Láttuk még

A Notre Dame-i toronyőr

Vidovszky György

A Walt Disney Stúdió szünidei családi ajánlatával kapcsolatban jó előre el kell oszlatni a tévhitet, hogy a romantikus irodalom nagy alakjának, Victor Hugónak sok köze volna hozzá. Ez a tény azonban nem feltétlenül csökkenti az adaptáció értékét. Victor Hugo regénye – változtatások nélkül – ugyanis nehezen engedelmeskedett volna az alkotók szándékának. A hollywoodi natúrfilm-kisék meglehetősen maivá tették a középkori Párizsban bolyongó hősök életét: kemény és látványos akciójelenetek, gyertyafényes szerelmi kettősök, modern, átpszichologizált erkölcsi tartással rendelkező figurák kerültek a megtévesztésig valódinak látszó, festett hátterek elé, s az alkotók szédítő kameramozgásokat, videóklip-tempójú vágásokat vetettek be a nézők elkábítására. A stúdió ezzel a munkájával eltávolodott a mese és a csodák világától, s inkább a való élethez „hasonló” virtuális valóság felé fordult. A romantikus dráma megjelenítése „valóságos” embereket és környezetet igényelt, a rajz ezért csak a karikaturisztikus pillanatokban vált el a realista portrétól vagy a retusált fotótól. Ezzel az erővel – a mozidarab néhány üdítő jelenetén kívül – ugyanezt a filmet akár Bruce Willissel, Sean Conneryvel és Madonnával is leforgathatták volna.

Az animációs adaptáció csúcspontja kétségkívül Quasimodo gyámjának ördögi álma; formai átváltozások ötletes sorát nyújtva drámai hatású, szürrealista vízióvá nő. Az ügyeletes jópofák – ezúttal a Notre Dame-ot díszítő szörnyek közül három mókás figura – kellő képi humorral enyhítik az igazi animációs trükkökre éhes közönség étvágyát, sőt a stúdió korábbi munkáinak ismerői felfedezhetik bennük egykori kedvenceik képmását is.

A cikk közvetlen elérhetőségei:
	offline: Filmvilág folyóirat 1996/12 61. old.
	online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=70

Cikk értékelése:

szavazat: 1172 átlag: 5.54