KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/április
HITCHCOCK
• Benke Attila: Tévedések és áldozatok Hitchcock és hősei
• Hubai Gergely: Halálkeringők Hitchcock filmzenéje
• Schubert Gusztáv: A géniusz műhelyében Stephen Rebello: Alfred Hitchcock Így készült a Psycho
AUDREY HEPBURN
• Tüske Zsuzsanna: Az apás Galatea Audrey Hepburn
ÓZ FÖLDJÉN
• Sepsi László: Lefelé a Sárga úton Óz-filmek
• Ardai Zoltán: A sziluett Óz, a csodák csodája
SZUPERHŐS ÉS FILOZÓFUS
• Huber Zoltán: Így használd az okostelefonod Heidegger és a Vasember
MAGYAR MŰHELY
• Muhi Klára: „Nem is tudtuk, hogy ilyen sötétben élünk” Beszélgetés a Nevelésügyi sorozat rendezőivel
• Szalai Györgyi: Felejtés ellen Emlékezés Wilt Pálra
FESZTIVÁL
• Varró Attila: Vágyak és vezeklések Berlinale 2013
• Gyenge Zsolt: Az anyaszomorító Călin Peter Netzer: A gyermek fekvése
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: A harmadik jelentés Chytilová „százszorszép” filmjei – 3. rész
MOZIPEST
• Sipos Júlia: Lakatlanul Beszélgetés Szemerey Samuval
FILM / REGÉNY
• Szabó Noémi: Többnyire ártalmatlan Isaac Marion: Eleven testek
• Sepsi László: Fél-élet Jonathan Levine: Eleven testek
JAPÁN REBELLISEK
• Vágvölgyi B. András: Szex, hírnév, politika Nagisa Ôshima
KRITIKA
• Gelencsér Gábor: Amerika anno zéró A Mester
• Bikácsy Gergely: Érzelmek iskolája Május után
MOZI
• Baski Sándor: ill Manors – Rázós környék
• Sepsi László: No
• Huber Zoltán: Halálhegy – A Dyatlov-rejtély
• Forgács Nóra Kinga: Tango Libre – Szabad a tánc
• Margitházi Beja: Teddy Bear
• Alföldi Nóra: A csodacsapat
• Kovács Kata: Camille kétszer
• Géczi Zoltán: Likvidálva
• Barkóczi Janka: Egy hölgy Párizsban
• Parádi Orsolya: Tökéletes hang
• Kránicz Bence: Csapda
• Tüske Zsuzsanna: Dől a moné
• Varró Attila: Az óriásölő
DVD
• Szabó Ádám: Ölni kíméletesen
• Pápai Zsolt: Limonádé Joe
• Soós Tamás: Fejbenjáró bűn
• Nagy V. Gergő: Két nap az élet
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: Az X-Men visszatért
JAPÁN REBELLISEK
• Csiger Ádám: Harcosok klubja Japán radikális rendezői

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

David Mitchell: Felhőatlasz

Szövegszextett

Roboz Gábor

Többszörös stílbravúr és agyafúrt narratív játék a kortárs angol próza egyik legfrappánsabb képviselőjétől.

David Mitchellnek íróként sosem kellett a szomszédba mennie kurázsiért és ambícióért: a Szellemírók 1999-es debütregényében tíz narrátorral járta körbe a Földet, hogy az Iñarritu-filmeket idéző módon vizsgálja a kauzalitás és a véletlen természetét. A 2001-es number9dream apakeresés-történetében ugyan valamelyest visszafogta magát, ez a kötet sem volt híján a nyelvi bravúroknak, és a narratívával folytatott játék bőven kínált izgalmakat. A 2004-es Felhőatlaszszal pedig végképp bebizonyította, hogy ritka eszes midcult-szerző, aki Nolanhez hasonlóan úgy svindlizik az elbeszéléssel, hogy azt észreveszik az akadémikusok is (lásd a róla írt tanulmánykötetet), ám alapvetően a csemegékre éhes könyvmolyoknak ír.

A regény első sztorijának egyik mellékszereplője, Autua nevében felsejlik a könyv tükörszerkezete: Mitchell hat történetet mesél el egymás után, de úgy, hogy az első ötöt félbehagyja, és a hatodik után fordított sorrendben fejezi be ezeket (saját bevallása szerint is Calvino Ha egy téli éjszakán egy utazójának koncepcióját gondolja tovább olvasóbarát módon). Az 1850-es években hajózó közjegyzőt az 1931-ben alkotó zeneszerző követi, az 1975-ben dolgozó újságírónőt a napjainkban élő szerkesztő, a távoli jövőben sínylődő „klón” sztorija után pedig a civilizáció végnapjaiban tengődő öregember elbeszélését olvashatjuk.

A félezer oldalas Matrjoska-regény önmagában képes lenne eltartani egy „posztmodern regény”-szemináriumot (Mitchell mellesleg ebből a témából írta a szakdolgozatát), ugyanis felvonultat minden olyan sajátosságot, ami a terminus láttán eszünkbe juthat. A nabokovi szókinccsel rendelkező író magabiztosan lépked műfajok (például pikareszk, konspirációs thriller és disztópia), közegek és nyelvi regiszterek között: hat teljesen különböző kisregényt láncol össze, és felváltva csillogtatja szaktudását, humorát, műveltségét és fineszességét. Kortársai többségével szemben tehát nem egy szövegen belül keveri a zsánereket, hanem egymás mellé helyezi műfaji ujjgyakorlatait, ráadásul a formát (például napló, levél, interjú) is sztoriról sztorira változtatja.

Mitchell a hol Herman Melville-re, hol Evelyn Waughra, hol Russell Hobanre (Ridley Walker) emlékeztető szövegeivel olyan „kísérleti” regénnyel áll elénk, ami inkább idézi a szintén komplex szerkezetekkel bűvészkedő Jonathan Safran Foert (Rém hangosan és irtó közel), mint a jóval avantgárdabb Mark Z. Danielewskit (House of Leaves). Mert bár jobban épít az olvasó kitartására, mint korábbi könyveinél (az első és a hatodik rész archaizáló és roncsolt nyelvezetével még a number9dream szójátékokkal telezsúfolt mesebetétjét is bőven felülmúlja), azért fogja is a kezét: izgalmas főhőssel, világos konfliktusokkal és fordulatos cselekménnyel dolgozó elbeszéléseiben elsősorban mindig a történetre koncentrál. (A könyveit visszatérő szereplőkkel összekapcsoló szerző a Black Swan Green coming-of-age kötetében és a The Thousand Autumns of Jacob de Zoet történelmi regényében pedig már szinte teljesen nélkülözi a narratív truvájokat.)

A Felhőatlasz címe a második sztori zeneszerzőjének szextettjéből ered, amely hat hangszerre és tükörszerkezetre komponált műként a regény struktúrájának forrása. A Mitchellt formalizmussal vádolók szemében persze ez aligha menti fel a szerzőt, az igazán cinikus befogadóknál ráadásul a könyv kulcsmondata kapcsán („a lelkek úgy szelik át a korokat, mint a felhők az eget”) a szereplőket összekötő reinkarnáció sejtetése eleve könnyen céltáblává válhat.

Bár ragadós lelkesedéssel játszik a formával, Mitchell a legnagyobbakhoz hasonlóan alapvetően az emberi természetet vizsgálja, és ehhez „a hatalom akarása” néven ismert nietzschei alapfogalmat használja sorvezetőnek (sőt, az „örök visszatérés” koncepciója is összefüggésbe kerül a regénnyel). A filozófus sokat idézett gondolatának egyik értelmezése szerint az emberi cselekvés végső mozgatóelvét a hatalom megszerzésére irányuló törekvés jelenti, és az író elbeszélései – hol látványosabban, hol burkoltabban megjelenítve alá- és fölérendelt, elnyomó és elnyomott viszonyát – a civilizáció megszületésétől annak bukásáig tartó ívvel pontosan ezt illusztrálják.

Mitchell merész vállalása azért áll meg a lábán, mert a szerző még a legapróbb részletekre is ügyel, és mind a hat kisregényt csurig tölti finom megoldásokkal: rétegzett elbeszéléseivel és blikkfangos nyelvezetével a Felhőatlasz álomszép olvasmányélményt kínál.

 

Cartaphilus, 2012.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/12 46-46. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12779