KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2013/március
TERRORMOZI
• Géczi Zoltán: Az amazon háborúi Kathryn Bigelow
• Baski Sándor: Az elnök sorozata Homeland – A belső ellenség
FRIEDKIN
• Csiger Ádám: Portyán Hollywoodban William Friedkin
• Orosdy Dániel: Az elveszett cirkálás Kultmozi: Portyán
GÖRÖG ÚJ HULLÁM
• Pálos Máté: Idomított kutyák A görög újfilm
CHYTILOVÁ
• Zalán Vince: Chytilová „százszorszép” filmjei – 2. rész A harmadik jelentés
G-MAN FILMEK
• Pápai Zsolt: Szolgáló és védő gengszterek Klasszikus G-Man-filmek
• Varró Attila: Kész mozi Paul Lieberman: Gengszterosztag
• Sepsi László: Felnőni a feladathoz Gengszterosztag
TELEVÍZÓ
• Huber Zoltán: Önismereti tréningek Tévéhősök identitásválságban – 2. rész
KÖNYV
• Kelecsényi László: Godard – mindörökké JLG – Jean-Luc Godard dicsérete…
MOZIPEST
• Kolozsi László: Nekünk legyen mondva Nekem Budapest
HATÁRSÁV
• Nagy V. Gergő: Jeremy Deller – Mike Figgis: Az orgreave-i csata Gyógyhatás
KRITIKA
• Margitházi Beja: Az Ördög háta mögött Dombokon túl
• Horváth Eszter: A lét kerekén Horváth Eszter
• Margitházi Beja: Közel, Európában Agnieszka Holland: Olthatatlan; A város alatt
• Varró Attila: De, leányálom Spring Breakers – Csajok szabadon
• Huber Zoltán: Szép remények Tollbamondás
MOZI
• Baski Sándor: Az ígéret földje
• Forgács Nóra Kinga: Megtalált emlékek
• Tüske Zsuzsanna: Megtört város
• Árva Márton: Felhők felett
• Kovács Kata: Lenyűgöző teremtmények
• Huber Zoltán: Boszorkányvadászok
• Csiger Ádám: Erőnek erejével
• Vincze Teréz: A házban
• Roboz Gábor: Parker
• Géczi Zoltán: Született gengszterek
• Sepsi László: Die Hard – Drágább, mint az életed
• Vajda Judit: Személyiségtolvaj
• Varró Attila: Croodék
PAPÍRMOZI
• Bayer Antal: PAPÍRMOZI
DVD
• Sepsi László: Batman: A sötét lovag visszatér 1–2.
• Pápai Zsolt: A robot és Frank
• Benke Attila: Hétköznapi emberek
• Géczi Zoltán: Az utolsó csavar
TERRORMOZI
• Barotányi Zoltán: Sötét helyek Amerika háborúban a terror ellen

             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

A város és a kutyák

Schubert Gusztáv

„Írónak a tapasztalat, a szenvedés drága kincs…” – vágja a Szibériával fenyegetőző ördög szemébe Dosztojevszkij, Cseh Tamás dalában. A mondás igaza példák sokaságával bizonyítható. Századunk kiemelkedően fontos regényei közül három is – a Törless iskolaévei, az Iskola a határon és A város és a kutyák kadétiskolai élményekből, kamaszkori száműzetések keserű tudásából született. Sőt, Musil, Ottlik, Vargas Llosa talán nem is csak egy-egy regényüket, hanem íróvá érésüket köszönhetik annak, amit a közvélekedés szerint jobb megúszni. Hogy mi köze a katonai kollégiumnak és az írói érzékenységnek egymáshoz? Az „iskola a határon” nemcsak kiélezett helyzetekben bővelkedik, de magába zártsága, körülhatároltsága miatt természetes színtér, ahol az élet maga-magától színjáték formáját ölti. A darab, amely a három író előtt három különböző korban lejátszódott, alaphelyzetét tekintve hasonló: a hatalom megpróbálja kiölni az egyéniséget a karámba terelt kamaszokból, hogy vakhitből-gőgből-erőszakosságból kovácsolt „katonás” jellemmel helyettesíthesse. A megalázás módszerei nem változtak Musil óta, hiszen a méltóság megtörésének technikája az évezredes csiszolásban már addig tökélyre fejlődött. Rögtönzésre csak az áldozat kényszerül, aki nem hitte volna, hogy rajta ez a szégyen megeshet, olvadt ólomként meglágyulhat az akarata. A három opusz története döntően abban különbözik, hogy a szerzők más és más magatartásban vélik megőrizhetőnek az emberi méltóságot. Musil az irracionalizmussal szembeszálló értelemben, Ottlik a cselekvéssel egyenértékű művészetben, amely visszaszerzi nekünk az elfecsérelt, „eltűnt időt” (a múlt elbeszélésének képessége a tétlenségnek látszó szemlélődést érzékibb-szellemibb jelenlétként, szabadságként értékeli föl), Vargas Llosa a civil tempó (legyen az vadság vagy nemtörődömség) csorbítatlan megőrzésében.

Lombardi adaptációjából éppenséggel A város és a kutyák megkülönböztető jegye, bent és kint, mikrokozmosz és nagyvilág kölcsönhatásának ábrázolása hiányzik. Csak a „kutyákat” (kadétokat) látjuk, az az emberléptékű térkép, amelyet a regény írója Limáról közreadott, a filmből kimaradt. Miként Vargas Llosa (úgymond filmszerű!) elbeszélői technikája (folytonos szemszög- és időváltása) sem volt átmenthető. De a dráma marad, és ez sem kevés. (Kiváltképp, mert a rendező hibátlanul, üresjáratok és zavarosság nélkül képes rekonstruálni a bonyolult történetet).

A szereposztás sokban hasonlít ahhoz a felálláshoz, amit Musil vagy Ottlik regényében látunk. Az író figyelme itt is a kadétok egymás közti konfliktusaira összpontosul, itt is egy vezéregyéniség (Jaguár) köré szerveződött kisebbség (a Kör) terrorizálja a szervezetlen többséget, itt is akad valaki, aki a többieknél gyakrabban válik a durva tréfák céltáblájává (a Rabszolga), itt is megtaláljuk az író alteregóját (a Poéta), aki Törlesshez vagy Bébéhez hasonlóan sem a zsarnokok, sem az alávetettek közé nem tartozik. Különcsége, világpolgári mentalitása miatt mindkét fél bizalmát, respektusát élvezi. Egy ponton túl azonban véget ér ez az előkelő kívülállás. Amikor a Poéta rájön, hogy Jaguár a hadgyakorlaton szándékosan lőtte le Rabszolgát, aki feladta a Kör egyik tagját, bejelenti a gyilkosságot. És ezen már a mindaddig megtévesztő látszatot keltő intézmény is fennakad, a színlelésnek nincs tere többé. Az intézet jó híre fontosabb, mint az igazság, inkább futni hagyják a gyilkost. A szervezet igazi arcát megpillantva nemcsak az csalódik, aki Gamboa hadnagyhoz, a mintakatonához hasonlóan őszintén hitt a frázisokban, mert mélyebb jelentést tulajdonított nekik, hanem az is, aki semmibe vette ezeket az elveket, melyek az önállóságát fenyegették. Jaguár csak most érti meg, hogy ő is csak eszköz volt, úgy hitte, férfit nevelt a kadéttársaiból, amikor megszervezte a Kört, valójában – a hatalomhoz hasonlóan – szolgalelkűvé pofozta őket. Lázadónak hitte magát, de csak kényúr lehetett.

Így hát – ahogy a regény utóhangjának mottója mondja – „mindenkit utolér a romlás.” Csak a Leoncio Prado Katonai Kollégium masszív falai sértetlenek: az előadás – új szereplőkkel – megismételhető.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/12 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5137