|
|
|
KrónikaKoltai ÁgnesÉlt 39 évetLétay Vera
A szerkesztőségi hosszúkás munkaasztal egyik sarkán az üvegkancsóban, amelyből máskor a forralóba öntjük a teavizet, egzotikus virágcsokor: fehér kálók, halovány rózsák, opál íriszek. Az asztal másik felén a szokásos rendetlenség, kéziratmásolatok, feltépett borítékok, fotók, meghívók, külföldi filmlapok.
Mindig föl kellett állni, ha Ági ki akart menni ügyeket intézni, vetítést szervezni, telefonálni, 45 kilós kis alakja sem fért el a szék mögött.
Most a másik szobában kucorgunk kábán, feldúlva, döbbenten. Mi idekint vagyunk, a virágcsokor magában odabent.
Aztán telnek a napok, be-bemerészkedünk egy kéziratért, egy fotóért; lexikonért, dossziéért. Teát nem iszunk, a virágcsokor lassan megroskad, szirmok sodródnak a papírfecnikre, a rendetlenség centiről centire kúszik arrafelé, visszafoglalva az ünnepélyes ürességet. Hét végére eltűnik a virág, az üvegkancsóba megint teavizet töltünk, a Sight and Sound, a Cahiers du Cinéma, a Positif-halom eléri az asztal túlsó szélét.
De Ági helye mindig üres marad.
| Cikk értékelése: |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  |  | szavazat: 1012 átlag: 5.45 |
 |
|
|
|
