KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2014/január
JODOROWSKY
• Jankovics Márton: A világfi hazatérése Jodorowsky, a mágus
• Sepsi László: A próféta kudarca Frank Pavich: Jodorowsky’s Dune
JAPÁN SZELLEM
• Varró Attila: Harcosok és hittérítők 47 rónin
• Csiger Ádám: Ház az erdő mélyén Hausu
FREARS
• Takács Ferenc: Itt és most Stephen Frears
• Vajda Judit: Nihil nimis Philomena – Határtalan szeretet
MISS HOLLYWOOD
• Kovács Kata: Neurózis és happy end Nicole Holofcener
• Baski Sándor: Hölgyválasz A korhatáros komédiák evolúciója
MAGYAR MŰHELY
• Pólik József: Nehéz ébredés A szocializmus reform-filmjei – 2. rész
• Kővári Orsolya: „Az oroszlán: asszimilált bárány” Filmszínpad: Rába Roland
QUEER FILMEK
• Kis Katalin: A bús heteroszexuális férfi panaszai Melegek a magyar filmben
• Harmat György: Ugyanaz a szerelem Budapest Pride LMBTQ Fesztivál
• Huber Zoltán: Másképpen más Coming Out
TEST ÉS LÉLEK
• Kovács Petra: Titkok a vásznon London: Európai Pszichoanalitikus Filmfesztivál
• Pintér Judit Nóra: A szenvedés képei Betegség a filmvásznon
BALKÁN EXPRESSZ
• Forgács Iván: Béketeremtő filmes háború Bosnyák filmek
CAPA 100+
• Bácsvári Kornélia: A mexikói bőrönd Capa 100+
• Kolozsi László: Capa filmje Robert Capa/A Játékos
KÖNYV
• Kelecsényi László: A vér nem válik vízzé Inkey Alice: No de Alizka!
FILM / REGÉNY
• Bocsor Péter: Fehéren feketén Solomon Northup: Twelve Years a Slave
• Roboz Gábor: Halványuló kézjegy Steve McQueen: 12 év rabszolgaság
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: A ló másik oldala Overdose – Vágta egy álomért
• Bilsiczky Balázs: Határtalanul Háromkirályok
• Andorka György: A halhatatlanság halála A futurológiai kongresszus
MOZI
• Baski Sándor: Ezerízű szerelem
• Forgács Nóra Kinga: Csinibabák
• Alföldi Nóra: Joséphine
• Csiger Ádám: Csókok és gólok
• Kránicz Bence: Harcban élve
• Huber Zoltán: Behálózva
• Roboz Gábor: Kísértés
• Tüske Zsuzsanna: Dom Hemingway
• Parádi Orsolya: Belle és Sébastien
• Varró Attila: Csillaghercegnő
• Sepsi László: A hobbit: Smaug pusztasága
• Vajda Judit: Vágyak szerelmesei
DVD
• Pápai Zsolt: 80 huszár
• Soós Tamás Dénes: Amerikai vérbosszú
• Soós Tamás Dénes: Klein úr
• Tosoki Gyula: A bűn árnyékában
• Benke Attila: Vörös nap
• Varga Zoltán: Szellemes karácsony
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Papírmozi

             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Dallas Pashamende

A szemétdomb

Kolozsi László

Magányos hős, a közösséget megfélemlítő banda, szép és szilaj asszony. Western a szeméttelep közepén is megeshet.

 

A kilencvenes évek közepén egy barátom mesélt először a kolozsvári szeméttelepről. Azt mondta – emlékszem, erősen kételkedtem abban, hogy igazat mond – a hatalmas szeméttelep közepén van egy kis falu, ahol néhány száz ember gyakorlatilag a szemétből él. A falunak van saját közigazgatása, iskolája. Az ott lakók megtámadják a telep közelébe érő szemeteskocsit, fölkapaszkodnak rá, és leszedik az értékesebb, különösen a fémet tartalmazó tárgyakat. Ha elképzeltem a falut, mindig arra gondoltam, milyen erős filmet lehetne ott forgatni, hogy ilyen világ legfeljebb csak García Márquez rendkívüli fantáziájában él. Később aztán hallottam arról is, hogy árvagyerekek százai, mások szerint ezrei laknak Bukarest pincéiben és csatornáiban, az utak alatt, hogy ahhoz képest, ami Bukarest gyomrában történik A legyek ura: smafu. És hogy a legelszántabb antiutópia szerzője sem merészkedne le oda. Az is egy film, egy másik film. A szeméttelep világáról Kusturica tudna jó filmet csinálni, gondoltam, a bukaresti mélyvilágról Haneke.

Nem így lett: a szeméttelepen egy Németországban élő, magyar rendező forgatta le a Dallas Pashamendét, magyar és német pénzekből.

Keresztury Tibor szerint, ami az amerikaiknak Richard Burton és Elisabeth Taylor, az nekünk Kukori és Kotkoda. (A hazai álompár két lábbal áll a szemétdomb talaján.) Pejó Róbert filmje nem a magyar rögvalóságról, a Kukorik és Kotkodák hazájáról szól; vagyis a román szemétdomb nem a mai magyar valóság metaforája lett: csak helyszín.

A Dallas – talán ennek is köszönhető a film címe, nem csak annak, hogy a falu lakói Dallas-függők, és a helyi kocsmárosnak megvan a Dallas összes –, ha nem vesszük figyelembe, hogy hol játszódik, vagyis a története alapján: western.

A western-filmek toposzai köszönnek vissza benne: az ivó, a magányos hős, a közösséget megfélemlítő banda, az öntudatos és szép, ugyanakkor védelemre szoruló nő (szilaj kanca); a film dramaturgiája is a western-filmek dramaturgiájára emlékeztet: a legártatlanabb válik áldozattá, a hős – aki az igazság oldalán áll – szembeszáll a vad bandával, és fineszesen – nem erőszakkal – legyőzi.

Pejóék a forgatást a kolozsvári telepen kezdték el, de a Fót mellett épített díszletek között kellett befejezniük, mivel kiváltották a román hatóságok tiltakozását. Ha Pejó más helyszínre képzeli el izgalmas, de néhány jelenetben esetlen történetét, szembetűnőbbek lennének a film hibái: jól választott helyszínt, és szereplőket is. Arra a kérdésre, hogy miért is marad Radu Dima (Bogdán Zsolt), a főhős, a telepen, egyértelmű a válasz. Pejó szeretné elhitetni, hogy azért, mert együtt érez a falu lakóival, mert a szeméttelepi Dallast tartja az otthonának, vagyis számára ez az a hely, ahol a rászabott életet élheti; hogy hiába minden kitörési kísérlete, csak ott lehet önmaga, csak ott találhatja meg a neki rendelt feladatot. És mégis, nehezen elképzelhető, hogy Radu Dima képes feladni konszolidált polgári életét csak azért, hogy a falu kilátástalan helyzetén változtasson. Az egyetlen hiteles motiváció – nem az, hogy autólopási ügybe keveredik, hiszen indokoltabb lenne, ha a rendőrség előtt tisztázná magát – Oanna, a gyerekkori szerelem. Benne valóban megvan az a csábító erő, ami értelmezhetővé teszi Radu Dima maradását. Ha Gryllus Dorka alakítása nem lenne meggyőző: a film könnyen paródiává válna. A joviális, városi házasság helyett Dima a veszélyes – szó szerint tüzes – szerelmet választja. Oanna olyan nő, akiért érdemes a szemétdombra költözni.

Pejó nem vádolható – a rasszizmus felé vezető – sematizmussal, hús-vér ember minden figurája. Olyanok, mint amilyenek, mi mindannyian (lehetünk), ha a törvényen, és a gátlásainkon kívülre kerülünk. A szemétdombra.

Mégsem érezni a szagukat. A telep felett szálló orrfacsaró bűzt. A széthordott ruhák hónaljszagát. Pejó – felesleges – erőfeszítéseket tesz azért, hogy a filmje szép legyen. A melodrámai epizódok eltávolítják a Dallast a valóságtól. A Dallas zenéje nem fúvós-őrület: Kathy Horváth József szívszorító dallamokat csihol ki Stradivarijából. A Dallas nem Kusturica cigány-infernójára hasonlít: itt mindenki becsületes – a lelke mélyén. A szépelgő játékban – az édes-bús zenében – feltűnőek a hamis hangok. A telepen bolyongó, bekattant zongoraművésznő sem illik ide.

Pejó nem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy valami bűzlik itt, hogy hogyan élnek emberek, nem is olyan messze tőlünk, a 21. században, csak el akar mesélni egy történetet. Egy igazi hősről. Akinek nem fordul ki a bele a szeméttelep bűzétől. Aki nem ijed meg a saját árnyékától. Aki – hiszen ez a hős igazi feladata – visszaadja a társadalom alján élőknek az emberhez méltó élet reményét.

 

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/04 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8199