KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/július
MAGYAR MŰHELY
• Zalán Vince: „Tán őszi fáknak hulló levelére?...” Gémes József (1939 – 2013)
JAPÁN ZSÁNER
• Varró Attila: Tokiói történetek Ozu zsánerfilmjei
• Vágvölgyi B. András: Zen mesterem meghalt Donald Richie (1924-2013)
• Csiger Ádám: A háború művészete Nindzsafilmek – 1. rész
HOLLYWOODI FANTÁZIA
• Huber Zoltán: Ismét izgalmas Új amerikai SF-filmek
• Varró Attila: Nehéz Istenné lenni Az Acélember
• Szabó Ádám: Sötét megváltók Képregényhősök válságban
• Andorka György: Illúzió az illúzióban Bűvészfilmek
ALPINISTA KAMERA
• Baski Sándor: Mert ott van Hegymászó-filmek
KECHICHE
• Gyenge Zsolt: Pünkösdi pálmaág Abdellatif Kechiche
MAGYAR MŰHELY
• Gelencsér Gábor: Egymásra néztek Galgóczi és Galambos
LENGYEL FILM
• Pályi András: A hőskorszak vége Lengyel Filmtavasz
• Veress József: A másik múzsa Wajda ecsetje és ceruzája
MOZIPEST
• Ardai Zoltán: Hosszú a búcsú Krúdy Budapestje
• Sipos Júlia: A Perzsa séta effektus Beszélgetés Pásztor Erika Katalinával
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Tisztelet a fiataloknak Linz
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: The Walking Dead Szemben a többséggel
• Kolozsi László: Magassági ámor Szabadság – Különjárat
KRITIKA
• Nagy V. Gergő: A kerítésen túl Lágy eső
• Barotányi Zoltán: Nyilván tartottak tőlünk A tartótiszt
DVD
• Benke Attila: A hét szamuráj – Vágatlan változat
• Kaplan György: Fejlövés
• Sepsi László: LEGO Batman: A film
FILMZENE
• Hubai Gergely: Milliót érő hangjegyek A James Bond téma
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI Egri csillagok
MAGYAR MŰHELY
• Báron György: A nyitott zárt kör Jacques Rancière: Utóidő

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Hamlet, vagy amit akartok

Hegyi Gyula

Hamlet, vagy amit akartok. A magyar címnek kevés köze van az angol eredetihez (In The Bleak Midwinter). Ezúttal mégis megsejtet valamit a lényegből. A mai népek bizony nem nagyon akarják Hamletet, egészen mást akarnak helyette: szappanoperát, sci-fit vagy véres thrillert. Nem mintha a Hamlet nem lenne elég véres és elég ,,thrilling”, azaz borzongató. Csakhát a tévésített ízlés szerint kicsit sokat beszélnek benne, ráadásul nehézkesen, s a főhős is kurtán-furcsán meghal a történet végén.

Kenneth Branagh filmjében az angol színházak és színészügynökségek peremén vergődő féltehetségek verődnek össze azért, hogy karácsony hetében a Hope (Remény) nevű falu elhagyott templomában mégiscsak eljátsszák a Hamletet. Elsősorban a maguk gyönyörűségére, hiszen nem áll mögöttük semmilyen szponzor, s igazi közönségben sem reménykedhetnek. A trupp sátrat ver a templomban, elcihelődik az ódon falak között s a színészvilágban elmaradhatatlan intrikák, hisztik és sértődések közepette elkezdi próbálni a Hamletet. Félresiklott igazi tehetség, kiöregedett ripacs, a királynő szerepére pályázó homoszexuális komikus, masszív dilettáns együtt gyürkőznek neki a dán királyfi tragédiájának. A darabot jó alaposan meghúzzák – persze nem annyira, hogy a helyi közönség érdeklődésében komolyan reménykedhessenek.

A történet az angol színházi világ szellemes paródiájának indul, s jóideig önfeledten szórakozhatunk a reménytelen művészi álmaikat kergető figurák kínosan mulatságos kalandjain. Idővel – és szinte észrevehetetlenül finom hangulatváltással – a történet mégis mélyebb és drámaibb tartalmat kap. Minden erőltetett hangsúly és túlbeszélés nélkül megértjük, hogy a színészek nem saját tehetségtelenségük, hanem a külvilág igénytelenségének foglyai. Üres a templom, mert az egykori hívek gyermekei már nem igénylik az Istenre való emlékezést, üres a színház is, ha Hamletet játszik: Shakespeare legfeljebb iskolai tananyag, de már nem része az élő mindennapi kultúrának. S a Shakespeare-szövegeken nevelkedett brit színészek egzisztenciális vergődésre vannak ítélve – hacsak bemutatkozó videókazettájuk alapján le nem szerződtetik őket valamilyen hollywoodi produkcióba. A kép sötét s talán nem is minden részletében igaz. Mégis hűen kifejezi az európai kultúra szorongását. Százféle cenzúrát, üldöztetést, elnyomást és könyvmáglyát túlélt már, most azonban a feleslegesség érzésével kell szembesülnie, s ez igazán bénító és megalázó érzés.

Kenneth Branagh a szó legnemesebb értelmében maga is kiváló ripacs és ripacsmester, azért igyekszik a lehető legfogyaszthatóbb módon megjeleníteni az európai kultúra véghangulatát. Derűs és érzelmes pillanatok, családi, szerelmi és egzisztenciális poénok, váratlan fordulatok oldják a feszültséget: de magán a keserű látleleten mégsem óhajt enyhíteni. Hamletre a mai világban nagyon kevéssé van szükség. Aki számára mégis fontos Shakespeare, az legfeljebb annyit tehet, hogy valami keveset megpróbál belőle a lehető legvonzóbb mai csomagolásban mégis átmenteni a kulturális szupermarket értéktelen kacatoktól roskadozó polcaira. Ilyen értelemben talán még szerencsésebb lenne a következő cím: Amit akartok, de mégis egy csepp Hamlet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1996/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=38