KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   2012/november
A 007-ES MODELL
• Huber Zoltán: A kém, akit szeretünk Bond-imázs
KRITIKA
• Alföldi Nóra: Nápoly felett az ég [FEBRUÁRTÓL] Matteo Garrone: Reality
MAGYAR MŰHELY
• Kovács Bálint: Megtalálni a kulcsot [FEBRUÁRTÓL] Beszélgetés Ujj Mészáros Károllyal
KRITIKA
• Pintér Judit Nóra: Haneke poklai Michael Haneke: Szerelem
GENGSZTER-KÓD
• Varró Attila: Vad bandák [FEBRUÁRTÓL] Retró-gengszterfilmek
• Pápai Zsolt: Törpe cézárok [FEBRUÁRTÓL] Elfeledett klasszikus gengszterfilmek
TONY SCOTT
• Varró Attila: Robotpilóták [FEBRUÁRTÓL] Kultuszmozi: Top Gun
KRITIKA
• Vincze Teréz: Vicces, de nem nevetünk [FEBRUÁRTÓL] Ulrich Seidl: Paradicsom: Szeretet
A 007-ES MODELL
• Szabó Ádám: Otthagyni a Nőt [FEBRUÁRTÓL] James Bond és a Kényelemhányados
CHRIS MARKER
• Bikácsy Gergely: Utópia-macskák [RÉSZLET] Chris Marker (1921-2012)
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok [FEBRUÁRTÓL] Vancsó Zoltán: Álomvölgy
PSZICHOTHRILLER
• Varga Zoltán: Lélekmélyi alvilág [RÉSZLET] A pszichothriller
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék [FEBRUÁRTÓL] urt Sutter: Kemény motorosok
A 007-ES MODELL
• Hirsch Tibor: Bond színeváltozásai A 007-es szabvány
• Hubai Gergely: Dum-di-di-dum-dum [FEBRUÁRTÓL] Bond-zenék
TONY SCOTT
• Sepsi László: Ellenőrzött vonatok Tony Scott (1944-2012)
CHRIS MARKER
• Bíró Yvette: Az idő spiráljában Chris Marker: Nap nélkül
MAGYAR MŰHELY
• Kelecsényi László: A többi néma csend? Krúdy Gyula mozijában
PSZICHOTHRILLER
• Varró Attila: Kettős hatás Amíg alszol
• Csiger Ádám: A könyörtelen színház Az art-giallo
FESZTIVÁL
• Schubert Gusztáv: A dózse rinocérosza Velence
MARILYN
• Ádám Péter: A védtelenség diszkrét bája Marilyn Monroe 2. rész
TELEVÍZÓ
• Kovács Gellért: Motorizált gengszterék Kemény motorosok
KRITIKA
• Margitházi Beja: Lombtalan álmok Álomvölgy

              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Posta

Mit lopott Saint-Just?

Bajomi Lázár Endre

 

Lukácsy Sándor odáig megy hőstelenítő lendületében a 80/2. számban megjelent, egyébként kitűnő Kaland, terror, történelem? című Elve vagy halva-kritikájában, hogy azt állítja: „Voltaire ezüstkanalat lopott, Rousseau lelencbe adta gyermekeit, Saint-Just ült is, ugyancsak ezüstkanalak miatt.”

Habár már nem rajongok úgy utóbbiért, mint 1939-ben, a nagy francia forradalom 150. évfordulója idején, amikor cikket írtam róla a párizsi Üzenet című folyóiratba, sőt mára már az 1957-ben megjelent Az üstökös című, és Saint-Just és a francia forradalom regénye című munkámtól is kissé „elidegenedtem”, de azért csodálkozom, hogy kiváló barátom bedőlt a két blérancourt-i úrnak (Grenet és Brunet), aki a Restauráció idején adta ki rágalmazó röpiratát. Charles Vellay, az egyik legkitűnőbb Saint-Just-szakértő, már 1945-ben megkérdőjelezte a vádat, amely szerint a tizenkilenc éves ifjú 1786-ban családi ékszereket és pisztolyokat elcsenve felutazott Párizsba, s ott – anyja kérésére – becsukták. A Malraux előszavával megjelent A. Ollivier-féle nagy Saint-Just-monográfia (1954) pedig kimutatja, hogy a röpirat „okmányai” hamisított másolatok, ellentmondanak egymásnak, Saint-Just anyjának állítólagos levelében a „lopott” tárgyak értéke frankban és centime-ban van megadva, holott a tízes számrendszert csak kilenc év múlva vezették be; továbbá 1790-ben a blérancourt-i bíró olyan magasztaló beszédben méltatta a falu szülöttét, amelyet nem mondott volna el, ha a fiú valóban elkövette volna az évtizedek múlva neki felrótt bűnt – arról nem is beszélve: elképzelhetetlen, hogy Thermidor után, amikor már nem kellett tartani Robespierre-éktől, Salnt-Just sok-sok ellensége közül egy sem hozakodott elő e váddal, valamint, hogy az Aisne-megyében, azaz Saint-Just megyéjében nyomozó „nemzeti ügynök”, aki házkutatást is végrehajtott Saint-Justéknél, és minden rosszat igyekezett feltárni róla, nem számolt volna be a lopásról; s legvégül: az állítólag ellopott tárgyakat Thermidor után megtalálták a család birtokában! Az viszont igaz, hogy mikor a kollégiumot elhagyva kiadta Organt cimű erotikus-szatirikus eposzát, a Bastille-ba akarták zárni, s emiatt felment Párizsba, hogy egy falubeli kereskedőnél találjon menedéket, s ekkor anyja valóban írt olyan leveleket, amelyeknek dátumát és tartalmát meghamisítva alá lehetett támasztani a koholt vádat.

De persze, abban igaza van Lukácsynak, hogy ha valóban elkövette volna is, „attól ő még Saint-Just” maradt volna...

 

Bajomi Lázár Endre


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1980/04 64. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7926