KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/június
BRIT BRIGANTIK
• Kovács Marcell: Véres hétköznapok Ben Wheatley
• Varró Attila: A világ tetején Brit bűnfilmek
MAGYAR MŰHELY
• Vincze Teréz: „A múltat kell megoldani” Kortárs történelmi filmek
• Schubert Gusztáv: Kísértet-história Kapa, Pepe és a történelem
• Huber Zoltán: Teambuilding a diktatúrában Magyar kult: Állami Áruház
• Kovács Kata: Látszik valami az arcán Beszélgetés Nagy Dénessel
• Bilsiczky Balázs: Spontán égés Beszélgetés Császi Ádámmal
INDIE AMERIKA
• Pernecker Dávid: Hö-hö-hö Mike Judge
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Orosdy Dániel: Sztárok és függetlenek Korszakalkotók – Kortárs amerikai filmrendezők
• Horváth Eszter: Társas magány Indie Titanic
• Géczi Zoltán: Az Irgalmatlan Nővérek ultimátuma Beszélgetés Jen és Sylvia Soskával
• Sepsi László: Csak videóra Hatvani Balázs: Gingerclown 3D
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varga Dénes: Mindhalálig jazz Fitzgerald és Hollywood
BRIT BRIGANTIK
• Csiger Ádám: Milliók mozija Danny Boyle
FRANCIS SCOTT FITZGERALD
• Varró Attila: Előre a Múltba A nagy Gatsby
FILMISKOLA
• Geréb Anna: Balettbábszínházfilm Alekszandr Sirjajev, az ősfilmes
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: „Össze tudjuk rakni Budapestből a világot” Koltai Lajos Budapestje
FILM / REGÉNY
• Hegyi Zoltán: Újraolvasó Boris Vian: Tajtékos napok
• Horváth Eszter: Sandacsacsa és Szívtépő Michel Gondry: Tajtékos napok
KRITIKA
• Sepsi László: A legenda magányossága A nagymester
• Gelencsér Gábor: Pinceforradalom Én és te
• Barotányi Zoltán: A selejt bosszúja Elment az öszöd
BRIT BRIGANTIK
• Roboz Gábor: Antihipnózis Danny Boyle: Transz
• Kránicz Bence: Ölésre ítélve Hasfelmetsző Jack a moziban

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

George Waggner: A farkasember

Köztes szerep

Pápai Zsolt

A farkasember nem lett akkora horrorsztár, mint a vámpír, a zombi vagy Frankenstein teremtménye.

 

A vérfarkas máig kuriózumjellegű figura a mozi más monstrumai mellett, annak ellenére, hogy az egyetemes kultúrában valamennyi rémalak közül az egyik legtekintélyesebb múlttal rendelkezik. Tény, hogy a film történetében a horror szubzsánerei közül a farkasember-legenda nem tett szert akkora jelentőségre, mint amekkorára például a vámpírmesék vagy a skizomozik, és ennek legfőbb oka, hogy a mítosz a kizárólagosság érvényével fogalmaz. Folyamatot ír le, nem állapotot. A farkasember nem légüres térben lebeg, nem két világ között egzisztál, mint Drakula vagy Dr. Jekyll, hanem egyenes vonalú pályát fut be, amely az embertől az állattá válás felé vezet. Ez a transzformáció végleges és visszafordíthatatlan, így a farkasember sorsa kevéssé értelmezhető a 20. század embere billenékeny határhelyzet-élményének metaforájaként. Míg Drakula folytonosan élet és halál között ingázik, míg Dr. Jekyll vég nélküli bolyongásra ítéltetett a szellemi szféra és az ösztönlét között, addig a farkasember csupán átmenetileg – a transzformáció időszakában – kapcsolódik egyszerre két világhoz. Mítosza sokkal inkább korhoz kötött, mint számos más horrorlegenda, nem véletlen, hogy gyakran ordas időkben, a végítélet bűzös levegőjét árasztó társadalmi vagy történelmi kataklizmák során bukkan fel. A farkasember nem tud az örök visszatérésről, ezért is társtalan a szörnyfigurák között. Mindenkihez tartozik, és senkihez sem: mivel emberből állattá alakul, egyszerre rokona az animális tulajdonságokat felvevő ember- és az antropomorf karakterjegyeket öltő állatfiguráknak a rémlények családjában. Az a történelmi kontextus – a negyvenes évek legeleje –, amelyben George Waggner munkája megszületett, mindkét változatra bőven mutatott példákat.

A horror eme alapdarabja hasonlóképpen bizonytalan pozíciót foglal el a borzalommozik rendszerében, mint címszereplője a szörnyfigurák között. Waggner opusza nem az első vérfarkasfilm a mozgókép históriájában, még csak nem is az első ilyen hollywoodi mozi (1935-ben Stuart Walker már leforgatta A londoni farkasembert), viszont a műfaji sztenderdeket kodifikáló jellege miatt kitüntetett szerepű a zsáner történetében. A reprezentáns Universal-horrorokat egybegyűjtő sorozatba tartozó DVD a szokott módon, extrákkal alaposan megpakolva (dokumentumfilm, audiókommentár, képgaléria, trailer) jelenik meg, a kiadás színvonala tehát méltó a film jelentőségéhez.

A történet Wales-ben játszódik. Bátyja halála után hazatér amerikai tanulmányútjáról a család kisebbik fiúja, hogy apja bevezesse a birtok igazgatásának rejtelmeibe, a jóravaló, derék Larry azonban érkezése után röviddel letér a neki szánt pályáról. A rendezők gyakran azzal fejezik ki rokonszenvüket a társtalan farkasemberrel szemben, hogy bűn nélkülivé teszik a későbbiekben transzformációt elszenvedő embert. Larry is ilyen, bűntelen, pontosabban egyetlen bűne az, hogy szerelmes. Abban a pillanatban, amikor közvetlenül hazatérése után először pillantja meg az imádott nőt, elindul a végromlás felé vezető úton: a nő vezeti el a szerelmes férfit abba az erdőbe, ahol a transzformáció nem sokkal később elkezdődik, és a nőtől származik a vérfarkas ellen kizárólagos fegyverként bevethető ezüstfejű bot, mely a zárlatban valóban végez is a hőssel.

A vérfarkas-filmekben a bűn nélküli ember válik gyilkológéppé, így a néző számára markánsabban érzékelhető és sokkolóbb a transzformáció okozta pusztítás. Waggner ennek a kontrasztnak a nyomatékosítása céljából döntött a kifejezetten jámbor tekintetű, szinte bamba Lon Chaney, Jr. címszereplőként szerződtetése mellett, ami telitalálat, azonban nem volt következetes, és rokonszenvét megtartotta a figura iránt annak átalakulását követően is. A farkasmaszk mosolyt fakaszt. Waggner munkája keletkezésének időpontja alapján hiába tartozik a második generációs Universal-horrorokhoz, valójában még a régi iskolához sorolható, a direktor a klasszikus rémfilm egyik utolsó mohikánja, nem pedig az új idők pionírja.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2353