KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Média

Amikor a farok csóválja...

Hahner Péter

 

Nem lehet nagyon rossz az a film, amelyben Robert DeNiro szerepel Dustin Hoffmannal, gondoltam, amikor beültem a moziba. Azt azonban nem sejtettem, hogy ennyire jó lesz, ennyire egyenletesen magas színvonalú, kiváló filmszatíra – és ennyire aktuális. A filmben „az elnök embere” (DeNiro) egy hollywoodi producer (Dustin Hoffman) segítségével azon dolgozik, hogy egy gyors és sikeres, csak a televíziók képernyőjén látható háborúval elvonja az amerikaiak figyelmét a választások előtt az Egyesült Államok főtisztviselőjének legújabb szexbotrányáról. Melyik ország legyen az áldozat? Természetesen Albánia, hiszen erről az országról a film szereplői szerint senki sem tud semmit. A modern filmtrükkök előállítói nem ismernek lehetetlent, s a választók hamarosan saját szemükkel láthatják a (természetesen stúdiókban előállított) megrázó jeleneteket, albán anyák hálálkodnak népviseletbe öltözve az elnöknek, s ha az ellenjelöltnek dolgozó hatóságok túlságosan hamar jelentik be a háború lezárását, az sem baj, még mindig elő lehet rángatni a frontvonalak mögött hátrahagyott, magányos harcos legendáját. Hőseinket nem érheti meglepetés, a váratlan fordulatok közepette hidegvérrel rántják elő az újabb és újabb ötleteket, háborús hősöket teremtenek a semmiből, általuk elkészíttetett „régi dalokat” fedeznek fel a Kongresszusi Könyvtár lemeztárában, s ha kell, társadalmi mozgalmat indítanak a nem létező „mártírok” kiszabadítására. Barry Levinson komolyan vette a szatíra játékszabályait: a szereplők egy pillanatig sem próbálnak „mulatságosak lenni”, mindvégig a legnagyobb komolysággal tárgyalnak irracionálisan abszurd és tökéletesen cinikus terveikről, amelyek minél nevetségesebbek, annál nagyobb sikerre tarthatnak számot. Nincs megnyugtató befejezés sem: hőseinket legfeljebb saját elbizakodottságuk sodorhatja bajba, az igazság azonban akkor sem derülhet ki, hiszen köztudott, hogy mindig az az igazság, amit a televízió képernyőjén látunk. A film egyszerre szórakoztató és hátborzongató, hiszen arra a közismert, de kellően ki nem hangsúlyozott tényre hívja fel a figyelmet, hogy a tömegtájékoztatási manipuláció lehetőségeinek megnövekedésével egyenes arányban nő a vezető politikusok szabadsága is, hiszen a filmtrükkök modern eszközeinek segítségével mindent el lehet hitetni az emberekkel, látszat és valóság kibogozhatatlanul összebonyolítható, és immár a saját szemünknek sem hihetünk.

Az amerikai történelem legújabb fordulatai, Clinton megszégyenülése, majd az ezt követő rakétatámadások riasztóan aktuálissá tették ezt a filmet. A néző azon is elgondolkozhat, hogy vajon ¡gazuk van-e az amerikaiaknak, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak vezető tisztviselőik magánéleti hazugságainak, és nem vagyunk-e mi, európaiak túlságosan is engedékenyek politikusainkkal. Egy bizonyos: még egyetlen európai ország sem készített ilyen gyilkos szatírát a kormányzat élén álló főtisztviselőről annak hivatali ideje alatt. Nem valószínű, hogy ez a tény politikusaink megbízhatóságával magyarázható.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/10 20. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3808