KönyvFilmtér, filmdíszletA látvány szemléléseSzékely András
A példányszámot nem közli a kolofón, de néhány száz példányban láthatott napvilágot a Filmtudományi Szemle sorozatában a Menyhárt László szerkesztette kötet. A művészettörténész-szerkesztő nem minden újságírói ravaszság nélkül jegyzi meg, hogy a könyvben „a vélt vagy reális fogyatékosságok a jövőben végső soron eredménnyé is kovácsolhatok, amennyiben a téma mintegy a penzum kipipálásával nem merül ismét a feledés homályába”. Hej, de szép magyar találmány volna, ha úgy általánosságban is felfedeznénk a fogyatékosságból kovácsolás útján nyerhető eredmény eljárását! A magam részéről kevésbé vagyok optimista – inkább attól tartok, ez a könyv lesz az „utolsó szó” a filmtér és filmdíszlet, gyakorlatilag a filmen megjelenő látvány tanulmányozásában. Az előttünk álló évek nemigen fognak kedvezni szűk körű, szakmai kiadványok finanszírozásának...
A kötet kétségkívül sokszínű. Van benne elméleti jellegű tanulmány: Balogh Gézáé, Színpadi tér – filmtér mint eredeti helyszín címmel, okos és kézenfekvő gondolatokkal. Erdély Miklós a filmzenéről írt, amelynek meglehetősen kevés köze van a témához, dehát Erdély végül is képzőművész, a cím pedig némi rafinériával utal a kötet tematikájára – Hangkulisszák – a filmben és a valóságban –, s azonkívül rövidségében is nagyon tartalmas, figyelemre méltó írás, okos dolog volt megjelentetni. Rajnai András Elektronikus képkombináció – elektromos díszlet címmel a saját munkáját vázolja, megbocsátható öntudattal úgy vélve: „Ha az olajválság korában bebizonyítanánk, hogy a gépkocsik benzin nélkül is üzemelhetnek... akkor lényegében hasonló csodáról beszélnénk, mint amit az elektronikus mozgókép korszaka lehetőségként elénk tár.” A hasonlat szép; a bluebox és egyéb technika lehetőségei valóban óriásiak; csak az eddigi produkciókból valahogy úgy tetszik: igaz, hogy benzin nélkül is pörög a kerék, de csak úgy, mint egy Trabant a Szahara homokjában – a csodához szilárd, irodalommal kövezett, színészi játékkal borított úthálózat kell... de hát ez még kialakulhat.
Bodrossy Félix tanulmányának Kiterjesztett díszlet – szintetikus filmkép a címe. Ez a tanulmány egyszerre szól az utca emberéhez, aki az utcáról bemegy a moziba (és moziba megy, nem filmet nézni, de azért ő is ember, sőt megvette a felemelt árú jegyet, és megérdemli, hogy profi kommerszet kapjon a pénzéért), valamint az idegen nyelvet kevésbé ismerő filmeshez. Számukra a „speciális effektusok” specialistája a félrefordítások trükkjeit is leleplezi, egyben tömören összefoglalja film (és még mennyi minden más... ) gyártásunk alapbajait: „Nehéz feladatra készülök, kérek hát egy jóképességű kollégát, akivel megbeszélem a feladatot... Megbízom, csináltassa meg a szükséges kellékeket... Amikor szeretném megvitatni a munkája eredményét, megjelenik a díszletben egy teljesen ismeretlen személy, olyan szerkentyűvel, ami lidérces vázlata csupán a megbeszéltnek... Aki tovább passzolta a feladatot, az én kétszáz szavas instrukciómból kettőt adott át neki, s ő abból is elfelejtett egyet... „S mi történik a forgatás napján? Megjelenik egy harmadik személy, rendszerint egy tanuló, aki már nem tudja lejjebb passzolni a feladatot, és mindenről most hall először.” Nem tudom, mennyire túloz Bodrossy – de alighanem kiváló forgatókönyvet is tudna írni. Engem mindenesetre lenyűgözött fordulatos stílusa, finoman rugdosgató – nem csipkelődő! – iróniája és az a szerénység, ahogy saját találmányáról ír („annak ellenére, hogy a szakirodalomban ilyen szerkentyűvel nem találkoztam, kizártnak tartom, hogy Supermanéknál és társaiknál a probléma ne merült volna föl, és ne teljesen azonos megoldásra jutottak volna ők is”).
Kevesebb elragadtatással olvastam Somogyi György Walt Disney és a pop-paradicsom című tanulmányát. Egyrészt a pop artot sokkal jelentősebbnek és bonyolultabbnak, másrészt képviselőik szövegeit manipuláltabbnak tartom, mint Somogyi, harmadrészt a megírás módja sem tetszett. Az a fajta – a maga nemében gyakori – modern művészeti tanulmány ez, amelyet elsősorban a témát a szerzővel azonos szinten ismerő olvasó tud méltányolni – neki viszont nincs égető szüksége a cikkre.
Csik István Egységes szemlélet címen interjút készített Szinte Gáborral, akinek válaszai kissé hivatalos-általánosra sikerültek, bár így is kétségkívül informatívak. Ispánki Ferenc írása és rajza A filmszcenikai könyvtár és dokumentáció kérdésköréről abszolút belső, szakmai ügy – e könyvben inkább bővebb lábjegyzetnyi adalék lehetett volna.
A kötetet Menyhárt László Körinterjúja, zárja le. Megszólal Bachman, Banovich Tamás, Bódy, Mátay Lívia, Vayer Tamás és mások – tervezők, rendezők, tévések, filmesek, sőt, egy újságíró is, igaz, az ő mellékes adatait már nem közli a körinterjút kiegészítő kislexikon (amelyet viszont nem ártott volna a kötet minden filmes munkatársát bemutató felsorolássá bővíteni).
A körinterjúban megszólaló nézetek taglalására nincs itt mód; hadd hívjam fel azonban a figyelmet Bachman Gábor freudi jellegű őszinte elszólására:”...személyes hiúságunkat egy eszméért (Weöres Psyché-Nárcisz művéért) feláldoztuk...” Nagyon meghatódtam... Szerintem nem eléggé áldozták fel, de ez más kérdés – Bachman megjegyzése is azt bizonyítja, amit a díszlettervezést szakmának, mesterségnek tartó Vayer Tamás mond: „... a műhely, a művészeti alkotóközösség lényegének megértése lassú folyamat”.
Még valami. Lovas Ferenc, a belsőépítész mondja a körinterjúban: „Vizuális igénytelenség mutatkozik országosan...” Hát ezt valóban illusztrálja a kötet képanyaga, amely mintegy egymásra hányva bemutat valamit a körinterjú résztvevőinek munkáiból, viszont semmivel sem dokumentálja Balogh Géza, Bodrossy Félix vagy Somogyi György tanulmányait.
Na persze, ha sikerül felfedezni az eredménykovácsolás új módszerét, akkor a fenti megjegyzés nem bírálat, hanem fogyatékosság mint nyersanyag biztosításának elismerése.
(Filmtár, filmdíszlet, Bp. 1982. Magyar Filmtudományi Intézet. 197. o.)
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 734 átlag: 5.65 |
 |
|
