KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/május
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Hirsch Tibor: Nem vénnek való filmek Szürkületi zóna
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: Permanens vizuális forradalmár Grunwalsky 70
• Kelecsényi László: „Soha nem lesz belőlem operatőr” Beszélgetés Szécsényi Ferenccel
ASSAYAS
• Báron György: Az eltűnt lázadás nyomában Egy magyar Párizsban: Olivier Assayas
BOLLYWOOD
• Vajdovich Györgyi: Ahol a szuperhős is táncra perdül Bollywood műfajkeverék
• Tóth Luca: Bollywood Bollywoodról Om Shanti Om
ÖRDÖGŰZŐK
• Varga Dénes: Mindenkiben ott bujkál Az ördögűző utóélete
• Schubert Gusztáv: A gonosz álarcában Ördögűzés: Loudun és Salem
TITANIC
• Baski Sándor: Kikötött Titanic Filmfesztivál
• Huber Zoltán: A múlt árnyai Csehek a Titanicon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Baski Sándor: Nem vénember Hollywood és az idősek
FESZTIVÁL
• Buglya Zsófia: Periferikus éleslátás Graz
MOZIPEST
• Erdélyi Z. Ágnes: Nappal Muskátli, éjjel Szép Ilonka András Ferenc Budapestje
• Varró Attila: Főtaxi-sofőr Dögkeselyű
FILM / REGÉNY
• Vajda Judit: Kedves ellenségem Stephenie Meyer: A burok
• Szabó Noémi: Széplelkű paraziták Andrew Niccol: A burok
KRITIKA
• Huber Zoltán: Első fecskék Feledés
DVD
• Varga Zoltán: Rontó Ralph
• Pápai Zsolt: Rozsda és csont
• Bata Norbert: Magyar animációs sorozatok
• Nagy V. Gergő: Az újságos fiú
• Sepsi László: Szárazon
SZÜRKÜLETI ZÓNA
• Vajda Judit: Idősebbek is elkezdhetik Az időskori testi szerelem a vásznon

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Jonas Jonasson: A százéves ember…

Instant abszurd

Sepsi László

A svéd sikerkönyv a bulvármagazinok logikáját vegyíti a szatírahagyományokkal.

 

A kortárs skandináv zsánerirodalmat az utóbbi években túlnyomórészt komorra hangolt krimik képviselték a piacon, de a Millenium-trilógia sikerének lecsengése után egy jóval könnyedebb tétel vált az aktuális svéd, majd világszintű bestsellerré. A Stieg Larssonhoz hasonlóan újságíróból lett sztárszerző Jonas Jonasson – a bűnügyi tematikát továbbra is megtartva – az oknyomozó újságírás száraz precizitása helyett inkább a bulvárlapok szövegalkotási technikáit ültette át lendületes pikareszkjébe. A címben jelzett, helyi kisszínesre is alig elegendő kiindulópont néhány fejezet alatt nagyszabású kalanddá eszkalálódik, aminek két idősíkjában egyrészt a főhős élettörténetén keresztül ismerhetjük meg a huszadik század meghatározó alakjait – Truman, Sztálin vagy de Gaulle mellől lényegében csak Adolf Hitler maradt ki az epizódokból –, másrészt a cselekmény jelenidejében az öregek otthonából végrehajtott szökés után a százéves ember további új barátokra tesz szert, velük együtt pedig egy táska lopott pénzre és egy elefántra.

Jonasson könnyen fogyasztható, stílusbravúrok helyett a frappáns egysorosokra és tárgyilagosan groteszk leírásokra szorítkozó prózáját éppúgy a fokozás és a halmozás algoritmusa működteti, mint bármelyik szórakoztatóan szenzációhajhász sajtóterméket, amire A százéves ember… több ízben reflektál is. A fejezetről fejezetre egyre több – nagyrészt deviáns – szereplőt bevonó szökéstörténetből a könyvbeli pletykalapok gerjesztenek országos beszédtémát (köztük a valóban létező Expressen, aminek maga Jonasson is munkatársa volt), miközben az ifjúkorától autodidakta robbanóanyag-szakértőként ténykedő főhősnek köszönhetően a „bombasztikus” fogalma is további jelentésárnyalatokkal gazdagodik. (A bombatematikát egyébként Jonasson második regényéből, a nálunk tavaly megjelent Az analfabéta, aki tudott számolni-ból sem hagyta ki.)

A groteszk szatírahagyományokat (Hašek, Hrabal, esetleg Vonnegut nem fantasztikus művei lehetnek kiemelt referenciapontok) Jonasson egy mindvégig filmszerűen pergő és ritmusában a kortárs igényekhez igazított szüzsében teszi széles körben fogyaszthatóvá, ahol a cselekményt nem lassítják hosszas szemlélődések és az esetleges tanulságok levonása is az olvasóra marad. Bár a mindenkori hatalommal szembeni szkepszis Jonasson regényét is alapjaiban áthatja – lásd a közismert világpolitikai szereplők karikatúráit, a teljességgel apolitikus főhős szerepét az egyes történelmi fordulópontokon vagy az olyan autoritás-figurák ábrázolásmódját, mint az öregek otthonának morc főnővére –, a műfajtól megszokott békaperspektíva itt nem hétköznapi kisemberekhez, hanem a társadalom számkivetettjeihez kötődik. A címszereplő körül összegyűlt kollektíva – ami távolról Anders Thomas Jensen családpótlék közösségeit idézi – tagjai jellemzően nem arcok a szomszéd lépcsőházból (mint azt megszokhattuk a kisrealizmust, minimalizmust és abszurdot vegyítő olyan északi szerzők filmjeiben, mint Bent Hamer vagy Aki Kaurismäki), hanem egyenként is bulvármagazinba illő élettörténettel megtámogatott figurák. Jonasson nem közel megy a hétköznapokhoz, hogy röhejesnek láttassa azok egyszerű visszásságait, ehelyett profi újságíróként figuráinak defektusait nagyítja a hihetőség határáig, mintha a fejezeteket egyenként is bombasztikus szalagcímeknek kellene megfeleltetnie. A százéves ember… kissé elnyújtott és a huszadik század eseményeit olykor szinte mechanikusan karikírozó epizódfüzére még az egyébként nagyszámú haláleseteket is lendületes könnyedséggel ábrázolja (legyen szó egy véletlenül lefagyasztott motorosról vagy Vlagyivosztok felégetéséről), de az egy évszázadon keresztül sodródó főhősének kimondatlan tragikuma mégis ad a kötetnek valamiféle kesernyés ízt és fajsúlyt. A gyors rotációban érkező poénok és azonnal ható abszurd szituációk közül ugyan kevés ragad meg a hosszútávú memóriában, viszont a pálinka és a robbanóanyagok iránti mélységes vonzalmán túl mindvégig sztoikus főhős talán azután is velünk marad, ha a könyvet véletlenül a strandon felejtettük.

 

Athenaum, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/06 50-50. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11881