KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Buffalo Bill és az indiánok

Buffalo Bill

Szász Imre

 

Nagy csalódást fog okozni Robert Altman filmje a dörgö coltokra, dübörgő bölénycsordákra, hujázó s lándzsával hadonászó indiánokra vagyis a neves vadnyugati hős, William Cody kalandos életére vágyó közönségnek. Azután azoknak is, akik legalábbis a hősnek – immár Buffalo Bill néven – a nemzetközi hírnévig emelkedő cirkuszi karrierjét szeretnék végigizgulni. Altman ironikus-szatirikus – s erősen anakronisztikus – filmje nem a vadnyugatról szól, hanem a mai Amerika tudatáról. Szentség-törően még az is eszembe jutott: Jancsó Miklós-film ez, negatívban, vagyis ironikusban. Nem a hatalom és elnyomás fejlődésvonalának, hanem az öncsalás, a történelmi showbiz kezdeteinek vizsgálata.

Mindig irigyeltem az amerikai irodalomtól, filmtől, hogy hatalmas intézményeket kicsúfolhat, legendás történelmi alakokat megnézhet a visszájukról is, míg nálunk a hősöknek szeplőtleneknek, az intézményeknek érinthetetleneknek kell lenniük, nemcsak a hivatalos kívánság, hanem a közvélemény okából is. Persze, ez nemcsak felfogás, hanem történelmi körülmények kérdése is, s biztos vagyok benne, hogy a művészeteknek e detoxikáló állomásai, amelyek a nemzeti tetszelgés mámorából józanítanak ki, nem mindig népszerűek odaát sem.

Nem mintha Buffalo Bill olyan nagy hőse volna Amerika történelmének (de hát nem is róla van itt igazán szó, hanem a legendájáról s arról, amit e legenda jelez.) Előbb indián- és bölényvadász, aztán cirkuszi mutatványos. Illetve, a film szerint igazából csakis cirkuszi mutatványos, aki a bőrharisnyai tudományokban sose is jeleskedett. Piperkőc nőkben valamilyen felfoghatatlan okból csak az operaénekesnőket szereti, kitűnő üzletember és Ösztönös reklámzseni. Ezért szerződteti le cirkuszához Sitting Bullt – Ülő Bikát –, az indián főnököt, aki a Little Bighorn folyónál megverte Custer tábornokot. A véres kezű indián, fehér emberek lemészárolója Buffalo Bill – Paul Newman – cirkuszában! Ezt zabálni fogja a közönség.

Ha jól emlékszem, zabálta is’ annak idején. Réges-régi olvasmányaimban mintha arról lett volna szó, hogy Ülő Bika még Európába is átjött turnézni a cirkusszal.

De nem itt. Itt a cirkusz nem turnézik, áll egy sivatagias völgyben, s a nézők idejönnek. Köztük az amerikai elnök is, nászútján. Ülő Bika pedig azért állt be a cirkuszba, mert szellemei megsúgták neki, hogy itt találkozhat a nagy fehér atyával, s előadhatja neki kérelmét népe megsegítésére. A fellépések honoráriumát, takarót, élelmet is megcsappant népének küldeti. Egyébként nem sokat produkál, körbelovagol a porondon, s kész. Beszélni nem beszél a kicsi öreg indián, azt ráhagyja óriási tolmácsára, William Sampsonra – a Száll a kakukk fészkére ál-néma indiánjaként ismertük meg. Sampson pedig rendületlenül közli a meg sem szólaló sziú főnök véleményét, kívánságait.

Ülő Bika azután dolgavégeztén visszamegy a börtönbe, ahonnan a cirkuszba hozták. Majd megszökik, s útközben meghal. Halála után egy részeg éjszakán megjelenik Buffalo Billnek, oly pompás tolldíszben, amilyet életében sose viselt. William Sampson pedig beáll a cirkuszba, s minit a vérszomjas indiánok képviselője, gyermetegen ügyetlen birkózásban hagyja magát legyőzni minden nap a fehér ember képviselőjétől, Buffalo Billtől.

A tanulságot ennyiből is ki-ki levonhatja.

Én azonban minden tanulságot levonni őszintén szólva nem tudok. Mit akar Altman mondani például Ülő Bika holta utáni pompázatos megjelenésével? Azt, hogy ő, aki egyedül volt igazi a truppban, idővel szintén csalássá válik abban a nagy show-bizben, amit történelemnek neveznek? Vagy a száz évvel későbbi amerikai lelkiismeretfurdalást akarta jelezni? Egyáltalán: a történelemről beszélt vagy a történelem ábrázolásáról? Kicsit zavar, hogy nem éreztem rá a rendező legfőbb mondanivalójára. De talán mentségemre szolgál, hogy a film felépítését nagyon esetlegesnek, szétesőnek éreztem. Hiányzott belőle – legalábbis nekem, laikus nézőnek – az igazi fejlődés, drámai alakulás. Ezért Burt Lancaster sovány kis kommentátori szerepe nem kárpótolt. Valamelyest viszont kárpótoltak a sziporkázó ötletek, amelyek itt-ott már az abszurd humorhoz közelítenek, s ettől még jobbá válnak.

Hogy a film jó-e? Isten tudja. Majd megmondják a hozzáértő kritikusok. Én nem nézem meg még egyszer.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1979/09 19. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8141