutya viszi haza prédaként, máskor egy éjszaka felsíró kisbabát nyugtat meg, egy emlékezetes akció szekvenciában pedig esernyővel ejtőernyőzik.

A Keresem a testem realista animációs formát követ, amely Clapin részéről egyszerre volt magától értetődő és okosan végiggondolt választás. Ez a sztori élőszereplős filmként nem tudna létezni, ebben a formában ugyanis az alkotó és a kép között nagyjából 150-300 ember áll, az alkotó stáb interpretálja a díszletet, az operatőr a képeket és a fényeket. Természetesen ott a színész is, aki közvetít és a jelenlétével és gesztikulációjával szab határt, a koncepció és a végeredmény közé ékelődve mondja el a szöveget, hogy a történet folyjon. Egy animációs filmben csak a szerző fantáziája szabja meg a határokat, ő álmodja, rajzolja meg a saját ötletét és történetét és olyan színnel és effektekkel, amihez kedve van. Clapin bölcsen egyszerű vonalvezetést választott, hiszen ezzel tudja a leginkább berántani a nézőt ebbe a bizarr, absztrakt horrort súroló történetbe. Ezzel a formával kell ugyanis legkevésbé dolgoznia a befogadói agynak, így esik meg az, hogy egy lemetszett kézfej érzelemvilága hiteles tud lenni, még úgy is, hogy az őt övező történet roskadásig van pakolva szimbólumokkal, aprócska összekötő motívumokkal. A Keresem a testem egyedül a túlgondoltságában hibázik: alkalmanként túl csendes a melankólia, túlságosan terheltek a főhősök, az eseményeket aláfestő zeneként kísérő angyalkórus néhol már nem tud magasabban énekelni. Clapin filmje nem könnyű darab, de rendkívül sokrétű és komplex mű a veszteségeken túli életről.

KERESEM A TESTEM (J’ai perdu mon corps) – francia, 2019. Rendezte: Jérémy Clapin. Írta: Guillaume Laurant. Zene: Dan Levy. Gyártó: Xilam / Indéfilms 7 / SofiTVciné 6. Forgalmazó: Netflix. Feliratos. 81 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2020/02 51-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14432