KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

YouTuberek vonzásában

FOMO

Kránicz Bence

Tényleg ilyen viszolyogtatóak lennének a „mai fiatalok”? Hartung Attila klipesített moralitásjátéka nem kínál megnyugvást.

 

Nehéz nem öregember-stílusú kritikát írni Hartung Attila első nagyjátékfilmjéről. A FOMO ugyanis leginkább a hüledező szülő vagy hasonló felelős felnőtt pozícióját kínálja fel nézőjének. Valóban ennyire erkölcstelenek, értékrelativisták, csordaszelleműek, szexisták, képmutatóak és ostobák lennének a mai fiatalok, mint a FOMO érettségi előtt álló hősei? Hartung filmjének egyszerre erénye és hibája, hogy ilyennek látjuk őket: erénye, mert találó és leleplező erejű helyzeteken keresztül győz meg arról, hogy senkiháziak kezében van a jövőnk, és hibája, mert tételei óhatatlanul didaktikusnak tűnnek. Hol vannak a rendes gyerekek?

Az emblémaszerű cím a „fear of missing out” kifejezésre utal, vagyis a szorongásra, nehogy kimaradjunk a buliból. A FOMO hőse, Gergő (Jorgosz Golecász) sem szeretné, ha barátai gyáva nyúlnak és ünneprontónak tartanák, ezért némi győzködés hatására egy házibuliban megerőszakolja kába iskolatársukat, mellesleg a történelemtanár lányát. Az elkövetett bűn ősöreg, a felbujtó atyafiak indítéka viszont igazán korszerű: a szexuális erőszak – az ő szótárukban és gondolkodásuk szerint jópofa hecc – telefonra rögzítve nagyszerű tartalom, alaposan fel fogja pörgetni a falka YouTube-csatornájának látogatottságát. A FOMO szereplőinek jobb a szimata, mint akárhány oknyomozó újságírónak. Amerre járnak, megérzik a sztorit, és már gyártják is a tartalmat, legyen bár a kényszerű főszereplő az aluljáróban kétezer forintért táncra perdített koldus, vagy lerántott szoknyájú tinilány. Ezek az enyhébb esetek. 

Az utóbbi években remek kisfilmekkel (Ischler, Mindig csak) bizonyító Hartung és forgatókönyvíró-társa, Kerékgyártó Yvonne nem elszigetelt alakokként, deviánsokként ábrázolják Gergő társaságát, hanem átlagos, sőt iskolai berkekben nagyra becsült fiatalokként. Vagyis a háttérben kirajzolódik egy olyan társadalom képe, amely teli szájjal röhög a szolidaritás és a könyörület eszméjén, dühöngő őrültet csinál az emberség normáihoz ragaszkodó, tehát szükségszerűen peremre sodródott figurákból (Hajduk Károly hátborzongató epizódalakítása), és a másik ember elemi integritását seperc alatt beáldozza az azonnali öröm- vagy haszonszerzésért. Az elkorcsosulás általános, de itt és most, a kétezertízes évek végének Magyarországán penetráns a bűze. Ezt állítják Hartungék, víziójuk pedig olyan sötétre sikerül, hogy kiveti magából a rendszerellenes hősöket, jelesül a megerőszakolt lányt, aki a bűncselekmény után eltűnik. A történet java részében Gergőék utána nyomoznak, maguk sem tudják, hogy végképp el akarják-e hallgattatni Lillát, vagy inkább bocsánatot kérnének tőle. A keresés csúcspontja túlságosan patetikus, és emiatt közegében hiteltelen: az igazság nyílt kimondása, a drámai szembesítés egyszerűen nem illik a FOMO sutyorgó alkukra és félrenézésekre épülő, kétszínű világához.

Ugyancsak megoldatlan a film kétféle vizuális nyelve közötti stiláris átmenet. Az első harmad jobbára „talált felvételekből”, a fiúfalka által készített csínyvideókból áll, mintha a Project X hazai változatát látnánk. A bűntény és a rejtélyes eltűnés után viszont a Gergő elbizonytalanodását és fel-feltörő lelkiismeretét jelző, kézikamerás, kis mélységélességű látványvilág válik dominánssá, feldíszítve néhány, a szétcsúszó főhős érzékelését megmutató képi és hangi ötlettel. A markánsan különböző stílusok között éles a váltás, emiatt kissé darabos, tanmeseszerű lesz az összkép is.

A budapesti éjszakában folyó nyomozás ugyanakkor alkalmat ad rá a rendezőnek, hogy az alternatív zenei színtér aktuális kedvenceit is felvonultassa, és a Fran Palermo, a Csaknekedkislány vagy az (ide kissé túlkoros) 30Y zenekarok frontembereinek képbe hozásával „nemzedéki közérzetfilmként” is értelmezhetővé tegye a FOMO-t. A főszerepet alakító Golecász – szintén zenész, a Deep Glaze énekese – kellően karizmatikus és sokarcú ahhoz, hogy Gergő szolid pokoljárását mindvégig izgalmassá tegye, a feszültséget pedig fokozza, hogy éppen a haveri kör legnyájasabbnak tűnő, kedves arcú tagjából lesz erőszaktevő. Barátainak viszont nincs önálló karaktere, mindannyian visszataszítóak. Szerencsés, hogy a főhős árnyaltabb, szürkébb figura tud maradni ebben a vastag feketével festett vízióban. Csak reménykedhetünk, hogy legközelebb más színekkel is érdemes lesz ábrázolni ezeket a mai fiatalokat.

 

 

FOMO – magyar, 2019. Rendezte: Hartung Attila. Írta: Hartung Attila és Kerékgyártó Yvonne. Kép: Deák Kristóf. Zene: Konsiczky Dávid. Vágó: Duszka Péter Gábor. Szereplők: Yorgosz Goletsas (Gergő), László Panna (Lilla), Bouquet Gergely (Patrik), Pokorni Ábel (Bandi), Sipőcz András (Ábris), Stohl András (Apa). Gyártó: FilmTeam. Forgalmazó: Mozinet. 98 perc.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2019/10 53-54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=14277