KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

John Boorman: Zardoz

Paradoxonok mozija

Pápai Zsolt

Vértelen tucatmozi és vérbő experimentál, hipergagyi fércmű és ultrainventív műremek egyben. Boorman egyik legellentmondásosabb filmje a Zardoz.

 

Az antiutópiák örök paradoxona, hogy alkotóik a szörnyű jövő megfestésével a kevésbé szörnyű jelen apológiáját nyújtják, azaz végső soron éppen annak az állapotnak a dicséretét zengik, amely társadalomkritikájuk kiindulópontjául szolgált. A szerzői pozíció teszi, hogy felértékelődik azon szituáció jelentősége, amelyből a kritikai attitűd kisarjadt, és a jelenbeli helyzet – még ha nem is taglalják részletesebben – pozitív minőségként tételeződik a jövő rémlátomása mellett.

Írók és filmrendezők állandó dilemmája, miként oldható fel az ellenutópiák lényegéből fakadó ellentmondás, hogyan lehet cselt vetni a paradoxonnak. Másképpen fogalmazva: miként lehet beszélni a jövőről úgy, hogy a jelennek címzett kritika ne sérüljön? John Boorman rendező a maga módján oldotta meg a problémát azzal, hogy közvetlenül az 1974-ben kelt Zardoz című negatív utópiája leforgatása előtt számot vetett múlttal és jelennel, szemernyi kétséget sem hagyva azzal kapcsolatban, hogy nincsenek illúziói. A korai munkáiban idült mizantrópiától gyötört direktor előbb a – számára – közelmúltat panorámázta be a különböző civilizációk közötti interakció lehetetlenségéről dialógusok nélkül beszélő második világháborús mozijával (Pokol a Csendes-óceánon; 1968), majd a jelent vizsgálva egyértelművé tette, hogy nem hisz a fejlődésben, a barbár ösztönlény és az úgynevezett civilizált ember között nem lát semmi különbséget (Gyilkos túra; 1972).

A Zardoz disztópiája ez utóbbi gondolat következetes és radikális végigvitelére épül. A nálunk ősbemutatót jelentő DVD-kiadáson egy gondolatébresztő és helyenként igen szórakoztató rendezői audiokommentár segít a maga korában félreértett, sőt kiátkozott film helyiértéken történő megítélésében, továbbá négy rádióspot és egy előzetes színesíti a csatolt anyagok listáját. A történet 2293-ban játszódik, ekkorra a társadalom két nagyobb csoportra, az eredeti élőhelyükön tengődő barmokra és a világból kivonult kiválasztottakra tagozódott. Az alsóbbrendűek bálványimádásra szakosodtak, az elit tagjai pedig magukat tették istenné azzal, hogy rátaláltak az örök élet titkára, mégsem boldogok, hiszen – egy dezertált helótának kell rádöbbentenie őket erre – a falanszter-vegetáció a normális emberi élet nyújtotta áldások közül számosat megtagad tőlük. A Gyilkos túrában közvetített gondolat a Zardozban némi korrekcióra kerül, hiszen itt már nem ösztönlény és észember közötti egyenlőségtételről, hanem előbbinek utóbbi fölé helyezéséről van szó: ezt húzza alá, hogy a direktor – pályája során először – hangsúlyos szerepet szán a szerelemnek, és nyíltan beszél annak identitás-regeneráló erejéről.

Azonban hiába munkál sziklaszilárd ideológia a kultúrtörténeti allúziókkal teletűzdelt műben – Baum Oz, a csodák csodája című regényétől Beethoven VII. szimfóniáján és Porter A nagy vonatrablás című filmjén át Millais Ophélia című festményéig sok minden megidéztetik itt –, az eredmény felemás. A Zardoz az egyik legnehezebben dekódolható mozi a rendhagyó hangütésű mesékben amúgy sem szűkölködő oeuvre-ben, különös képződmény, vértelen tucatmozi és vérbő experimentál, hipergagyi fércmű és ultrainventív műremek egyben. Talányos darab, legnagyobb paradoxonja, hogy míg a sztorija egy harmadvonalbeli tévéjátékhoz sem volna elegendő, ritka míves a megmunkálása. Karrierje kezdetétől Boorman rendre megvívta a maga harcát a lelke legmélyén szunnyadó kísérleti filmessel a világsiker érdekében, hol az időkezeléssel (Point Blank), hol a dramaturgiával (Pokol a Csendes-óceánon), hol a vizualitással (Az utolsó Leó) folytatva parázs csatákat. A Zardoz a direktor egyik legszemélyesebb mozija – azon kevés filmjeinek egyike, amelynek minden munkafázisát ellenőrzése alatt tarthatta –, mégsem lett belőle opus magnum. Ugyanakkor azonban tipikus Boorman-mű, egy, a mainstream nélkül meglenni képtelen, kivételes vizuális fantáziájú kísérleti filmes munkája.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/09 47. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2227