KritikaAz átkelés madaraiDrogfolklórTeszár Dávid
Bennszülött tradíciók és a kapitalizmus frontális ütközése a kolumbiai sivatagban. A kígyó ölelése alkotóinak új filmje.
Ciro Guerra a kortárs kolumbiai film
legfontosabb szerzőegyénisége, akinek a Magyarországon is bemutatott A kígyó ölelése (El abrazo de la serpiente, 2015) hozta meg a nemzetközi ismertséget
(a tárgyévben Oscar-jelölésig jutott, ám a Saul
fiával szemben alulmaradt). Guerra a kolumbiai táj és a helyi hagyományok
krónikása, legyen szó országa ezerarcúságát nagy művészi erővel bemutató road
movie-ról (A szél utazásai – Los viajes del viento, 2009) vagy az
amazonasi őserdőbe kalauzoló A kígyó
öleléséről, amely a kolonializmus pusztítását mutatta be kettős
(bennszülött és külföldi) perspektívából. Legfrissebb munkája, Az átkelés madarai (Pájaros de verano, 2018) az előzőhöz hasonlóan a cannes-i szemlén
debütált, és részben ismétli, részben pedig továbbgondolja a rendező főbb témáit:
ismétli annyiban, hogy újfent a helyi tradíciók és a külső erők bomlasztó
hatása kerül a középpontba, és továbbgondolja annyiban, hogy markáns műfaji
keretbe helyezi a cselekményt, valamint itt kapnak először hangsúlyt a női
karakterek az életművében. A műfaji keret jelen esetben a gengszterfilm, a női
hősök szerepeltetése pedig az Északkelet-Kolumbiában élő wayuu bennszülöttek matrilineális
klánrendszeréből fakad.
A valós alapokon nyugvó
történet a kolumbiai drogkereskedelem Escobar-korszakot megelőző, kevéssé
ismert fejezetét teszi meg kiindulópontnak (1960-as évek vége), amikor még
marihuánával üzleteltek az amerikaiakkal. Az öt fejezetes struktúrával dolgozó,
közel másfél évtized történéseit bemutató mozi különlegessége, hogy Guerra
számára mintegy másodlagos a zsáner, helyette inkább a helyi jellegzetességekre
fókuszál: akkurátus, antropológiai, illetve etnográfiai igénnyel és
dokumentarista részletességgel mutatja be a wayuu törzs életmódját,
öltözködését, prominens figuráit, íratlan szabályait, népszokásait és
rituáléit, valamint a törzsön kívüliekhez fűződő viszonyát. A kolonizáció
helyett itt a drogbiznisz és a vele érkező gazdagság lesz az az elem, amely
konfliktusba kerül a bennszülött klán tradicionális értékrendjével.
A történet szerint a főhős
Rapayet kiszemel magának egy ifjú wayuu-lányt, de az édesanyja, a komoly
tekintélynek örvendő Ursula ellenzi a házasságot, és irreálisan magas hozományt
szab a férfinak (a wayuuknál a férfi dolga a hozomány, és ő költözik a feleség
családjához). Rapayet azonban a törzsön kívüli barátja segítségével egyre
nagyobb tételben teríti a marihuánát a jenki hippiknek, így eleget tesz minden
mesebeli feltételnek és elnyeri a lány kezét. A lány anyja bizalmat szavaz neki
egészen addig, amíg az üzlet és annak folyományai nem ütköznek a klán
vérbosszút is tartalmazó, ősi becsületkódexével. Régi vs. új, hagyomány vs.
modernitás, család vs. üzlet, feminin vs. maszkulin, intuíció vs. ráció – ezen ellentétpárok
mentén szerveződik Guerra alkotása, amelyben Ursula erélyes matrónafigurájához
hasonlóan a rendező állandó munkatársa és producere, Cristina Gallego is
kiemelt szerepet kapott (társrendezői kredit).
Az átkelés madarait
tagoló fejezetek jelzik ugyan az időt, az impozáns, végtelennek tűnő guajirai
táj mégis időtlen, mitikus jelleggel ruházza fel a mozit. Hasonlóképp
emlékezetes, hogy a feleség baljós álmai és a klán babonái misztikus
dimenzióval gazdagítják a mű szikár, szentimentalizmustól mentes rögrealizmusát
(lásd a talizmán jelentőségét, a halottak újratemetését vagy a hangsúlyos
madárszimbolikát a címtől a tipikus törzsi táncon át a mindig kísértő
szellemekig). Guerra munkája rendkívül gazdagon rétegzett, és vizualitásában is
lenyűgöző: rikítóan élénk színekben pompázó, szélesvásznú kompozíciói legalább
olyan szigorú formatudatosságról árulkodnak, mint a wayuuk törvényei.
Az átkelés madarai az
antik tragédiák fatalizmusát megidéző, rettenetes erejű cinematikus
pörölycsapás, amely napokig rezonál. Örvendetes és szerfelett kellemes tény,
hogy a magyar nézők a 2019-es esztendőt a tavalyi év egyik legkiválóbb filmjével
nyithatják meg.
AZ ÁTKELÉS MADARAI
(Pájaros de verano) – kolumbiai-mexikói-dán-francia, 2018. Rendezte: Ciro
Guerra, Cristina Gallego. Írta: Maria Camila Arias, Jacques Toulemonde Vidal.
Kép: David Gallego. Zene: Leonardo Heiblum. Vágó: Miguel Schverdfinger.
Szereplők: José Acosta (Rapayet), Natalia Reyes (Zaida), Carmiña Martínez
(Ursula). Gyártó: Ciudad Lunar, Blond Indian Films. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 125 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
