KritikaCsillagok határánSzökési sebességKránicz Bence
Képes-e még elrugaszkodni az emberiség? Claire Denis első
angol nyelvű filmje az utóbbi évek egyik legjobb sci-fije.
A 73 éves Claire Denis-t kora és jelentős életműve
alapján akár a francia film nagyasszonyának is hívhatnánk, ha ez a kifejezés
nem volna eleve modoros, Denis-től pedig nem állna annyira távol az a
patetikus, megmerevedett póz, amit egy ilyen címke sugall. A rendezőt ugyanis
mi sem jellemzi jobban, mint folyamatos kísérletezőkedve. Nemrég leforgatta
pályája legközérthetőbb filmjét, a kortárs trendeknek megfelelő, negyven
pluszos romantikus vígjátékok és a Rohmer-féle társalgási drámák ötvözeteként
felfogható Jöjj el, napfény!-t, új
filmje pedig látszólag még határozottabban keresi a kapcsolatot a
nagyközönséggel: a Csillagok határán
Denis első angol nyelvű rendezése. A hatalmas rajongótábort maga mögött tudható
sztár, Robert Pattinson főszereplésével készült sci-fi potenciálisan több nézőt
vonzhat a moziba, mint Denis bármelyik korábbi munkája, a konformitás azonban
csak látszólagos.
A Csillagok határán
Denis első sci-fije. A rendező 2014-es kísérleti rövidfilmjét gondolta tovább,
amelyben a fekete lyuk látványának, érzéki megtapasztalásának lehetséges
értelmezését adta. A Contactben Denis
szorosan együttműködött Ólafur Eliasson látványtervezővel és Stuart Staples
zeneszerzővel, akikkel a friss nagyjátékfilmet is együtt készítette. A fekete
lyukkal való találkozás ezúttal a történet egyik tétje. Űrutazó hőseink
küldetése, hogy információkat szerezzenek a negatív égitestről, miközben a
velük utazó orvos folyamatosan reprodukciós kísérleteket végez rajtuk:
foganhat-e gyerek az űrben, a különféle káros sugárzásoknak kitett asztronautáktól?
A kettős küldetés mibenléte, valamint az a tény, hogy a legénység tagjai egytől
egyik fegyencek, csak fokozatosan derül ki. Denis jelentős mértékű, ugyanakkor
jelöletlenül hagyott időugrásokkal, töredezett narratívával és az információk
visszatartásával dolgozik, ahogy tette azt a témája és hatásmechanizmusa
szempontjából is a Csillagok határánnal
leginkább rokon filmjében, a Kínzó
mindennapokban.
Miként rendhagyó vámpírhorrorjában, úgy Denis a Csillagok…-ban is azt az idegölő
folyamatot követi nyomon, ahogy hősein eluralkodik a borzalom. Űrutazásuk
ugyanis, úgy tűnik, elkerülhetetlenül a halálukhoz vezet, és ahogy egymás után,
kínok kínjai között pusztulnak el a legénység tagjai, az elkerülhetetlenül
felidézi az űrhorror klasszikusait, elsősorban az első Alient. De a rendező kapcsolódik a kortárs szerzői sci-fi
éldarabjaihoz is, főként Alex Garland két filmjéhez: az atomizálódó közösség
története lassan metaforikus érvényűvé formálódik, mint az Ex Machinában és az Expedícióban,
az egyre fogyatkozó túlélőkre pedig mázsás egzisztenciális súly nehezedik. Denis
és állandó írótársa, Jean-Pol Fargeau azt sugalmazzák, hogy nem pusztán bűnös
emberek, maga a bűnös emberiség utazik az űrhajón, a valódi tét pedig az emberi
faj újrakezdése. A rendező gondosan szövi egybe az ösztönvilághoz, a természethez
visszatalálás motívumait, ám amíg az orvosnő keserves próbálkozásai és
mesterséges segédeszközei a szexualitás romboló erejét,
az érzékiség pervertálódását mutatják – ugyancsak emlékeztetve a Kínzó mindennapokra, sőt a leghíresebb
Denis-film, a Szép munka veszélyes
erotikájára –, addig az utolsó túlélő képes harmonikus kapcsolatot teremteni az
űrhajón születő gyerekkel, akiért és aki által a főhősünk életben marad.
Ha a Csillagok
határán számos megoldatlan rejtélyéből valamelyik némi hiányérzetet hagy,
az éppen Pattinson karakteréhez kötődik. Nem kapunk rá választ, hogy a megbomló
elméjű és lebomló testű űrhajósok közül miért pont ő bírja el a roppant
terheket, mi teszi alkalmassá az „utolsó apa” szinte biblikussá növelt
szerepére. Ám végeredményben ez vajmi keveset számít. Ökonomikus szerkezete
dacára bámulatosan gazdag, sokrétűen elemezhető filmjének zárlatában Claire
Denis ugyanoda jut, ahová az előzményként szolgáló rövidfilmben: a fekete lyuk
torkába. A talányos befejezés talán afelé tapogatózik, hogy a közösséghez, a
szeretethez, a humánumhoz visszatalálás egyetlen esélye az ismert emberi
létünktől való elrugaszkodás lehet. Hol van az a szökési sebesség, amely új
pályára állíthatja a végzetébe rohanó emberiséget?
CSILLAGOK HATÁRÁN (High Life) – angol-német-francia, 2019.
Rendezte és írta: Claire Denis. Kép: Yorick Le Saux. Zene: Stuart Staples,
Tindersticks. Szereplők: Robert Pattinson (Monte), Juliette Binoche (Dr. Dibs),
Mia Goth (Boyse), Andre Benjamin (Tcherniy), Lars Eidinger (Chandra). Gyártó:
Alcatraz / Madants / BFI / ZDF / The Apocalypse. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 113 perc.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 0 átlag: - |
 |
|
