KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Break 2.

Báron György

 

„Jön a break, jön a break, jön a break!” – üvölti egy hang a rádióban, miközben e sorokat írom a Break című amerikai nyári filmről, pontosabban annak második kiadásáról, a Break 2-ről. A rádióból harsogó monoton ritmus akár a film kísérőzenéje is lehetne, magam legalábbis nemigen tudom megkülönböztetni egyiket a másiktól. Igaz, a filmbéli break és elektrorock között sem tudok különbséget találni – legalábbis e film alapján nem –, pedig két konkurens banda is esküszik, az egyik illetve a másik egyedül üdvözítő voltára, olyannyira, hogy csaknem ölre mennek. Szerencsére csak táncban mérkőznek meg, ami kétségtelenül megnyugtatóbb és békésebb vetélkedés, csak éppen most meg azt nem tudom eldönteni, ki győzött. Ha bíró lennék, kettős vereséget hirdetnék ki. Nagyobb baj, hogy a film szereplőit sem tudom egymástól megkülönböztetni. Mondhatni erre, hogy az egyik fekete bőrű, a másik fehér, a harmadik kreol, vannak köztük szőke-, barna- és feketehajúak, lányok és fiúk, mégis, valahogy egyformák, mintha egyazon hollywoodi emberszabász keze alól kerültek volna ki. Pedig mindent megtesznek, hogy roppant egyénien öltözzenek, talán ettől válnak oly csüggesztően egyformákká. Belül oly uniformizáltak, akár az egyforma marionettek. Egyetlen dolog érdekli őket: a break. A cselekmény szerint ugyan valami „közösségi házat” kívánnak tánctudásukkal megmenteni, de mivel e házról csak annyit tudunk meg, hogy benne sokan brékelnek, így tehát a break a breakért van. Erről szól a film.

Mondják, sőt, már több-helyütt le is írták, hogy a break újfajta néptánc, az utca művészete, e filmben azonban számító profik csinálmányának tűnik, melynek bonyolult figurái inkább emlékeztetnek Fred Astaire és Gene Kelly koreográfiájára, mint a rock and roll – vagy akár a néptánc felszabadító egyszerűségére. Miféle néptánc az, melyben három hátraszaltóból kell spárgába érkezni, bonyolult kézen átfordulásokat oroszos gopakkal elegyíteni? E táncosok profibbak, mint az Állami Népi Együttes szólistái, mégha a forgatókönyv szerint „az utca gyermekét” kell is eljátszaniuk. Lázadásuk egyetlen terrénuma és tárgya a break – szomorú visszavonulás ez a hatvanas évek nemzedéki lázongásai után –, nem csoda hát, hogy a dicső záróképben nemcsak a konkurens bandával, hanem még a dúsgazdag – s őket nagyösszegű csekkel támogató – milliomos-szülőkkel is kibékülnek. Miért is ne, elvégre csak a külsőségekben különböznek. Egydimenziós világ egydimenziós átlagpolgárai.

Jó vagy rossz film a Break – értékelhetetlen. Kortünet – egy hanyatló, s különböző csacska mániákban önmagára találó kor szomorú lenyomata.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/10 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5704