KritikaA ViszkisA mi fiunkKránicz Bence
Hiába reméltük, nem Antal
Nimród filmjéből fogjuk megérteni, hogyan lett hős a bankrablóból a 90-es évek
Magyarországában.
A klasszikus hollywoodi
műfajok közül a gengszterfilmben a legellentmondásosabb a hőssel való
azonosulás kérdése. Igenis lehet teljes erőbedobással szurkolni egy bűnözőnek,
hogy érje el a céljait, de létfontosságú, hogy e nézői pozíció kialakításához a
hősnek olyan motivációt kell biztosítani, amely jócskán túlmutat a pénzszerzés
elemi, de nemtelen igényén. A gengszternek meg kell torolnia barátja halálát (A közellenség). A gengszternek helyre
kell állítania a család békéjét, és jogos bosszút kell állnia nála
erkölcstelenebb riválisain (A keresztapa).
A gengszternek meg kell mentenie az ártatlanokat vagy a nála gyengébbeket, mint
az utóbbi évek két legjobb amerikai gengszterfilmjében, a Drive-ban és a Good Time-ban.
A példák esetlegesek,
mégis megmutatják, mikor van igény igazán a gengszterfilmre: amikor a
társadalom intézményei látványos kudarcot vallanak, és egyértelművé válik, hogy
nem tudják megvédeni az állampolgárokat, mi több, maga az establishment teszi kiszolgáltatottá a kisembert. Ezt tükrözte az
amerikai közhangulat a harmincas, a hetvenes és a kétezertízes években, és ez
van a levegőben negyed századdal a magyarországi rendszerváltás után. Antal
Nimród rendezőt a kétezres évek közepe óta foglalkoztatta „a viszkis rablóról”
szóló film terve. Akkor a valós történések friss emléke miatt lett volna helye
a filmnek, a mai magyar társadalmi klímában viszont talán még nagyobb sikerre
számíthat. Az utóbbi években készített felmérések alapján egyértelmű, hogy a
legtöbb magyar ember számára a rendszerváltás értékveszteséget hozott: az
állami gondoskodás akolmelegét nem pótolták az egyéni érvényesülés lehetőségei,
tisztességes úton nem sokan tudtak meggazdagodni. A Viszkis bűnöző, igaz, de
legalább ki tudta játszani az igazságtalan rendszert, kedvére cicázott a
rendőrökkel, és „nem bántotta” az egyszerű embereket.
Legalábbis ezt a képet
építi fel Ambrus Attiláról Antal Nimród forgatókönyve. Legyünk nagyvonalúak:
nem baj, hogy nincs szó a szájába dugott pisztolycső miatt éveken át bevizelő
biztonsági őrről, vagy a megpofozott nőkről, nem dokumentumdrámát nézünk. Antal
következetesen a Viszkis oldalára áll, és nyomatékosítja, hogy Ambrusnak
jóformán nem maradt más lehetősége, mint a bankrablás. Állampolgárságáért
cserébe kenőpénzt kell fizetnie, becsülettel ellátott törvényes munkája
aprópénzt fial, ráadásul szerelme tehetős szülei is nincstelen senkinek
tartják. Antal a film feléig példás ritmusban vezeti fel a Viszkis
karriertörténetét, a kora kilencvenes évek kolorlokáljával otthonosra hangolva
a bűnbe csúszás elkerülhetetlennek és megbocsáthatónak tűnő stációit.
De mi történik az első
és a huszonnyolcadik bank kirablása között? Hogyan válik egy „rendes gyerek”
megélhetési bűnözővé? Miért fogadjuk el, hogy az addig igen találékony
emberként bemutatott Ambrusnak az első megszerzett milliók után sincs jobb
ötlete a bankrablásnál? Erre a kérdésre Antal Nimródnak nincs válasza, A Viszkisből ezért nem lesz sem
emlékezetes gengszterfilm, sem mélyre ható látlelet az elrontott
Magyarországról. Párperces montázsokat látunk arról, hogy a Viszkis elutazgatja
és eljátssza a pénzt, majd a hős mindezt el is mondja az őt faggató nyomozónak.
Felszínes, olcsó megoldás, nem méltó az addig ügyesen épített karakterhez, a
hiteles bűnözőkarrier-történetet ígérő felvezetéshez. Ezen a ponton a
főszerepet játszó Szalay Bence karizmája és színészi eszköztára is kimerül, arról
pedig szó sincs, hogy a hősszerepet átvegye tőle az egysíkúan ábrázolt rendőr (Schneider
Zoltán) figurája, noha azzal a megoldással talán több szempontú, komplexebb
társadalomképet mutató elbeszélés kerekedett volna.
A játékidő utolsó
harmadára igényes illusztráció marad csak a Viszkis átgondoltan induló,
társadalom- és életrajzot frappánsan összefésülő történetéből. Ide is jut egy
remek akciójelenet (a szökés képsorai), de Antal tehetségesebb rendező annál,
hogy beérjük tőle néhány profi, Hollywoodban tanult szakmai fogással. A mai
magyar nézőkben könnyű együttérzést csiholni a Viszkis iránt: emlékszünk még,
miért lehetett megkedvelni őt, és felismerjük, hogy ma sem viszonyulnánk hozzá
másként. Évek múlva talán több bizalmunk lesz a hazánkban, és A Viszkisből akkor már nem fogjuk
megérteni, hogyan lett hős egy bankrablóból.
A Viszkis – magyar, 2017.
Rendezte és írta: Antal Nimród. Kép: Szatmári Péter. Zene: Yonderboi. Vágó:
Kovács Zoltán. Látvány: Hujber Balázs. Producer: Hutlassa Tamás, Hutlassa
Barnabás. Szereplők: Szalay Bence (Ambrus Attila), Móga Piroska (Kata), Klem
Viktor (Géza), Schneider Zoltán (Bartos), Gazsó György (Bota), Kaszás Gergely
(Attila apja), Pogány Judit (Annuska). Gyártó: Viszkis Film / Film Force Team.
Forgalmazó: InterCom. 126 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1 átlag: 8 |
 |
|
