KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A vadság napjai

Szavatossági idő

Varró Attila

Wong Kar-wai korai munkája az amerikai vadmotoros filmek hongkongi változata, persze melankolikus WKW-átiratban.

 

Hiánypótlásra szakosodni kockázatos filmforgalmazói vállalkozás, főként, ha nem maga a mű, inkább alkotója jutott el a sikert garantáló kultikus/klasszikus rangig. Míg annak idején a Rózsaszín flamingók vagy a Salò, legfrissebben pedig az Akira iránti közönségfigyelem jobbára borítékolható volt, sokkal kockázatosabb annak eldöntése, vajon Wong Kar-wai jobbára ismeretlen korai munkája, az A vadság napjai generál-e érdeklődést és ami még fontosabb – kielégíti-e elkészülte után 15 esztendővel is a rendezőjével szemben azóta támasztott elvárásokat (vagy beállhat Pepi, Luci, Bom és a többiek mellé a sorba).

Ráadásul az 1991-es hongkongi játékfilm eleve vesztes pozícióból indul, mivel időközben nem csak szerzői oldalról ragyogják túl érettebb Wong-darabok, de a manapság az ázsiai filmmel kapcsolatos tömegfilmes elvárások is jócskán megváltoztak mifelénk. Miközben Wong intenzív debütfilmje, az Ahogy felszáradnak a könnyek némi megszorítással szépen beilleszthető lenne a karcos, noirba hajló triádfilmek utóbbi években felkapott trendjébe (Full Alert, Mission), az 1994-es Az idő hamvai pedig legalább külsőségeiben hozza a látványos wuhszia-ismérveket, a korai Wong-féle zsánertrilógia középső darabját jelentő A vadság napjai választott műfaj szempontjából nem sokat mond sem a mai, sem a honi moziközönségnek. Az úgynevezett fei-filmek, amelyek szűk fél százada az amerikai vadmotoros mozik (Vad, Haragban a világgal) kantoni megfelelői voltak rebellis ifjú hőseikkel, már A vadság napjai forgatása idején is rég feledésbe merültek, manapság pedig legalább egy Akira vizuális intenzitása kéne ahhoz, hogy belopják magukat a filmszínházakba: Wong ezzel szemben következetesen megfosztja művét minden csábító zsánerjegyétől (sehol egy chicken run az esős aszfalton), az akciójeleneteket minimálisra redukálja, mind számban, mind hosszban, mind pedig jelentőségben, a nosztalgiaértékkel bíró, fetisiszta tárgyi világot pedig maradéktalanul felszámolja – motoros ámokfutás és zenegép helyett hosszú séták és még hosszabb csendek uralják a film 1960-as retróvilágát.

A vadság napjai nyílegyenesen az ismerős Wong-univerzum szívébe viszi közönségét, akár tematikáját, akár formavilágát nézzük: egyoldalú, félbemaradt érzelmekből felépülő, melankolikus szerelmi négyszöge, gyökértelen, mindig épp félúton lévő hősei, szinte már az erőltetettség határát súroló idő-szimbolikája épp olyan ismerős lehet a Chungking Expressz vagy a Szerelemre hangolva szerelmeseinek, mint többszálú, finoman érintkező cselekményvezetése (amelynek linearitása ezúttal még szinte érintetlen), elliptikus szerkesztésmódja vagy éppen izolálódott hőseit kicsiny mélységélességgel, hosszan kitartott statikus beállításokkal képcellákba záró, kifakult felvételei. Enciklopédikus igényű összefoglalása lehetne a teljes későbbi életműnek, ha idén készült volna – az A vadság napjai azonban megelőzi a későbbi remekműveket: noha maga korában a hongkongi filmgyártás szokatlan, formabontó remekét jelentette, mára csak csírákat, rügyeket kínál, ígéreteket, amelyeket Wong Kar-wai azóta beváltott nekünk. Míg a beteljesületlen szerelem wongi alaptémája a Szerelemre hangolva történetében már szinte példátlan tökélyű repetitív szerkezet pompájában virágzik, itt még kamaszos, rég merészségét vesztett céltalansággal kószálunk benne; a belső narrátor csupán színfoltként bukkan fel, míg pár évvel később már egész történeteket hangol át jelenléte; miközben a friss opuszok elvarratlan befejezései tökéletes egységbe zárják a cselekményt, 1991-ben még zavarba ejtő, szinte csak gesztusértékű finálét kapunk egy korábban ismeretlen figura hosszas epizódjával (amely egy soha el nem készült folytatás átkötéseként szolgált volna).

A vadság napjai értékéből persze valójában szemernyit sem vesz el, hogy rendezője azóta izmosabb lett, miközben sok ifjú titán erejét vesztette: szokatlan szépségű, megindító és finomművű darab, ily módon ritka ajándék az aktuális felhozatalban. Ugyanakkor jobban feltűnnek modoros pillanatai, túlfeszített megoldásai, amelyek a csikóévek báját jelentik, de idős korból visszanézve másként hatnak. Szerencsére a szavatossági idő csak ananászkonzervekre és tucatfilmekre vonatkozik, a A kötélre, a A barátnőkre vagy az Alien harmadik részére épp oly kevéssé érvényes, mint a hajdani vadság napjaira, amelyek talán attól a legszebbek, hogy romlandóak.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8607