KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kultmozi: Baleset

Nyári oktatás

Ardai Zoltán

A Baleset láttán a néző folyton balesetveszélyben érzi magát. Oxfordi angol Joseph Losey-tól.

 

Losey ama sok nyilatkozata közt, amelyet A szolgáról tett, az egyikben bevallotta, hogy maga sem tudja pontosan, miről szól ez a műve. Valójában persze inkább dicsekedett ekkor, hiszen ha egy ennyire szuggesztíven egybeöntött mű tematikailag talányos marad, az nem hiba, hanem éppen a legnagyobb kunszt, és ilyen tekintetben nem is A szolga mutatkozik a legjobb Losey/Pinter-darabnak, hanem a Baleset.

Negyven évvel ezelőtt készült angol színesfilm ez, a Nagyítással egyidős, és akad is néhány olyan stílusrokon jelenete, amelyből magából kitalálható volna az évjárat. Fojtott cselekményességű, ugyanakkor nagyszabású képsorok, egyszerre naturálisak és balsejtelműen dekoratívak, a következő helyszíneken: oxfordi campus-ablak, folyó átszelte őspark, tévészékházi csarnok Londonban.

Évek során át „alapmozinak” számított a Baleset, aztán – bár amúgy állta az időt – „rétegfilmmé” retirált, mígnem mára alig is hozzáférhető, feledtségben bujkáló ódon mozgóképi delikátum lett. Sorsát részben az is magyarázza, hogy míg említett cannes-i vetélytársa máig sem okoz alapfokú értelmezési zavarokat szinte senkinek, a Balesettel a néző folyton ilyenféle balesetveszélyben érzi magát. Ezt a hatást pedig, legalábbis ha csendes, magától értetődő életszerűséggel árad a vászonról, időközben elfelejtettük kedvelni. Sokan már el sem hiszik, hogy egykor élvezetet okozhatott ez: sodródni egy filmmel vagy regénnyel, amelynek menete úgy kerüli el a neki felkínálkozó cselekményi sztereotípiákat, illetve valamely szerzői vesszőparipa sarkantyúzását is, hogy tán sosem tudjuk meg, merre is haladunk, és micsoda csillámlik itt a homályban – de nagyon megyünk. Maga a Baleset ugyan nem egyszerűen kerüli a sztereotípiákat, éppenséggel játszik is velük. A kiindulásul szolgáló regénynél a film úgy rejtelmesebb, hogy egyszersmind dramatikusan konstruáltabb.

Hogy, hogy nem, minél szigorúbbak itt a tetten érhető szerkesztési műveletek, annál szédítőbb a mozzanatok viszonyaiban a természetinek érződő fénytöréses bomlás.

A nyitójelenet: langy kertvárosi estén baleset történik. Bizonyos oxfordi filozófiaoktató – amúgy családfő – két előkelő tanítványa príma autóval a férfi házához igyekezvén ütközik egy örökkön kérdésesnek megmaradó tereptárggyal. Az osztrák mágnáslány élve marad a felfordult kocsiban – a helyszínre érkező tanár húzza ki őt onnét –, a szőke angol fiú viszont már a baleset közben meghalt. A film túlvégén, de még nem a zárójelenetben látjuk az időrendi folytatást: a tanár vágybetöltő célzattal kihasználja felesége kórházi távollétét, csemetéi üdülését és a házba terelt lány állapotát. A két szakasz közt, a film javarészében a baleset előzményei térképeződnek föl minuciózusan, lassú, feszült tempóban, tantestületi teázás, tanóra-fragmentumok, séták, effélék során. Ha az előbb vázolt két eseményt tekintjük „a lényegnek”, úgy az előzmények a következőt látszanak tanúsítani: a ligeti autóbaleset egyenlő azzal, hogy a nyíltlelkű, vidám, egészséges agresszivitású angol ifjút megölte az oxfordi tankolostor fülledt levegője, a játszma-életű, szövevényes lelkű, korosodó tanuraknak meg a szűkszavú osztrák szépségnek az akart-akaratlan együttműködése. Csakhogy legalább ennyire jogos az ifjú Williamet mellékszereplőnek nézni, a két „lényeges” esemény közti analitikus „tölteléket” pedig – legalábbis a hosszú, atmoszferikus víkendparty huzamát – a  Baleset velejének. Ez hordozza ugyanis a legizgatóbb filmbeli kérdéseket, amelyekre sem a haláleset eljövetele, sem a filozófiatanár Stephen (bárha posszibilis) lealacsonyodása nem válasz. Itt vagyunk a leginkább élvezhető zavarban, figyelvén, mi is zajlik itt, vajon a váratlan szituatív fordulatok milyen nagyobb fordulatok készülődéséről terelik el a figyelmet. Vajon lelepleződik-e a lány, mint a környék általános csábítója, vagy valamivel többet ér ennél, és épp Stephen csábítói programja áldozataként bizonyul majd akár főszereplőnek? Stephen, akinek magatartása csak érlelget ilyen erotikailag is, morálisan is eléggé érdekesnek sejlő programot – valójában veszít aztán a balesettel. Ekkor oltódnak ki azok a mégoly kétes fényű lehetőségei, amelyek eddig az egész filmet is úsztatták. Vagyis hiába zárul le a történet – jól kivehető borús összképet kínálva –, a véghatásban fennmarad az „eseménytelen” részek furcsa ragyogásának emléke is, mintha a leginkább várható fejlemények, a tipikusan rossz dolgok bekövetkezte csak elfedése volna valaminek – úgy a filmcsinálók, mint a sors részéről. Fojtott farkashajlamok az angol teadélutáni felszín alatt, elő-elővillódzva: filmen ez csak közhely, ám hogy e mögöttes erők is felszíniek lehetnek egy még rejtettebb humán telérhez képest, ezt ritkán láttatták úgy filmen, mint a Baleset tanár kollégákat játszó férfiszínészei, a Losey-féle hűvös, de nem fagyos beállítások kedvezményezettjei, Bogarde és Baker. A játék igazi öröme az ember oldalán van – bár az arany végül az ördögé lesz természetesen.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/06 45. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9009