KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/február
MAÁR GYULA
• Harmat György: Kizökkentek az időből Maár Gyula első alkotói korszakáról
• Báron György: Töltőtolltól kameráig A fiatal Maár kritikái
MAGYAR MŰHELY
• Gervai András: Hét szűk esztendő Magyar filmesek és a hatalom (1947-1953)
• Mészáros Márton: „Csatázom tovább!” Beszélgetés Rófusz Ferenccel
• Huber Zoltán: „Leszálltam a magas lóról” Beszélgetés Antal Nimróddal
NAGYMENŐK ÉS LÚZEREK
• Baski Sándor: Az élet császárai Amerikai rémálom
• Huber Zoltán: A látszat hatalma Jordan Belfort: A Wall Street farkasa
• Pápai Zsolt: Szex, drogok és bázispontok Martin Scorsese: A Wall Street farkasa
• Varró Attila: A túlélés művészete David O. Russell: Amerikai botrány
• Szabó Ádám: A vágóhíd felé Kortárs gengszterfilm: az elveszett férfiasság
• Benke Attila: Zongoralecke vesztes gengsztereknek James Toback: Ujjak
VERHOEVEN
• Csiger Ádám: Hús + vér Paul Verhoeven – 1. rész
• Csala Borbála: Provokatőrből próféta Verhoeven Hollandiája
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: A periféria reménytelensége Albán filmek
FESZTIVÁL
• Mátyás Győző: A szabadság fényében Stockholm
• Orosz Anna Ida: A valóságon túl Anilogue
TELEVÍZÓ
• Kolozsi László: A pilóta fia Hőskeresők
• Kovács Kata: Kockázat nélkül A legyőzhetetlenek
• Roboz Gábor: Technofília Fekete tükör
KRITIKA
• Varga Balázs: Egy meg egy nem megy A nimfomániás
• Zsubori Anna: Apám, Disney Banks úr megmentése
• Árva Márton: Az orvos ártó keze A német doktor
MOZI
• Baski Sándor: Mielőtt meghaltam
• Vajda Judit: Augusztus Oklahomában
• Huber Zoltán: A könyvtolvaj
• Kovács Kata: Kertvárosi bordély
• Forgács Nóra Kinga: Walter Mitty titkos élete
• Margitházi Beja: Apáim története
• Kovács Marcell: A túlélő
• Géczi Zoltán: A háború angyalai
• Andorka György: Jack Ryan: Árnyékügynök
• Sepsi László: Bűbáj és kéjelgés
• Tüske Zsuzsanna: A nő
• Varró Attila: Eltűnő hullámok
DVD
• Győrffy Iván: Noé bárkái
• Czirják Pál: Stanley Kubrick korai filmjei
• Pápai Zsolt: Öngyilkos bevetés
• Soós Tamás Dénes: Női fény
• Pápai Zsolt: Az Európa-rejtély
• Ardai Zoltán: Gyöngyvirágtól lombhullásig
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Hercules-filmek

Muszklimítoszok

Soós Tamás Dénes

A kortárs amerikai film olvasatában nem az első szuper-, hanem az első akcióhős volt Herkules.

 

Héraklész, a görög mitológia tébollyal vert és haragtartási problémákkal birkózó (anti)hőse már első filmfőszerepében is heroikus izomideálként sétált fel a gyöngyvászonra. A Mr. Olympiának és Mr. Americának is megválasztott Steve Reeves az olasz peplumok második aranykorát megnyitó Herkulesben (1958) fektette le a félmeztelen Héraklész-alakítások alapjait, és ezt a gyúróteremben gyakorolt method acting iskolát követte Arnold Schwarzenegger is legelső filmszerepében, aki félistenként pankrátor- és súlyemelőkarrierbe kezdett a Földön (Herkules New Yorkban, 1969). Habár az olasz Herkules-filmek – tán a földrajzi és kulturális közelség okán is – hívebben követték a hérosz mitológiai kalandjait, már Reeves is ravaszság nélkül, csupasz izomerejével ölt bikát, oroszlánt egyaránt.

Ezek után természetes, hogy a három Herkules-mozit is kitermelő idei évben akcióhősként született újjá a görögök kőrisdorong-lóbáló bajnoka, akit Hollywood és holdudvara a Harry Potter- és a Gyűrűk ura-filmek után a fősodorba becsatornázott kaland-fantasy ellentrendjének zászlólobogtatójaként rajzolt moziplakátjaira. A 2011-es Conan, a barbár anyagi lebőgése után sem a hollywoodi (Herkules), sem az Asylum stúdió mockbuster-változata (Herkules: Feltámadás), sem a független körökben fogant Herkules legendája nem vitte el a sword-and-sorcery vagy a mitológiai hőstettek irányába történetét, természetfeletti erejű félisten helyett inkább zsarnokdöntő izomemberként gondolva újra a karaktert. A Herkules legendájában ugyan Zeusz fiaként születik meg a címszereplő, de a kevés legendás „munka” mellett inkább amfiteátrumi gladiátorviadalokat gyűr le a rabszolgasorsra kárhoztatott hős, míg hollywoodi verzió és a piócaként rátapadó mockbuster már puszta zsoldosként lépteti színre Herkulest.

A Steve Moore-képregényt adaptáló Dwayne Johnson-filmnek egyenesen az az újítása, hogy a hősről költött legendákat rendre ügyes marketingfogásként leplezi le. Herkules munkáit nem egyedül, hanem outsidereket tömörítő zsoldoscsapatban végzi, akik közt a krónikás Iolaus vérbeli PR-ügynökként duzzasztja mitikussá tetteit. Ez az egészséges önirónia működteti a műfaji megoldásaival és karakterkészletével a nyolcvanas évek „klasszikus” akciófilmjeit megidéző művet, amely nem a görög mitológiatárat fosztogató divatos fantasyk (Percy Jackson-filmek, A titánok harca) CGI-lényei, hanem régimódi test-test elleni összecsapásokra épít. Az idős Stallone és Schwarzenegger nevével fémjelzett retro-akció zsánere kiáltana is a cinikus és macsó szerepformálásért, de a földközelben tartott Herkulesből egyik film sem farag ambivalens, és a kortárs szuperhősöket is megfertőző antihőstrendbe illeszkedő karaktert. A saját családját lemészároló és ezért traumákkal (Ratnernél rémálmokkal, az Asylumnál alkoholizmussal) küzdő Herkules az elegáns Martini-kortyolgatást utóbb delirium tremenses alkoholfogyasztásra cserélő James Bond lelki társa lehetne, de végül mindhárom filmben felpuhítják portréját azzal, hogy hősszerelmessé és/vagy átverés áldozatává teszik. Míg a műfaji jegyeket általában megvastagító Asylum érthetetlen módon játszik rá legszegényebb erőforrására, a színészi alakításra (a Feltámadásban sűrűsödik a legtöbb drámai konfliktus), addig az Alkonyat-aktor Kellan Lutzot felléptető Herkules legendája már a heterogén célközönség bevonzása érdekében hangsúlyozza túl a szerelmi szálat. A pőre izompornó már nem az erőkultusz bűnös élvezetének forrása, még Ratnernél sem, hiszen a megcélzott PG-13-as besorolás miatt nem faragtak az excentrikus zsoldosbrigádból a keményvonalas akciózsáner által megkövetelt, sötét lelkű antihősöket. Dwayne Johnson Herkulese Reevesével szemben már az intellektust sem kultiválja (a film közvetve a megvezethető, hamis célok szolgálatába állított erő destruktív hatásáról szól), hőskoncepcióként pedig mintha a pankrátorból akciósztárrá lett The Rock saját krédóját fogalmazná meg. „Ahhoz, hogy hős legyél, erősnek kell lenned” – hangzik a fináléban a visszavont, de őszinte izompoétika, amely Herkulest nem egy hirtelenharagú, kiszámíthatatlan és mértéktelenül emberi kalandhősnek, csupán csupaszív muszkliembernek mutatja. A családbarát akció-Herkules eposzi jelzőjét pedig még Devecseri Gábor sem tudná izgalmasra fordítani.

 

HERKULES (Hercules) – amerikai, 2014. Rendezte: Brett Ratner. Írta: Evan Spiliotopoulos. Kép: Dante Spinotti. Zene: Fernando Velázquez. Szereplők: Dwayne Johnson (Hercules), Ian McShane (Amphiaraus), Rufus Sewell (Autolycus), John Hurt (Cotys). Gyártó: Paramount Pictures / MGM. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 98 perc.

 

HERKULES: FELTÁMADÁS (Hercules Reborn) – amerikai, 2014. Rendezte: Nick Lyon. Írta: Jim Hemphill. Kép: Zene: Chris Ridenhour. Szereplők: John Hennigan (Hercules), Christian Oliver (Arius), Marcus Shirock (Cyrus), James Duval (Horace). Gyártó: The Asylum. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 95 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/09 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11711